Sötét, mint a lelke. [BEFEJEZETT]

15.fejezet

Egyszerűen nem fogtam fel, amit láttam. Lehetetlennek bizonyult az a tény, hogy Loki halott. Hiszen az előbb búcsúztam el tőle... igaz az már jó fél órája volt, de a sötétség miatt olyan szinten összekavarodott az idő érzékem, hogy azt sem tudtam hol vagyok. A tájékozódási képességemet is hamar elvesztettem.

Leguggoltam az élettelen test mellé, és a hátára fordítottam. Döbbenten, sírva köhögtem, amikor is megláttam Loki üres szemeit, mozdulatlan testét. Egy helyben feküdt, meredten bámult maga elé. Üveges tekintetében nem csillogott élet. Meleg könnycseppek gördültek le a szememből, az arcomig, és onnan a földre. A gyász akármennyire is elborította az elmém, valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Volt egy tény, ami nem hagyott nyugodni, egyszerűen nem tudtam felfogni.

Akármennyire is hatalmas a bázis, Lokival még is csak egész közel maradtunk egymáshoz. Lehetetlen, hogy ne hallottam volna ahogy...megtámadják. Mintha valaki szándékosan készítette volna ide, hogy majd én megtaláljam. Döbbenten pattantam fel a földről.

Valami itt nem stimmel. Még egyszer lenéztem a testre, de megakadt a tekintetem. Kis fekete pöttyök voltak az aszfalton, ahol előbb térdeltem... A felismerés, ami belém hasított, amikor is rájöttem, hogy mik azok, félelemmel és pánikkal töltöttek el. A könnyeim voltak...A méreg miatt fekete szint váltottak. Egyre jobban felemészt.

Elkell tűnnöm innen...

Nem tudom mi történik. Először a csöndes gyilkosság, azt sem tudom hol vagyok olyan sötét van. Feketeség, ami körül vett. Valami nem stimmel ezzel a hellyel.

Rémülten kezdtem rohanni. Nem tudtam merre, csak reménykedtem benne, hogy a kijárat felé.

Hirtelen egy testbe ütköztem. Nem tudtam ki az, mivel a félelem miatt, ami eluralkodott rajtam, ott hagytam a fáklyát, ahol elejtettem.

Hamu, füst és ismerős mentol szag csapott meg. Az ember felől jött, akinek neki ütköztem.

-Nem lehet, te halott vagy! -kiáltottam hisztérikusan könnyes szemekkel, Lokinak. A férfi zavartan bámult rám, majd csapzott külsőmre tekintett.

Éreztem ahogy elborul az elmém... Kezdek bele őrülni ebbe az egész labirintus szerűbe.

-Niara, miről beszélsz? Minden rendben? Élek. -lépett közelebb a homályban a férfi.

-Figyelj én is láttam durva dolgokat. Valaki szórakozik velünk. Ez csak elme játék. -suttogta.

-Te, hogy vagy ilyen nyugodt? -remegtem.

-Isten vagyok, ne hülyéskedj. Láttam rosszabb dolgokat. Nyúlt a kezemért, hogy kivezessen a sötétből. Bármennyire is könnyű lett volna elfogadni a kezét, és magam mögött hagyni ezt az egész őrületet. Muszáj, volt a végére járnom.

-Honnan tudjam, hogy te vagy az? Legutóbb holtan láttalak a földön. Honnan tudjam, hogy ez az igazság és az az illúzió, ha lehet fordítva is? -téptem ki a kezem az övéből. Loki sóhajtott egyet, majd biccentett, jelezve, hogy jogos, amitől félek.

-Kérdezz valamit! Bármit, amit csak én tudhatok, és te. -nézett rám.

Elgondolkozva fürkésztem az arcát. Megkönnyebbülést éreztem, hiszen csak az igazi Loki lenne ennyire biztos magában, hogy próba elé állítsa magát. De azért biztonságosabbnak bizonyult, ha mégis csak megkérdezzem.

-Milyen boltba mentünk el vásárolni? -tettem fel az egyik legnevetségesebb ellenőrző kérdést. De mégis ez volt az, amit csak ketten tudtunk, és eszembe jutott.

-Jaj, istenem... Odin segíts meg, tudod ki jegyzi meg ezeknek a söpredék Midgardiaknak az élelmiszer vásárló központ neveit. -horkantott fel a férfi mérgesen.

-Igen, te vagy az- biccentettem. A lényeg.

-Viszont ki az, akit láttam. Helyetted? -kérdeztem.

-Lehet, hogy csak egy illúzió volt -vont vállat a férfi.

-Nem hinném, eléggé valóságosnak tűnt. Hozzá is nyúltam-ráncoltam össze a szemöldököm. Loki tűnődve meredt a sötétségbe.

-Valószínűleg, valakit régen megöltek itt. A holtestet viszont könnyen átlehet alakítani, így az ellenségünk hasznára vált. Keressük meg! -javasolta Loki. Előrántottam kardomat, majd vele az oldalamon megpróbáltam vissza találni onnan, ahonnan jöttem.

­***

Lépteink csöndes súrlódása hallatszódott. Lélegzet vételeinket is tökéletesen kilehetett venni a síri csöndben. Ha Loki nem lett volna mellettem valószínűleg félnék, és már beleőrültem volna a sötétségbe. Hirtelen deja vu érzés kerített hatalmába... Tudtam miért. Ismerős test rajzolódott ki előttünk a földön, a félhomályban. A szívem a torkomban dobogott, a testem remegett. Belekapaszkodtam Loki kezébe. A félelem adrenalinként ment át a testemen.

A földön a halott Loki, mellettem az igazi. Nem tudom ki szórakozik velünk, de utálom ezt a játékot, és ki akarok szállni...

-Ez a legfurcsább élményem, ami életemben történt velem -pislogott döbbenten Loki, a földön fekvő önmagára.
-Viszont biztos, hogy nem én vagyok. Arra csak emlékeznék, ha megöltek volna -vont vállat, és magával húzva leguggolt az áldozat mellé. Hosszasan kémlelte magát, majd az aszfaltra bökött. -Ez mi? -mutatott a fekete könnycseppekre.

Vállat vontam, mintha nem tudnám, hogy mi az. De Loki ismer...

-Te sírtál?? -döbbent le. Némán bólintottam.

Kis ideig még fürkészte az arcomat, majd miután tudomásul vette, ránézett a földön fekvő Lokira.

A test felé emelte a kezét.

Lehunyta a szemét, erősen koncentrált.

Hirtelen egy áramsugár futott végig a testen, majd Loki helyett már egy fiatal srác feküdt előttünk. Breat öccse...

A lélegzetem elakadt. Ha lehet ezt mondani, a gondolataim még jobban összezavarodtak. Döbbenten Lokira néztem hátha ő megtudja magyarázni a történteket, de az ő arcáról se tudtam tiszta gondolatokat leolvasni.

-Breat öccse meghalt...-nyeltem egyet.

-Valószínűleg valaki lelőtte -mondta csöndesen Loki.

Végig futtattam a tekintetemet a testen. Megpillantottam valamit...Egy tárgyat. A kissrác kezében volt. Először nem értettem... Majd egy pillanat alatt összeállt minden a fejemben. Minden kis részlet összekapcsolódat. A kirakós darabok egymásra találtak a fejemben. Elkell tűnnünk innen. Nem érdekel, ha meghalok, ha a méreg eljut a szívemig, az sem érdekel. Elkell tűnnünk innen. A döbbenettől levegőt venni se tudtam. Kibillentem a guggoló egyensúlyomból és lehuppantam a földre.

Egész eddig itt volt a gyilkos a szemünk előtt nekünk mégsem tűnt fel.

-Niara! Hallasz, mi történt? -rázta meg a vállamat Loki.

Feleszméltem, és a férfira tekintettem.

-Loki?! Nézd -mondtam halkan. -Majd Breat öccsének a kezére mutattam. Egy pisztoly volt a kezében.

-Szerintem Williamet, nem lelőtték... -tartottam szünetet. -Hanem öngyilkos lett...Valaki vele végeztette el a piszkos munkát, és nem bírta tovább. -ziháltam.

-... és ez a valaki... -nyaltam meg kiszáradt ajkaim.

-Breat -fejezte be a mondatot Loki. Arcáról semmi jót, nem lehet leolvasni. Amint kimondta ezt a mondatot, hangos robajként csapódott a közelünkben, egy súlyos vasajtó. Kifújtam a levegőt, beletúrtam fehér hajamba. Loki átkarolt egyik karjával, és ezzel olyan biztonságot nyújtott, amit emberi agy nem tud feldolgozni. Amiket megtudtunk. Sokk, ért minket. Borzalmas dolgot tudtunk meg. Még is itt van velem.

Ha Loki nem karol azon az éjszakán belém, valószínűleg, ott, akkor összetörök... A súlyos információ tömeg miatt, ami akkor rám nehezedett összeroppantam volna. Még egy nagy levegőt vettem...Felálltunk, hogy szembe nézzünk Breattel.