THE BROKEN ONES - Steve Rogers, Avengers ff DISCONTINUED

23

Wandával újra gyakoroltuk az erőnket, immár a beígért Shield pályán, ami nagyon jól jött, mert kedvemre tombolhattam. Persze Wanda mondta, hogy érzelmek nélkül kell megtanulnom használni, de nehéz volt nem dühösen csapkodni össze-vissza az energia labdákat. Úgy éreztem magam, mint aki szikrázik bellülről. Mintha áram folyna az ereimben, ami vörös fényszerűségként törne ki az ujjaim közül. Egyszerűen nem tudom jellemezni. A fény csíkban húzódik a kezem után a nagy mozdulatokban, ahogy próbálom leutánozni Wanda koreográfiáját több-kevesebb sikerrel. Már egészen sokmindent tudok, felkapom a tárgyakat, pajzsot képzek, ha nagyon koncentrálok még levitálni is tudok, mondjuk azt nagyon bénán. De a legmenőbb az az, hogy tudok Wandával komunikálni gondolatban! Azt is megmutatta, hogyan kössem össze másokkal az elmémet, hogy az adott pillanatban oda-vissza ható beszélgetést folytathassunk. Hát azt hittem behalok. Kezdek egyre több pozítív dolgot észre venni ebben a dologban, bár Wanda nagyon nagy segítség, nélküle elvesznék. Talán egyetlen dolgot nem tudok megtenni egyáltalán, amit ő. Nem megy a mentális manipuláció. Nem tudom megnézni álomképekben az emberek félelmét, vágyát. Akárhogy próbálkoztunk, sosem sikerült, így hát megelégedtünk ennyivel.

Éppen a levitációt próbáltam gyakorolni Wanda bátorításával, mikor a telefonom megszólalt a semmiből. Ilyedtemben elvesztettem a koncentrációmat, pördültem egyet a levegőben és hátra estem a kemény földön.

Bosszankodva vettem fel a telefont, miközben próbáltam ignorálni Wanda vihogását.

- Halo, itt Kiera Kingley.

- Szia Kiera, Peter vagyok! - hallatszódott Peter kétségbe esett hangja.

- Mi a baj, miért hívsz ilyenkor? - nézten összevont szemöldökkel. Este tíz volt már.

- Szükségem van rád, nagyon rossz döntést hoztam!

- Tedd a hullát a jégre, úton vagyok! - mondtam, ahogy feláltam és Wandának intve rohanni kezdtem a kijárat felé.

- Mi? Nem! Nem errő-- - de már letettem.

ק×

Ahhoz képest hogy a Shield szállás és Queens nem egy helyen van, egész hamar odaértem Peterékhez. Amint leszáltam a metróról azonnal rohantam a panel házak tömkelegébe. Szerencsére kiismertem magamat itt, hisz mégis csak itt születtem, a kilenc éves énem még mindig emlékezett az útvonalakra. Elhaladtam a játszótér mellett amit annyira szerettem, de csak egy pillantást vetettem rá.

Megváltozott. Minden megváltozott...

Peterék háztömegéhez értem, de hiába feszegedtem a bejárati ajtót, az csak nem akart nyílni, így frusztráltan csaptam az ajtóra. Ekkor a szemem sarkából megláttam a ház melletti kis sikátort, mire felcsillant a szemem.

Van egy ötletem...

|Harmadik fél szemszöge|

Peter teljesen ki volt akadva a ténytől, hogy mekkora bajba sodorta magát. Pánikjában elfelejtett gondolkodni is, a számokat görgetve a telefonjában viszont megakadt a szeme egy újon. Kiera Kingley. Merje fel hívni a fekete hajú lányt? Zavarná? Hiszen pont hogy róla van szó. De ismerte már annyira a lányt, hogy tudja, sosem hagyná cserben. Így hát megtette.

A monotom csörgés után a lány beleszólt a telefonba.

- Halo, itt Kiera Kingley.

- Szia Kiera, Peter vagyok! - pánikolt be újra a fiú amint meghallotta a hangját. Görcsbe rándult a gyomra ahogy arra gondolt, hogy talán mégse kellett volna ezt megtennie.