Fiúként nevelve

7

Ebben a történetben még nem volt más szemszögéből. Most egy kis változatosság, plusz lehet, hogy sok minden értelmét kap. Dominik szemszögéből lesz az egész beszélgetés ami lefolyt Olivér/Lala között.
Dominik sz.
- Vigyázz a házra! Én elmentem! - mondta az anyukámnak nevezett személy, aki elment egy újabb sráccal.
Élettelen arccal pakoltam össze a szétdobott fehérneműk és ruhákat, majd elkezdem minden rendetlenség összepakolni. Miután mindennel végeztem, befujtam a lakást valami illatossal, hogy elnyomja azt a bűzt amit anyám és egy tegnapi srác hagyott. Nem, ez nem az a penészes szag. Ez szex, izzadság és sperma szag. Hányingerem van anyától és azoktól a személyektől akik bejönnek vele ebbe a házba. Gondolom nem kell részletezném, hogy anyukám egy prosti. Nem lehet és nem is akarok már ezen mit szépíteni. Azóta mióta apám és a volt kistestvére meghalt rákban, anyám az alkoholban kereste a menedéket. Egy idő után valahogy megváltozott, és már csak a testivágyát és a férfiakat követi.
Apukám rákos volt és minden nap meglátogattuk a családdal, viszont mivel az öcsém kicsi volt és érzékeny volt a betegségekre, ő is elkapta a rákot. Túl későn vettük észre és apával együtt ő is a kórházba került. Nem sokkal később apa örök álomra hunyta szemeit. Anya teljesen romokban volt. Semmi sem segített. Minden reménye az öcsém volt, viszont mivel gyenge volt és kicsi, ő is követte apám.
Ekkor kezdett anyukám az alkoholba menekülni.
Fájdalmasan felsóhajtottam miközben mentem a busz felé, viszont ekkor meghallottam egy angyali lány hangot.
Meglepődve figyeltem Olivér aki egy macskát simogatott, egy még nem látott mosoly kíséretében. Már nem egyszer észre vettem, hogy lányosabb a hangja vagy az alakja mint egy fiúnak, viszont elvetették ezeket a gondolatokat, mivel egy lány miért jönne egy fiú gimibe? Nincs semmi értelme.
- Tényleg aranyos. - szólaltam fel. Ő Ijedten nézett felém. Aha. Szóval tényleg tőle volt az a hang. De.... Ezt nem értem......
- Khm. - köszörülte meg torkát. - Igen tényleg aranyos helyeselt, miközben hangját visszaváltoztatta megszokottba és egy kis pirral az arcán, felállt. Aranyos..... Viszont mikor rájöttem, hogy mit mondtam, azonnal el is hesegettem. Most komolyan azt mondtam egy fiúra, hogy aranyos?
- Hogy-hogy itt vagy? - kérdeztem. Ez fura..... Nem szoktam kérdezgetni. Akkor miért is teszem ezt? Ez a meglepődés rajta is látszott, mivel arcán bizonytalanság és kérdő tekintet volt.
- Ezzel a busszal szoktam suliba menni. - válaszolt elém lépve. Tényleg? Észre sem vettem. Jobban kéne figyelnem a körülöttem lévő emberekre. Viszont az emlékek most feltörtek. Miért most? Velem senki nem foglalkozott és, ha még is akkor csak mert szerelmes volt a külsőmbe vagy mert menő akart lenni úgy, hogy a barátom. Senki nem törődött velem úgy igaziból. A szülők is sugdolóztak a hátam mögött mikor anyám értem jött. Ismert prosti volt. Egy idő után már nem engedtem, hogy értem jöjjön mert nem akarom, hogy az emberek bántsák. Nem lehet, hogy Olivér is csak azért van velem mert kényszerítik? Biztos kellemetlen velem lennie.
- Hm. Figyelj.... Gondoltam ma suli után bemutatlak a fiunak akinél jelentkezni kell. - mondtam felhozva egy témát miközben elindultunk a busz felé.
- Oh. - halkult el, majd pár másodperc múlva, válaszolt is. - Rendben. - mosolygott. Olyan szép és kedves a mosolya. Meg is miér van velem? Kihasznál? A torkomban gombóc nőtt.
Kérdő tekintettel nézett. Gondolom észre vette, hogy elgondolkodtam. Meg kell kérdeznem. Nem akarom, hogy később nagyobb fájdalmat okozzon.
- Te... - kezdtem bele halkan. - Nem érzed, hogy unalmas vagy kellemetlen velem lenni? - kérdeztem miközben megálltam. Ez őt is megállásra késztette. Pont úgy hajtottam le fejem, hogy szemeim ne látszódjanak.
- Miért gondolnám ezt? - szólalt meg a kedves, értetlen hang. Meglepődve kaptam fel a fejem. Szememben hitetlenkedés és remény volt. Feje oldalra volt döntve, és őszinte értetlen kérdéssel nézett rám.
- Hogy, hogy miért? - kérdeztem felháborodva. - Hisz.... Nem szoktam semmit beszélni, mindig másnak kell felhoznia valami témát, de akkor sem beszélek valami sokat. Senki sincs velem aki úgy igazából a barátom lenne, csak Áron. Vagy - folytattam volna, miközben a feltörejvő emlékek feltörtek ezzel könnyeket hozva szemeimbe. Viszont ő...... Ő elmosolyodott. Mosolya gyönyörű volt, ami megdobogtatta szívem. Lefagyva bámultam. Hogy? Miért?
- Nem gondolom így. - szólalt meg teljes őszinteséggel. - Attól, hogy nem beszélsz sokat, attól még tök jól el lehet veled lenni. És Áron is el szokott veled lenni. Láttam, hogy mosolyog rád. Abban boldogság volt. Nem volt se kellemetlenség, se unalom. Boldog volt és őszinte. Most pedig sokat beszéltél magadhoz képest. Meg is lepődtem. - kuncogott, én pedig egy pillanatra zavarba jöttem. Én! Életemben elöször. És neki sikerült...... - Azt hittem történt veled valami. - aggódott? Aranyos..... - De..... Nem kell attól megváltoznod mert valaki azt gondolja rólad, hogy ilyen még olyan vagy. - mondta és arcán egy kis szomorúság tükrözött, ami valahogy nekem is fájt. Fájt így látni. Arcán látni, hogy eszébe jutott valami. Értem..... Szóval ő is átélte. Akkor azért tud ilyeneket mondani így. Ilyen hatásosan. Mert minden szava melegséggel tölt el. Boldogsággal, hogy valaki van velem és átérzi mind azt amit én. - Ha te magadat adod, abban mi a rossz? Fogadjanak el úgy ahogy vagy! - ezen egy kicsit megmosolygtam. Mosolyogtam! Miket hoz ki belőlem ő? - Ne félj attól, hogy egyedül leszel most már. Áron itt van neked. Én itt vagyok neked. - tényleg..... Ő mind végig velem volt és mellettem állt. Mgé is miért nem vettem észre eddig? Miért ne foglalkoztam vele? Könnyeim lefolytak arcomról. Ő ijedtem ide sétált, viszont én leintettem, jelezve semmi bajom. Felvidított. Feldobta a napom. Letöröltem könnyeim, majd felnzéve rá, elmosolyodtam. Meglepődött és le is fagyott. Nem csodálom. Hisz ez az első mosolyom már nme tudom hány éve.
- Senki sem mondott nekem még ijyesmit. Örülök, hogy még ismerkedtünk, Olivér! - mosolyodtam el még szélesebb, de ami a legfontosabb, hogy ezt boldogan.
- Öhm. P-persze. Én is ö-örülök! - dadogott. Miért dadog? Értetlen arckifejezés ült ki az arcomra, de ezt nem vehette észre, mivel két fiú hangja zavarta meg beszélgetésünk.
- Helló! - szólt Áron és Milán. Nagyon jóban lettek azóta. Mióta legeslegelőször találkoztak.
- Jöttök? - kérdezték. Olivér rám mosolygott megfeledkezve előző dadogásáról és vigyorogva kezdtünk el sétálni a fiúk felé, akik Meglepődve figyeltek minket.
Viszont eszembe jutott miket gondoltam Olivérről. Miket gondolok? Egy fiúról! Nem nézegettem magamnak a fiúkat és nem is tetszettek szóval nem vagyok meleg. De akkor miért érzek nelegséget, boldogságot és, hogy szívem mintha gyorsabban verne mikor Olivér velem van? Hisz barátok vagyunk......? Barátok vagyunk?
- Hát ti? - kérdezte értetlenül és egy kis féltékenységgel a hangjában (?). Úgy látszik csak én vettem észre.
- Beszélgettünk. - mondtam és mélyen belenéztem Milán szemébe. Látszik értette miért is csináltam ezt.
Ekkor megérkezett a busz.

Olivér/ Lala sz.

Miután beszélgettünk Dominikkal, valahogy Milánnal megváltozott körülöttük a levegő. Mikor leültem az egyik ülésre, Milán villámgyorsan mellém ült, és mikor kérdőn néztem rá, ő csak elmosolyodott. Viszont mikor Áron és Dom - Igen így becéztem el Dominikot. Jut eszembe. Milán is és Áront is el kéne valahogy nevezni..... - mellénk jöttek, a két fiú, megint mélyen farkas szemeztek és láttam a lelki szemeimmel a szikrát köztük. De ez nem az szerelmi szikra. Ez az ellenséges vagy rivális szikra.
Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam és alig vártam, hogy leszálljunk a buszról.
- Na jó. - állt meg alőttünk Áron, mire a két farkas szemező is idefigyelt.
- nem tudom mi történt köztetek, de fejezzétek be. Mindenki titeket néz. Meglepődve körül néztek, viszont mikor tekintetük találkozott, újra szemezésbe kezdtek.
Áron csak fáradtan sóhajtott mikor észre vette semmit nem használsz amit mondott. Odalépve hozzá, megveregettem a hátát, erre pedig a két fiú felnézett és szugerálni kezdték Áront. Felnevettem. Értetlenül néztek.
Áron is elkezdett nevetni.
- Mi nevettek? - kérdezték egyszerre, mire még jobban elkezdtünk nevetni ők pedig szúrósan nézték egymást.
Könnyeimet kitörölve szemeimből szólalt a meg.
- Vicces ahogy így szemeztek. Főleg, hogy értetlenül nézetek mikor ennek egyért ülnek kellene lennie. De fejezzétek be. Kezd kényelmetlen lenni. - vakartam meg zavartan tarkóm miközben próbált a finoman elmondani nekik mennyire zavarba ejtő ahogy minden ember rájuk néz ezzel középpontba helyezve minket.
- Rendben. - válaszolták, majd Áronnal megkönnyebülten felsóhajtottunk és elkezdtünk bemenni órára.......

Nincs átnézve!!!
Remélem tetszik eddig a történet és olvasni fogjátok még és nem fogjátok megunni. Még nem közeledünk a végéhez, de már tudom az egész történetet, hogy lesz, szóval már csak egy kis idő, meg egy kis ötlet kell, hogy írjam le. Kövi részig.....
Bye bye~~