rebellis valóság ↠ changlix

⁰⁹┇ʟғ

A hajnal fényei ferdén estek be a szoba ablakán. Csípték az álmos szemeket, pedig azok még szorosan lehunyva pihentek, óvakodva az erős sugaraktól. Felix szívesen aludt volna még, de a reggeli műszak megkövetelte, hogy háromnegyed órán belül készen legyen. Nehézkesen fordult át a másik oldalára, amit szinte azonnal keserűen megbánt — fél métert zuhant, majd nagyot csattant a padlón. Kellemetlen nyögéssel reagált a vállába és oldalába kapó éles fájdalomra. Úgy érezte, most megmozdulni sem lenne képes, mintha — az eséstől és meglepettségtől — megbénult volna.

— Romantikus reggeli ébredés volt, köszönjük — morrant fel Chan. Nagyjából olyan frissnek hallatszott a hangja, amilyen a szőkéé is volt.

— Hagyjál már. Azt hittem, hogy matracon aludtam — nyöszörgött. Panaszos hangszínt ütött meg, viszont az idősebből semmiféle támogató gesztus nem tört ki, tehát egyedül kellett valahogyan talpra verekednie magát. Mindössze annyi segítséget kapott, hogy Chan nem engedte lerántani magáról a takarót, melybe kapaszkodva a fiú felhúzódzkodott. 

 — Matracon aludtál. Mellettem. Este tizenegy után nem volt erőnk megágyazni, szóval inkább egyszerűsítettük a dolgot — magyarázta a másik. Felemelte a fejét, hogy lássa mi történik körülötte. Göndör tincsei elalva, megannyi irányba meredeztek a fején.

Felix értőn bólogatott, majd nekilátott keresni magának valami viselhető ruhát. Egyáltalán nem zavartatta magát amiatt, hogy nem a saját lakásán van, Bangék házát szinte második otthonként fogta fel. Kiszolgálta magát egy pólóval és tiszta alsóneművel, Chant pedig az ígérettel, hogy holnapra mindent visszakap kimosott állapotában — ő már csak a szemét forgatta, tudva: hétvégéig talán tényleg így lesz. Inkább a kisebbre hagyta a dolgot, és maga is előkapart egy munkára újabb napra alkalmas összeállítást. Bevette magát a fürdőszobába az emberi külső felvételének szándékával, így a megnyert negyed órát Felix azonnal kihasználta. Elhatározása szerint reggeli készítésére használta az idejét. Könnyen és gyorsan összedobható melegszendvics került felszolgálásra — nem bonyolult étel, de korai étkezésre teljesen megfelelő, de ezzel legalább nem a házigazdára maradt ez a feladat is.

Chan valóban hálásnak látszott, amikor mosolyogva kilépett a konyhába. Az illatok miatt jókorát kordult a hasa. Nem húzta sokáig az időt, azonnal asztalhoz ült és falatozáshoz látott. Felix jókedvűen figyelte a barátját, miközben akaratlanul is elgondolkozott, vajon hányszor fordul elő, hogy nem ő tesz ételt az édesapja elé? Mr. Bang elfoglalt ember volt, a munkásságára sokan felnéztek. A teherbírása csodával határos magasságban mozgott — azonban a háttérben meghúzódott valaki, aki még többet tudott viselni: Bang Chan, a tréner fia.

Elmerengő gondolkodása végeztével, s miután a saját szendvicsének utolsó morzsáit is lenyelte, felváltotta hyungját a fürdőben. Ezúttal igazán sietett, mert ő akart mosogatni. Nem sokszor küzdött meg ezért a lehetőségért, hiszen alapból nem rajongott a házimunkákért. Ezt-azt kényszerűségből elvégzett, de a legtöbb feladatot hülyeségnek vélte. Jisungot is gyakran faggatta, mitől lesz jobb a helyzet, ha felmosásnak csúfolva kicsit bevizezi a padlót? A vörös viszonylag hamar feladta, hogy jó útra térítse a barátját, s magára vállalta a hasonló melók nagy részét. Mindössze azt követelte meg tőle, hogy a saját hálószobájában aránylag rendet tartson és hetente háromszor mosson. Az elsőről rövidesen meggyőzte: valahányszor ő takarított, minden földön heverő kacatot felporszívózott, és ha Felix bármit is viszont akart látni, legjobb esetben is a porzsákból kellett kiszednie.

Azonban mire végzett, Chan pont ellépett a mosogató mellől. Rutinos, ámde sietős mozdulatokkal egy konyharuhába törölte a kezeit, azt pedig szép ívben hajította vissza a helyére. Felix lemondóan nézte végig a jelenetet, de csakhamar túltette magát rajta. Legközelebb ő intézi ezt is — fogadkozott némán, ki nem mondva a szavakat, inkább megtartotta önmagának. 

— Na, indulhatunk, szőke herceg? — érdeklődött Chan mosolyogva. A derűs kedv mintha örökké kézen fogva járt-kelt volna vele, az ajkai szinte mindig felfelé íveltek. 

— Akármikor, hercegnőm — kacsintott rá az alacsonyabb. A göndör hajú fájdalmas sóhajjal forgatta meg a szemét. Kezdte elfogadni a tényt, hogy valószínűleg örök életére ezeknek a vicceknek a céltáblájává vált, és akárhogyan is igyekszik, nem igazán tud tenni ellene. 

Elkezdtek összeszedelőzködni a műszak megkezdéséhez. A szőke fejében megannyi ló pörgött le, akikkel aznap foglalkoznia kellett, míg Chan egy általános munkaidőben gondolkozott. Sok mindent csinált, hiszen a személyisége miatt több dologhoz is értett és szívesen bíztak rá komolyabb intézni valókat is. Annyira elmerültek a saját világukban, hogy az idősebb majdnem elfelejtett kabátot húzni — pedig a tavaszi időjárás még jócskán hideg volt reggelente, a fű gyakran deresen ropogott a talpuk alatt a hajnali percekben. Azonban időben eszmélt fel és az előszobai fogashoz sétált. Hiába kereste, a ruhája nem lógott ott a többi között, márpedig városi bőrdzsekiben és farmerkabátban nem tervezett lovak közé menni.

— Felix, véletlenül nem láttad a kabátom? — kérdezte a zsokét. Ő már a vállára kanyarította a sajátját, s most a teraszon ácsorgott. A hideg kövezetre semmiképpen sem akaródzott mezítláb rálépni, ugyanis a vékony zoknin kívül mást nem viselt.

— Nem — felelte azonnal. Chan furcsállva nézett ki rá. A barátja is hasonlóan tanácstalannak tűnt, valamit nagyon kutatott a tekintetével. — Hallod, komolyan nem én csórtam be. A sajátom van rajtam. Lennél olyan édes, hogy visszaadd a csizmám?

— Mi van a csizmáddal? — értetlenkedett a másik. Ő is kisétált a korai, csípős levegőre és rendes ruházat híján megborzongott a fagypont közeli Celsiusok miatt. — Haljak meg, hogy nem én voltam. Oda tetted le, az ajtó mellé és hozzá sem értem.

Felix frusztráltan sóhajtott.

— Mégis ki a faszomnak kellene egy harminckilences csizma? Ember nincsen még egy, akinek ilyen apró talpai vannak — folytatta a sötét hajú.

 — Ah, Istenem. Jól induló reggel... lehetséges, hogy valamelyik kutya lopta el? — találgatott a szőke vakon, bízva abban, hogy az egyik négylábúnak volt túl jó a kedve az éjszaka alatt. A versenyistálló területén ugyanis két collie is szaladgált; elvileg a rend fenntartása végett, de sosem ugattak meg egyetlen betévedő embert sem. — Mindegy. Akassz le egy kabátot apudéi közül, én meg... eltulajdonítok egy pár csizmát a melegedőből, aztán majd nap végén megkeresem a sajátomat.

Ugyan, Felix.

Semmit sem kellett azon keresni.