Sötét, mint a lelke. [BEFEJEZETT]

16.fejezet

Hallottuk a férfi súlyos lépteit, amik egyre közelebb értek. Hevesen dobogott a szívem, a félelemtől görcsbe rándult a hasam. Ösztönösen közelebb húzódtam Lokihoz, aki szintén nem tűnt túl nyugodtnak. Kardunkat magunk előtt tartva fordultunk a léptek hangja felé, amit egyre közelebbről lehetet hallani.

Hirtelen fény árasztotta el termet. Közel voltam ahhoz, hogy megvakuljak. Lokival egyszerre szisszentünk fel. Sokáig tartott amíg hozzá szokott a szemünk a világossághoz. Időnk se volt körül nézni a helységbe, sokkal inkább lekötött minket a velünk szemben álló férfi. Breat volt az, arca nyugodt, szemei békések. Hangja viszont határozott, és rideg, amilyet ezelőtt még sosem hallottam. -Dobjátok el a fegyvert -szólalt meg. Megsem mozdulunk. -Dobjátok el, vagy ha nem, Niara meghal a méreg miatt. Én tudom egyedül az ellenszert... -vont vállat egyszerűen, mintha nem is érdekelné. Arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Se jót, se rosszat. Pont ez volt benne az ijesztő.

Loki kezéből kihullott a kard, és hangos csörömpöléssel zuhant a betonra. Én viszont nem mozdultam. Breat rám nézett, majd Lokira. -Vedd el tőle a kardot Laufeyson. Ugyan pajtás ne legyél hülye, mindketten tudjuk, hogy megteszem, és nyugodt szívvel merítem a késemet a lányba -nézett a férfira. Loki habozott, de végül kitépte a kezemből a fegyvert, ami a másik mellé zuhant. -A te érdekedben -sziszegett Loki.

-Nos, most, hogy nem vagyok életveszélyben, térjünk rá a tárgyra. Köszönöm Loki, hogy segítettél Niarát ide csalni... -biccentett.

-Nem csináltam semmit -hőkölt hátra a férfi értetlenül.

-Dehogynem, a ti elcsépelt románcotok nélkül valószínűleg nem sikerült volna véghez vinnem. Loki rád nincs szükségem, már hívtam a bosszúállókat, hamarosan visszamész a celládba. -biccentet a férfi, és most először láttunk valami érzelmet tükröződni az arcán. Az is szánalom és megvetés volt. Nem Lokinak, kéne cellába mennie, hanem neki -gondoltam, és már majdnem kimondtam de Loki értetlenül a szavamba vágott.

-Hát, te nagyon hülye vagy. Nem gondolod, hogy vasembernek felfog tűnni a fogságba ejtett húga? -horkantott Loki, de én a szavába vágtam. -Mit akarsz tőlem? -emeltem fel a hangom.

A szavaim sokáig még a levegőben hangoztak, majd Breat előhúzott egy pisztolyt. Fémesen csillogott, és a néma csendben tisztán lehetet hallani ahogy összekoccan Breat kabát cipzárával amikor is a férfi előhúzta.

A fegyver egész újnak tűnt. Egy ütemre kihagyott a szívem.

-Még mindig nem értitek? Rég nem ti vagytok az áldozatok. Ezalatt az egy hónap alatt, végig csak csalik voltatok. Elértem, hogy találkozz vasemberrel, és hogy Midgardra vonzd a bosszúállókat. Most pedig Loki miatt mindegyik ide fog jönni...Hiszen őt keresi már a fél világ. Senki sem fog hinni annak hogy látomásod miatt indultatok el, amit megjegyzek az én becsempészett gyógyszerem miatt láttál... Szépen ide csaljátok őket, egyeneseb a csapdámba. -mondta, miközben nekiállt megtölteni a fegyvert.

-Elegem van a gusztustalan hősökből, mindegyik csillogó ruciban feszít. Beképzeltek, önfejűek, és csak magukkal foglalkoznak. Itt az idő, hogy a kezembe vegyem az irányítást. – emelte rám a pisztolyt.

-Tedd le -sziszegett Loki, még egy kardot húzva Breatre. A férfi meglepődést színlelt, majd gúnyosan kacagni kezdett.

-Látom milyen jól összemelegedtetek. Niara! Figyelmzetetlek, a saját érdekedben. Nem szeretünk bele a kígyóba -nézett rám, mintha komolyan okítani akarna. Mintha érdekelné mi lesz a sorsom. Válaszul egy undorodó fintort kapott.

-Loki?! Tedd le azt a kardot, és cserébe olyan biztonságot nyújtók, amely mellett sosem találnak meg Asgard katonái. -nézett Breat a férfira.

Loki gondolkozva emésztette a hallottakat. Tényleg úgy tűnt hogy megtörni készül Breat előtt, és elfogadja a számárára igenis vonzó ajánlatot. Leeresztette a fegyvert, és megszólalt. -Adj egy percet -pillantott Breatre, aki szigorúan biccentett.

Loki felém lépett, majd olyat tett amire nem számítottam és nem hinném, hogy a történelem során bármikor elő fordulhatott volna... Szorosan a karjaiba zárt. Méreg annyira eltompította az érzékszerveimet, hogy nem éreztem teste melegét vagy hidegét. Viszont képes volt elhitetni velem, hogy biztonságban vagyok. Szorosan simultam a karjaiba, szükségem volt rá, de tudtam akár így akár úgy, de elfogom veszíteni előbb utóbb.

Loki eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Azt hittem, gúnyosan mosolyogni fog, vagy csak mond valami buta bántó poént. Viszont amit láttam sosem felejtem el. Loki szemei alig észrevehetően, de pirosak voltak, és sűrű könny fátyol lepte zöld íriszeit. Aggódva néztem rá. Abban a pillanatban megértettem, hogy búcsúzik. És hogy mennyi időre?

Egy életre.

-Nekem elég az, hogy tudjam...valaki sírna, ha meghalnék... -suttogta, hogy Breat ne halja. Elő idézte bennem a pillanatot amikor a hallott (utólag áll) Loki mellett térdelve hullattam fekete könnycsepjemet.

-Ha én meghalnék sírnál? -kérdeztem.

-Sírok -mondta majd ölelésébe zárt, a következő pillanatban pedig éles fájdalom hasított a hátamba. Meleg vér csordogált végig, a hűvös penge mentén, ami a lapockámból állt ki. Ezüstfehér hajam alját elkezdte beszínezni a vörös vér. Loki megfordult, és valami kés szerűt hajított Breat felé. -Bocs haver, de nem vagyok jó csapat játékos -mondta a férfinak, aki a szavak után rögtön elterült a földön.

Kezdett elhomályosodni előttem minden, a két térdemre estem. Az agyamig nem jutottak el a történtek, nem értettem semmit, azaz pont, hogy értettem. De nem akartam...

A földön térdelve előre szédültem, kénytelen voltam megtámaszkodni a kezemen. Lepillantva tiszta sápadt volt a kézfejem, az egész alkarom dudorodott a fekete erektől. A karom láttán elkapott a hányinger, és hátrahőköltem. Elterültem a földön.

Az utolsó amire emlékszem egy hűvös kéz az én hűvös kezemen.
-Tényleg kígyó vagyok... - suttogta egy rideg még is ismerős férfi hang...