Fiúként nevelve

6

....... Amitől boldog vagyok........

Órák után, megint csak Milánnal kezdtünk hazaindulni, ami közben próbáltam valamit kitalálni miért voltam elpirulva a sarokban a fiú öltözőben, meg elkértem telefonszámát és beszélgettünk még egy kicsit.
Mikkor hazaértem, azonnal mentem fel a szobámba. Mikor odaértem, ledobtam táskám és telefonomban azonnal beütöttem Niki számát.
Már egy ideje hívom, mikor megszólalt az a bizonyos rég hallott hang, ami olyan szépen szól.
- Haló? - szólt bele a telefonba.
- Szia, Niki! - köszöntem barátnőmnek.
Egy kis szünet után, újra megszólalt, viszont most már hangosabban, szigorúbban és morcosabban.
- Lala! - Igen...... Csak ő hív az igazi nevemen, ami miatt külömböző érzelmek lépnek el. Hiány. Idegen. Szomorúság. Fájdalom. Boldogság. Értelmetlenség. Hiány, mert csak ő hív így és hiányzik az igazi nevem. Idegen, mert senki nem hív így és olyan mintha nem is az én nevem lenne. Olyan távoli. Szomorúság és fájdalom, mert a multamra és a mostani életemre emlékeztet. Boldogság, hogy valaki még emlékszik a nevemre és használja. Értelmetlenség, pedig mert nem értem miért hív mgé mindig ÍGY. - Miért nem hívtál hamarabb? Tudod, hogy vártam hogy hívj? Mindig megnéztem a telefonom mikor rezzent, még hajnalban is, amikor csak egy üzenet volt mástól! Miért nem hívtál? Elfoglaltak az új barátaid? - kérdezte szomorúan a végét. - Már ne- ekkor beleszóltam mondandójába.
- Hogy feledkezhetnék meg rólad? Ne mondj ilyeneket! És nem nem elfoglaltak csak...... Jó. Igaz, hogy valamikor elhúzódtak a beszélgetésünk, de nem csak miatt van. És- hebegtem, hogy mentem a menthetőt.
- Nyugi csak vicceltem. - kuncogott rajtam Niki. - És ki is az a barátod? - kérdezte.
- Milán.
- Értem. Van rajta kívül más is?
- Öhm.... Nem tudom nevezhetem e barátaimnak, de talán Dominik és Áron. - gondolkoztam.
- Hm. - gondolom most bólintott.
- Na és te hogy vagy? - kérdeztem mosolyogva.
- Jól...... Ahj. Ez nagy hazugság. Hiányzol és nélküled nem az igazi. Van pár fiú aki nyomul rám és nagyon zavaró. Te mindig leverted őket. Viszont most, hogy nem vagy itt, nagyon nyomulnak. Azon kívül vannak beképzelt ribizlik. De van két lány akivel nagyon jól összebarátkoztam. Még mindig járok énekre. Azt mondta a tanár, hogy egyre szebb a hangom és majd fellépek a suliban valamikor. Eljöhetnél! Meg a jegyem jók. Szüleim is hiányolnak. Főleg Hanna! Az én kis húgom alig várja, hogy újra lásson és el menjetek játszani fodrászosat, öltöztetőset, sminkeset és a többit. És..... - ekkor elnémult. Örülök, hogy minden jól alakult nála. A ribizliken és a nyomulókon kívül. Egyik szemöldököm érdeklődve emeltem fel az elnémulása miatt.
- És....? - kérdeztem.
- Tetszik nekem valaki........ - halkult el. HOGY MI VAN? Az én barátnőm megint szerelmes? Nem tanult az előző esetből? Nem szeretném, hogy megint bántódása legyen.
- Ki az? Hány éves? Osztálytársad? Hogy néz ki? Jóban vagytok? Milyen kapcsolatban vagytok? Miért csak most tudok róla? - halmoztam el kérdésekkel.
- Nyugi, nyugi! A neve Noel. Annyi mint én. Igen ösztálytársam. Szőke és kék szeme van. Igen, jóban vagyunk. Barátok. Mert csak most hívtál. - rájöttem, hogy azt ígértük én hívom szóval érthető miért én vagyok a hibás.
- Értem és ő mit érez irántad? - faggattam tovább érdeklődve.
- Honnan tudjam? Mondom, hogy csak barátok vagyunk. Nem jutottunk el odáig, hogy bevalljam neki.....
- Ha meg bánt, megölöm. - mélyült el a hangom. Niki számomra nagyon fontos és, ha még egyszer valaki megbántja őt úgy, én nem tudom mit csinálok, de fájdalmas lesz a vége.
- Nem kell! Ő nem olyan. Tudom, érzem. - próbált meggyőzni, ami többé kevésbé sikerült.
- Rendben. - sóhajtottam.
- Na és te, hogy állsz szerelmileg? - kérdezte furcsa hangon.
- Sehogy. Fiút kell játszanom. Jó, hogy nem mutat senki érdeklődést irántam. - forgattam meg szemeim.
- Attól te meg erezhetsz valamit valaki iránt! - durcázott be.
- Jól van. Ha te mondod! De amúgy nem. - válaszoltam neki egyszerűen.
- Tényleg?
- Aha. - bólintottam, bár ezt ő nem láthatja.
- Ó, pedig már azt hittem fog valami jó történni.
Felnevettem ezen, amibe kis idő múlva ő is becsatlakozott.
- Amúgy azon gondolkoztam, hogy találkozhatnánk valamikor. - mondtam el miért is hívtam.
- Dedede! - pörgött fel boldogan. - Jövőhéten nekem nem jó...... Öhm. Azután héten jó? Legyen szerdán. 5-6 kor a házamnál. - kérdezte.
- Igen. De miért nem jó a jövőhét? - kérdeztem értetlenül.
- Mert az egyik tanárunk akkor szülinapja van és ennek alkalmából elmegyunk valahova. - adta a választ tudatomra.
- Aha...... Úristen ennyi az idő? - lepődtem meg mikor megnéztem hány óra.
- Huu. Tényleg elment az idő. Akkor nem zavarlak, alud ki magad! Szia! - mondta és hallottam hangján, hogy mosolyog.
- Oké! Szia! - köszöntem el én is, majd ledobva a telefonom az ágyra, futottam a fürdőszobába.

Éppen a buszhoz sétáltam, mikor észre vettem egy cuki kis macskát. Lány vagyok, szóval szerintem teljesen érthető volt az, hogy gyorsan körül néztem, és mikor nem láttam senkit, átváltottam lányos hangba és testbe, majd odaszökkenve hozzá, szagoltattam meg vele kezem és mikor elfogadta, elkezdem simogatni. Ő pedig jólésően bújt a kezembe.
- De aranyos vaaaagy~! - olvadoztam mosolyogva.
- Tényleg aranyos. - hallottam még magam mellöl egy hangot. Ijedten fordultam meg. Dominik volt teljes testben és lélekben.
- Khm. - köszörültem meg a torkom. - Igen tényleg aranyos. - hangom átváltottam, és egy kis pirral az arcomon, gyorsan felálltam.
- Hogy-hogy itt vagy? - kérdezte. Furcsa...... Nem szokott beszélni. Mi történhetett vele?
- Ezzel a busszal szoktam suliba menni. - válaszoltam elé lépve.
- Hm. Figyelj.... Gondoltam ma suli után bemutatlak a fiúnak akinél jelentkezni kell. - mondta miközben elindultunk a busz felé.
- Oh. - gondolkodtam el egy pillanatra. Végül is nem lesz akkor semmi programom. - Rendben! - mosolyodtam el. Egy kicsit elgondolkodhatott, mivel elbambult kicsit.
- Te... - kezdett bele halkan. Hogy hogy most ennyit beszél? Mi változott? Ki változtatta meg? - Nem érzed, hogy unalmas vagy kellemetlen velem lenni? - kérdezte meg miközben megálljt, ami engem is megállásra késztetett. Haja eltakarta szemeit.
- Miért gondolnám azt? - kérdeztem értetlenül miközben fejem oldalra döntöttem értetlenségemben. Ő hirtelen felnézett hitetlenkedve.
- Hogy miért? Hisz..... Nem szoktam semmit beszélni, mindig másnak kell felhoznia valami témát, de akkor sem beszélek valami sokat. Senki sincs velem aki úgy igazából a barátom lenne csak Áron vagy - a legőszintébb, legszeretetteljesebb, legmegbíszhatobb és legszelídebb mosolyom vettem elő. Szinte még soha nem mosolyogtam így senkire. Talán még Nikire se. Ekkor elhalkult és szemei tisztán látszódtak. Könnyes kicsit, szemei összeszűkűltek és meglepődéssel, csodálattal és fájdalommal csillogtak.
- Nem gondolom így. Attól, hogy nem beszélsz sokat, attól még tök jól el lehet veled lenni. És Áron is el szokott veled lenni. Láttam ahogy mosolyog rád. Abban boldogság volt. Nem volt se kellemetlenség, se unalom. Boldog volt és őszinte. Most pedig sokat beszéltél magadhoz képest. Meg is lepődtem. - kuncogtam egy kicsit. - Azt hittem történt veled valami. De..... Nem kell attól megváltoznid mert valaki azt gondolja rólad, hogy ilyen még olyan vagy. - mondtam egy kicsit szomorúan visszaemlékezve azokra az időkre mikor anyámék megváltoztattak mindent. Velem együtt. - Ha te magadat adod, akkor abban mi a rossz? Fogadjanak el úgy ahogy vagy! Ne félj attól, hogy egyedül leszel most már. Áron itt van neked. Én itt vagyok neked.
Ekkor könnyei amik a szemeiben voltak, hosszú cseppként folytak le. Ijedten sétáltam hozzá, viszont ő leintett jelezve, semmi baj. Letörölve könnyeit, majd felemelve arcát, mosolygott rám. Most én voltam a soron, hogy meglepődjek. És mintha szívem...... Kihagyott volna egy ütemet.
- Senki nem mondott még nekem ilyesmit. Örülök, hogy meg ismerkedtünk, Olivér! - mosolygott még szélesebb én pedig még mindig lefagyva álltam.
- Ö-öhm. P-persze. Én is ö-örülök! - dadogtam, mire megint meglepődött szemekkel néztem. Én dadogtam? Miért is?
- Helló! - hallottam mögülünk két ismerős hangot. - Jöttök? - kérdezte Áron és Milán. Dominikre mosolyogtam megfeletkezve előbbi dadogsámról, és vigyorogva mint két vigyori, sétáltunk a két fiúhoz, kik meglepődve vizslattak minket.......