2019 DISCONTINUED
❝Még a HYDRA sem volt felkészülve az erejére❞
Kiera, Steve és Bucky legjobb barátok. Sülve-főve együtt találják a triót minden nap, minden órában minden percben és az összes bajban amit kevernek. '39-ben azonban elkezdődött a vilá...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
--------------
MIKOR ELŐSZÖR TALÁLKOZTAM STEVE ROGERSEL az volt életem legjobb napja. Nos, nem a legszebb, de mindenképpen a legjobb.
Kilenc évesen költöztünk a családommal Jerseyből New Yorkba, azon belül is Brooklynba, én pedig már az első napon barátokat akartam szerezni. Én buta, vittem a piros pöttyös labdámat is, hogy könnyebben menjen a barátkozás.
Piros labda? De hisz az a kedvenc színem. Nekem is. Na hát és még pöttyös is, leszünk legjobb barátok? Naná!
Képzelhetitek, hogy egyáltalán nem így történtek a dolgok. Lent a játszón megtaláltak az agresszív 13 éves hülye gyerekek, akik minden áron elakarták tőlem venni a labdát. Amit nem igazán értettem, nem volt szép labda.
- Neked úgy se kell, te kislány vagy!
- Igen, menjél babázni, minket meg hagyj játszani!
- Csak hogy tudjátok kaki fejűek vagytok, és megmondalak apukámnak titeket, aki majd jól megver! - jött az, "elmés" válasz tőlem. Hát igen. Említettem, hogy 9 voltam?
- Hahahah, nézzétek már a kislányt, még fenyegetőzik! - azzal a dagadt, krumpli orrú fiú - akit nevezzünk csak Tóbiásnak mert olyan tojás feje volt - lökött egyet rajtam, én pedig ruhástól, mindenestől a sárban landoltam. Hála az égnek, gondoltam, a rózsaszín ruhámat úgyse szerettem. Van valami jó is a rosszban.
- Hé, srácok! - szólalt meg egyszer csak egy idegen fiú hang. Mind odafordultunk. Ha a srác lehetett is 15, harminc kilónál nem nyomhatott sokkal többet. Mintha egy anorexiás kisfiú próbált volna keménykedni. De tekintete büszkeséget sugárzott, és úgy ált ott a mászókán, mintha övé lenne a világ. Annyira előkelő aurát árasztott magából, hogy beleborzongtam. - Inkább a veletek egy korosztályban lévővel packázzatok, ne a kisebbel.
- Némá' kit látnak szemeink! Rogers! - röfögött a köpcös seggnyaló haverja, a nyúlfogú törpe. Ő legyen Takony mert megállíthatatlanul folyt a takony az orrából, hiába nyalta le többször is. - ellened kéne kiállnunk? Hát elfúj a szél!
Erre az elmés és felettébb kreatív megszólalásra felnevettek.
- Szóval inkább kislányokkal keménykedtek. - egy "cöh" hangot eresztett el - Tiszta szégyenek vagytok... - köpte a szavakat az ismeretlen fiú, és nekem elég volt ennyi, ahhoz, hogy rajongással nézzek rá, mint akit éppen egy hős ment meg. Az is történt.
- Hát jó, te akartad Rogers! - indult meg Tóbiás, utána meg Taknyos, aztán Kuka és Álmos, de törperős se maradhatott ki, aki eddig a háttérből figyelt. És így vert meg egy egész játszótéri banda egy szegény beteg fiút. Persze én se voltam rest, 9 éves létemre nem voltam egy gyáva kislány, bár a beszólásaim nem voltak a legjobbak, olyan harapásaim voltak, ami még 10 évvel később is meglátszott Taknyoson és Tóbiáson.
