THE BROKEN ONES - Steve Rogers, Avengers ff DISCONTINUED

10

Hiány

--------------

Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam még féltékeny. Teljesítményre, életszínvonalra de akár még lányokra is. Bár Steve esetében ezek a lehetőségek minimalizáltak voltak. Valahogy sosem akarták meglátni Steveben azt amit én láttam. Amit önző módon sosem bántam. Végül is ki az a hülye aki vetélytársakat akar maga körül. Nem mintha így is lett volna esélyem valaha nála. De azért nyugodtam voltam a gondolattól, hogy nem kell életem szerelmét látnom mással enyelegni. Ezért is volt fura mikor Peggyn megláttam a szerelem apró jeleit. Nem akartam elfogadni, hogy más is megtudja látni Steveben az értéket, a férfit. Nem akartam elveszíteni őt úgy, hogy sosem volt az enyém. Talán ezért is menekültem egy olyan küldetésbe ami a biztos halált jelentette számomra. Talán nem is a háborúnak akartam véget vetni, csak nem akartam látni a biztos románc kialakulását. Bár ez már mindegy. Szerettem volna azt hinni, hogy a sors azért adta vissza nekem Steve-t, hogy legyen még egy lehetőségem boldognak lenni vele, de ez mind porrá zúzódott, mikor bejött azon a lift ajtón az az észbontóan gyönyörű szőke lány aki csak úgy sugározta magából a magabiztosságot.

- Áh, Ms. Carter! - üdvözölte Nick Furry a szépséges lányt. A nő kék inget és egy fekete nadrágot hordott, de még ezek az egyszerű ruhák is nagyon jól áltak rajta. Övén pisztolytáska lógott. Az egész nőnek olyan kisugárzása volt, mint egy amazonnak. Olyan volt, mint Natasha vagy Peggy, csak szőkében. Mindenkinek egyesével köszönt, de ami miatt majdnem félre nyeltem a saját nyálamat, az az volt, mikor Steve-t átölelte. Csak egy fél fejjel volt alacsonyabb Stevenél, így nem volt nehéz dolga. Steve pedig boldogan ölelte vissza a lányt. Az egész nem tarzott 1 percig se, nekem mégis elnyúlt egy örökké valóságig a pillanat. Fel se fogtam, mikor már előttem állt egy elbűvölő mosollyal. Láttam a száját mozogni, majd a kezét nyújtani felém, ekkor zökkentem ki mély döbbenetemből.

- Bocsi megismételnéd? - néztem rá kínosan.

- Persze. - mosolygott rám elnézően. - Sharon Carter, Shield ügynök. Neked nem kell bemutatkoznod, a nagynéném sokat mesélt rólad.

- Nagyné-- Hé! - szívtam be élesen a levegőt a felismeréstől. - Peggy Carter a nagynénéd, igaz?!

- Igen. - szélesedett ki a mosolya. Látszik rajta, hogy büszke a nagynényére és arra hogy a rokonja lehet.

- A szemetek tök ugyanolyan. A tiédben is ugyanúgy lobog az a tűz, az a határozottság, az az él ami mindenkit megállít, hogy packázzanak veled! - tettem az arcára a kezem, mint valami büszke nagymama, majd amint realizáltam magamban a tetteimet, azonmal elkaptam. Bár nem úgy tünt, mint akit zavart volna mozdulatom. - Bocs, a bingó gondolata megbolondított.

A lány halkan felkuncogott.

- Hogy-hogy jöttél Sharon? - mosolygott Natasha. - egy hónapban csak egyszer látni téged, az pedig két hete volt, nem fordulsz meg ilyen sűrün itt. - vigyorgott pimaszul az ex szovjet kém.

- Abban a reményben jöttem, hogy Kiera néni aláírja a papírt, és körbe vezethessem a Shield egyik New York-i székhelyén. - villantotta felém ezer wattos mosolyát izgatottan, mint aki most találkozik a hősével annyi év mendemonda hallgatás után.

- Néni... - meredtem magam elé.

- Bocsi! Csak kicsúszott! - magyarázkodott Sharon. - Peggy néni mindig úgy referált rád, hogy "Kiera nénikéd..." és hát megmaradt. - mosolygott kínosan. Tényleg mesélt volna rólam Peggy a családtagjainak? Ennyire mély nyomot hagytam benne, hogy nem felejtett el? Ez azért jól esik. Hogy nem csak én néztem rá fel, és tapadtam rá mint egy erőszakos pióca akit nem tud lekaparni magáról, hanem ő is viszonozta ezt a barátságot. Nekem ő volt a nagybetűs példakép már az első naptól az akadémián. Mikor az orrom előtt nyomott le egy kiképzett felsőéves tanulót bármi erőlködés nélkül. Az a nő úgy pusztította a ranglétra lépcsőfokait, hogy csak lestem. Rá sose voltam irigy. Egyszerűen csak gyermeki csodálattal rajongtam érte, amit sose féltem elmondani neki. Nem is tudom miket tudott volna ő mesélni rólam, csak azt, hogy mit tudtam volna én mesélni róla.