2019 DISCONTINUED
❝Még a HYDRA sem volt felkészülve az erejére❞
Kiera, Steve és Bucky legjobb barátok. Sülve-főve együtt találják a triót minden nap, minden órában minden percben és az összes bajban amit kevernek. '39-ben azonban elkezdődött a vilá...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
---------------------
EGY ELKÜLÖLÍTETT HELYEN VÁRTUK A tél katonájával, hogy felénk irányítsák a S.H.I.E.L.D. igazgatójának autóját. Elég merev volt a gyerek, hogy bevaljam igazából. És az aurája, brr. Remélem nem kerül arra sor, hogy utánam küldjék, van egy sanda gyanúm, hogy nem élném túl. Ahogy felmértem volt benne valami ismerős, mintha már találkoztunk volna. Ki tudja, lehet valamelyik edzőm az. Mondjuk egyiknek sem volt fém karja. Ránéztem. Hosszú vállig érő barna haja van, az arcát egy nagy fekete maszk takarja, a bal karja, mint már említettem, egy nagy fémkar volt a vállán egy vörös csillaggal. Hátborzongató, mint már mondtam. Mégis... Volt valami benne, ami miatt megnyugodtam. Talán a tudat, hogy még az én pártomon áll, nem is tudom.
- Nos, szereted a csokistortát? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele. Csak rám morgott. - Ja én sem... - fordultam el tőle lassan, mint aki attól fél, hogy letépik az arcát helyből. Egy kis idő múlva a Tél katonája megindult a kijelölt megjelenési pontjára.
- Ne szúrd el. - köpte oda nekem még utoljára hátranézve. Honnan ismerős a hangja? Megbolondulok.
Elindultam én is a helyemre, nekem az volt a feladatom, hogy az autó tetejéről hatolok be. Egy fekete autó fordult be a sarkon, felfogni sem volt időm a körülöttem lévő dolgokat, rávetettem magam az autó tetejére, és hála annak a ketyerének amit kaptam, meg is tudtam kapaszkodni a szerkezetben.
Egyre rosszabb érzés kerekedett bennem a környezetemmel kapcsolatban, de nem tudtam rá koncentrálni, nem szúrhatom el ezt a lehetőséget, mert kitudja mikor tudok újra kapcsolatba kerülni egy olyan emberrel, akinek információval szolgáltathatok. Felfeszítettem az autó tetejét a szerkentyűvel – hu, de menő cuccai vannak a csávónak, összerakná a két kezét a katonaság, ha csak feleennyi jó cuccuk lenne – és próbáltam a közben össze-vissza cikázó autón fennmaradni.
Kész rodeo basszus!
A fekete férfi, aki bent ült rám irányította a fegyverét és próbált lelőni a tetőről, így inkább visszahúzódtam a golyózápor elől. Mikor töltésre volt szüksége behuppantam mellé. Rám akart vágni a jobb kezével, de én kivédtem, és oldalba vágtam. Nem erősen, csak, hogy elvegyem a figyelmét. Levettem a szememet takaró maszkot, hogy a szemembe tudjon nézni. Előkaptam a pisztolyomat és felé tartottam, de nem őt lőttem le, hanem a mellette haladó autóst, aki készült volna a meglepetés támadására. A fickó sokkolva nézte tettemet, de nekem nem volt időm magyarázkodni, elkaptam a kabátja szélét és a belsőzsebébe raktam az SD kártyát. Majd fogtam az ajtót, kibasztam a helyéről, és mégegy utolsó pillantást vetettem a sokkolt feketére, majd úgy ugrottam, mintha kirugtak volna az ajtón. Nem tudom mennyit gurulhattam, de kibaszottul fájt. Mikor megálltam már csak valamilyen istenhez imádkoztam, hogy vegye a lapot, és ne hajítsa ki az ablakon azt a szart. Nem is tudom, hogy a fájdalomtól vagy a pörgéstől szédültem ennyire, de dupla látásom volt, azt hittem helyben összehányom magam. Aztán nagy nehezen kezdtem visszakapni a látásomat, pont mikor a tél katonája felrepítette a férfi autóját az égbe.
