Barbara

20. feljegyzés

A fájdalom a mellkasomban csak nem akar szűnni.
Dominik és a barátai a hátam mögött pusmognak rólam, összenevetnek mögöttem.
Nem fáj, csak ürességet érzek.
Hazaérve megakadt a szemem a kisollómon. Barbara bátorító pillantásától kísérve kaptam fel az asztalról és húztam végig az élét a csuklómon.
Elképedve néztem a kifolyó vért - ez az enyém, tényleg az enyém, te jó ég, mit tettem?! -, majd a fizikai fájdalom mintha enyhítette volna kissé a lelkit.
- Jobb? - suttogta Barbara.
Könnyes szemmel bólintottam, miközben még egy csíkot húztam az ollóval a csuklómra.