Sötét, mint a lelke. [BEFEJEZETT]

12.fejezet

Lassan nyitogattam a szemem, sűrűn pislogtam majd próbáltam felébredni. A fejem sajgott, és a gyomrom kapart. Már nem voltam szomjas, ezért valószínűleg Loki megkönyörült rajtam és segített, életben maradni, de ételhez nem jutottam. Próbáltam fókuszálni a szobára, a tárgyakra, amik körbe vettek. Nehezen sikerült, ébren maradnom.

Hirtelen egy férfi lépet a szobába, próbáltam rákoncentrálni, és csak kis idő után tűnt fel, hogy Loki az.

Megállt az ajtónál, majd mellkasa előtt keresztbe fonta a karjait, neki dőlt az ajtófélfának és onnan fürkészett. A redőnyön reggeli napsugarak hatoltak be, ezzel világították meg keskeny arca egy részét. A teste másik fele viszont árnyékban maradt. A napsütötte arca szép volt, még ez előtt sosem láttam ilyennek. Szemében játszottak a napsugarak vidám fényei, íriszei világos zölden, élettel tele csillogtak. Fekete haja hullámosan omlott a vállára. A napsugarak meleg fényében világították meg az arcát. Egyszerűen gyönyörű volt. Bámulatos. Az arca másik felére pillantottam. Elakadt a lélegzetem, nem hittem el, hogy ugyanaz az ember néz velem farkasszemet. Sötét tekintete kiszámíthatatlanul fénylett, ajkán ravasz mosoly bujkált. Végig futott a hideg a hátamon. Loki lepillantott, ezzel megszakítva a tekintetünk kapcsolatát. Majd előrelépett, így egész testét napfény borította. Összehúzta a szemöldökét, majd cinkosan elmosolyodott.

-Na mi van? Tetszik a megvilágítás? -röhögött ki. Az a nevetés... Nem értem magam, Loki egy gyilkos. Semmi több, és az egészet a saját önző érdekekei miatt csinálja, nem miattam...Nem szabad szeretnem!

Megköszörültem a torkom, majd felültem az ágyban, és fáradtan beletúrtam a hajamba.

-Élek... Undorító Midgardira pazarolta a nagy istenség az erejét? -néztem rá, nem foglalkozva az előző megjegyzésével.

-Kénytelen voltam -vonta meg a vállát, szomorkásan mintha sajnálná, hogy élek.

-Félsz Thortól! -biccentettem.

-Félek Thortól! -vágta rá.

-Kinyírna ha megtudná, hogy megvolt a lehetőségem megmenteni téged, én meg páholyból néztem volna a halálod -mondta szórakozottan.

-Kösz -sziszegtem. Nem lepődtem meg a válaszán...

Felkászálódtam, és nehezen próbáltam lábra állni. Loki figyelte minden mozdulatomat, minden lélegzet vételemet, majd halkan felnevetett.

-Mi van? -néztem rá, miközben botladozva lépdeltem, a konyha felé.

-Azt hiszed van szabadságot? -nézett rám szemrehányóan a férfi.

-Azok után, amit csináltál? Elszöktél, nem szóltál. Undorító féreg vagy. Látod, ez a különbség az emberek, és az istenek között. Mi, intelligensebbek vagyunk mint ti -köpte a szavakat. Nem mozdultam, csak bámultam rá. Nem értettem ezt gyors kirohanását. Megpróbáltam felfogni mit mondott. Olyan könnyedén ejtette ki a becsmérő szavakat, mintha csak azt közölte volna, hogy lemegy kenyérért a boltba. Legszánalmasabb isten, akit valaha láttam. Nem vártam többet Lokitól. De még így is sok volt. A férfi elém lépett. Közelebb, még közelebb, egy fejjel magasabb nálam, enyhén felkellet néznem rá, annyira közel állt.

-Tudod még mi a különbség az emberek és az istenek között? -nézett a szemembe. Lélegzetem teljesen elakadt közelségétől, így csak finoman megráztam a fejem.

-Mi... Észre vesszük, ha valaki átakar minket ejteni -mondta, majd csattant a hűvös fém a csuklómon, és már is bilincsben voltam. Meghökkenve bámultam a férfira.

-Esetleg, ha megint elakarnál szökni -mosolygott sunyin, majd hátat fordított.

-Breatel, elkell menünk valahova. Fontos dolog, szóval te nem jössz -kacsintott rám gonoszul. Gúnyosan felhorkantottam.

-Addig én mi a szent lószart csináljak? Mossam fel a padlót, vagy főzzek ebédet?! -sétáltam utána.

-Akár... De talán a rejtvénnyel is megpróbálkozhatnál -nézett rám Loki, majd elindult, és kis idő múlva hallottam, hogy becsapja az ajtót.

-Hülye istenek, meg a bilincseik... -morogtam majd elindultam megkeresni a papírt.

Loki szemszöge.

-Addig én mi a szent lószart csináljak? Mossam fel a padlót, vagy főzzek ebédet?! -fakadt ki a lány.

Vissza kellett tartanom a nevetésemet nehogy hangosan kiröhögjem. Olyan szánalmas volt, hogy az már aranyos. Inkább csak tovább mentem majd az ajtóban visszafordultam.

-Akár...De talán a rejtvénnyel is megpróbálkozhatnál -mondtam, majd magam mögött hagyva Niarát, becsuktam az ajtót.

Ahoz képest, hogy Midgardi, okos lány. Tudtam, hogy feltalálja magát. Bezártam az ajtót majd Breat mellé sétáltam, aki a kocsinak támaszkodva várt.

-Nah mivan. Él a csaj? -kérdezte unottan miközben néhány raszta tincsével játszott.

-Ja. Rátettem a bilincset, és bezártam az ajtót. Szerintem megfogja oldani a rejtvényt, amire haza érünk. -mondtam és beültem a kocsiba.

-Ajánlom is -vette fel a napszemüvegét, és becsukta maga utána a kocsi ajtaját.

-Mit szólnál, ha elmennénk pár fegyverért. Mi ketten, mint a régi szép időkben. Úgyis kelleni fog, ha végre megfejtjük a rejtvényt -nézett rám.

-Az a határon túl van -néztem rá. -Nincs egy kicsit messze?

-De igen, viszont megéri -nevetett Breat. Biccentettem neki, felőlem oké menjünk.

Viszont kicsit aggódtam, eddig sosem történt velem ilyen, rossz előérzetem volt. Mármint nem az, rossz előérzetem szokott lenni, kb minden hülyeség előtt, amit elkövetek.
De idáig nem érdekelt. Viszont most, hogy Niarát otthagytuk egy házban, egyedül... Igen, talán egy kicsit aggódtam érte. De valószínűleg nem kéne, hiszen mi történne vele?

Niara szemszöge

Hirtelen hangos csörömpölés rázta meg Braet házát. A konyha felől jött. Biztos voltam benne, hogy nem Lokiék tértek vissza az útjukból... Lasú lépteket hallottam, mintha a lábak tulajdonosát szórakoztatná a feszültség, ami beállt. Majd az ajtó lassan nyikorogva kinyílt... Megfagyott a vér az ereimben...