Fiúként nevelve

8

Áronnal megkönnyebülten felsóhajtottunk és el kezdtünk bemenni az órára.........

Egész nap farkas szemeztek Milánék.
A tesi óra szerencsére nem volt meg tartva egész héten mivel úgy gondolta a tanár, hogy az első hét legyen nyugis. Viszont elég ordogien vigyorgott szóval szerintem nagyon meg fog minket dolgoztatni.
Egy nagy sóhajjal vettem fel táskámat a vállamra. A többiek - Milán, Áron és Dominik - előre mentek már. Mikor már kezdtem volna kimenni az ajtón, kicsapódott. Sokkolva és félelemmel téli szemekkel, még is erősen és dacosan néztem a szöszi szemeibe.
- Végre van időm elérni téged. - gúnyosan elvigyorodott, majd csatlósaival együtt kezdett el közeledni felém, én pedig nem tudtam mit tenni, hátráltam. Viszont nem tarthatott sokáig, mivel a fal megállított, ezzel sarokba szorítva. Még mindig mélyen és még nem hátrált a néztem szemeibe. Ő teljes lenézéssel és gúnnyal viszonozta szemezésem. A csicskái maguktól léptek mellém. Nah. Nem is kellett mondani nekik, hogy 'Csicska, hopp!'.
Mikor már fogtak volna le, kibugtattam őket, majd ökölbe szorítva kezemet, húztam egyet bele a szöszi hasába, ki meglepetten figyelte a történteket. Gyorsan a terem másik végébe futottam. Nem menekülhetek el, hisz ezt le kell rendeznünk.
Harc állásba helyezkedtem, és néztem ahogy mind hárman felállnak testrészeket fájlalva.
- Te kis buzi! - szólt mérgesen Leo.
Mind a hárman elállták a  helyeket ahol elmenekülhettem volna.
Gonoszan elvigyorodtsk, majd mind a hárman egyszerre ugrottak rám. Az egyiket a nyakánál leütöttem, a másiknak az arcába öklöztem, a szöszit pedig tökön rúgtam.
Gyilkos szemekkel méregettek.
Elkezdtek egyre gyorsabban és erősebben megtámadni, amit egy idő után már nem tudtam hárítani.
Így mikor nem figyeltem, a két fiú elfogott, a szószi pedig diadal ittasan újra elmosolyodtak. Nagyon mosolygós kedvük én vannak. Csak nem bekenték magukat nevetgéllel?
Szöszi újjait ropogtatva sétált lassan felém, majd megszólalt.
- Most megtanulod, hogy velem, hogy beszélsz és viselkedsz. - mondta mély hangon és hasamba öklözött. De olyan erősen, hogy vért köptem fel.
- Mi van? Már itt köpködöd a vért, mikor még az igazi erőmet meg sem mutattam? Ilyen puhány lennél? - nevetett fel gúnyosan. Én padig fájdalmasan elmosolyodtam és rekedtes hangon beszéltem.
- Még is én vertelek meg.
Arca dühösbe váltott, majd ahol tudott ütött, erősebben mint elöször. Akárhogy nyögtem fájdalmasan vagy próbáltam kiszabadulni, nem ment. Sikítani nem mertem, mert akkor lebukok.
- Mint egy lány. - nézett szánalom a téli szemekkel a szöszi, csatlósai pedig fel e ettek gúnyosan.
A számban összegyűlő vért kiköptem.
Szánalmas vagyok. Ennyit ért az amit tanultam? A két fiú lelokott a földre, majd mind a hárman megrugdostak mindennek elszitkozva, aztán még nevettek szánalmasságomon. Viszont egyszer csak a szöszi ék eszébe jutott egy 'nagyon' jó ötlet. Perverzen figyelve suttogta a két fiúnak gondolatát, így ők is úgy néztek mint a szöszi. A két fiú elment, és a szöszi el itt hagytak. Ő könnyedén egy kézzel lefogta fejem fölött, majd elkezdett simogatni. Ijedt szemekkel figyeltem, ő pedig csak ördögien nézett. Feltűrve a felső testemen lévő textil, simogatta, hasamat. Még jobban megijedtem, mivel bármikor lebukhatok. Nem is tartott sokáig, már le is vette rólam az inget, meglepődve vizslatta a rajtam lévő betekert részt. Én már vergődtem, de mit sem foglalkozna ezzel, szedte le, én pedig már sikoltoztam, leszarva hangomat. Könnyes szemekkel, elpirultva néztem ahogy Leo meglepődve vette észre idomaimat. Azonnal el is engedett, én pedig gyorsan felvettem az ingem. Viszont mikor ránéztem, meglepődtem. Jobb kezét szája elé helyezte, szemei csillogtak és abban teljes zavarodotság látszódott, órája pedig vöröses volt. Egy szóval elpirult. Így sokkal aranyosabb volt mint általában..... Pár másodperccel később, megmozdult, majd kisietett a teremből. Rájött a titkomra. Elfogja mondani másoknak? Ki fognak rúgni? Mit érdekel már engem? Az ajtó bezárása is hangos volt. Elhomályosult szemekkel néztem előre. Bárcsak...... Meghalnék. Nem lenne több gondom, fájdalmam.
Nem kellene apámnak a szemébe és anyámnak a szemébe néznem. Nem kéne hányingert kapnom magamtól és a családomtol. Nem kéne erre visszaemlékeznem.
Viszont ekkor eszembe jutott Dominik mosolya. Az elfeledhetetlen emlék. A megnyugtató, kedves mosolya felém. Amit nem más, hanem én hoztam ki belőle. Én mosolyogtattam meg. Szívemből eltűnt az előző gyűlölet, magány, fájdalom és helyette fel ette a melegség, a kedvesség, a nyugalom........ És a szeretet.
Elmosolyodtam. Meghalni? Én teljesen hülye vagyok. Fájdalmasan ugyan, de felnevettem. Hisz..... Itt van nekem Niki, Milán, Áron és Dominik. Akik mellettem állnak. A barátaim. Ők adnak nekem erőt. Elmosolyodva agondolatra, próbáltam felállni még a nagy fájdalom ellenére is. Neki dőlve a falnak vettem fel a táskámat, és kezdtem el kisétálni az ajtón. Úgy tűnik kerülő kell tennem, hogy hazamenjek. Nem akarom, hogy még lássanak így a fiúk. Tehát bicegve kezdtem el hazamenni........

Eközben Diminiknál és Milánnál.
Dominik sz.

- Figyeljetek....-kezdett bele Áron, mi pedig abbahagytuk a farkasnézést. - Nekem haza kell mennem. Nem kell hazakísérni, megleszek egyedül is. Remélem minden rendben lesz veletek. - nézett bizinytalanul ránk.
Mi csak bíztatóan bólintottunk, viszont tisztán látni lehetett rajta, hogy mgé mindig nem hisz nekünk.
Mikor elhagyta a területet, újra egymásra néztünk ellenszenvesen.
- Remélem tudod miért is csináljuk ezt az egészet. - kérdezte komolyan, amire én csak bólintottam. - Nem fogom engedni, hogy elvedd őt. - nézett mélyen a szemembe, nyomatékosítva mondandóját.
- Ez csak természetes. - bólintottam újra. - Viszont én sme fogom engedni. - ellenszenvesen néztük egymást.
- El fogod fogadni, ha nem téged választ? - kérdezte egy kis gúnnyal a hangjában. - Nem érdekel téged, hogy fiú?
- Ha nem engem fog választani, elfogadom. Nem akarom ráerőltetni.
Amíg Olivér, Olivér, addig nem számít, hogy milyen a neme. Engem csak a személyisége, az iránta érzett érzelmeim és az ő érzelmei fontosak. - válaszoltam komolyan, mire egy kicsit meglepődött. - És? Te elfogod fogadni, ha nem téged választ? Téged nem érdekel, hogy fiú? - kérdeztem ugyan azt amit ő.
- Elfogom fogadni. Valahogy.... Biztos.... - válaszolt bizonytalanul. - Viszont még akkor is küzdeni fogok! - mondta magabiztosabban. Most én lepődtem meg. Ennyire mélyen érez iránta? Nem lesz egy gyenge ellenfelem.
Ezt gondolva számon egy kis mosoly jelent meg.
- Engem se zavar, hogy fiú e vagy lány. - fejezte be. Fintorogva néztünk egymásra egy kis ideig. Viszont nem sokkal később, mind ketten elmosolyodtunk és kezet fogtunk, hogy mától riválisok vagyunk.
Megfeledkezve Olivérről, karoltunk egymásba, és nevetve mentünk haza, nem is gondolva, mi történt vele.........

Nincs átnézve!!
Mivel ez a rész most pont így jött ki, így egy kicsit rövidebbet írtam az eddieknél.