Azt hittem...[Befejezett]

10.rész

Másnap Namjoon szemszöge
Reggel, a telefonom csörgésére ébredtem, a hívást fogadva jöttem rá, hogy piszkosul késésben vagyunk.
-HOL A FRANCBAN VAGY? – hallatszik Yoongi hangja a vonal túlvégéről.
-Félóra, és ott vagyok. – válaszolok, teljes nyugodtsággal.
-Az jó lesz!! – sóhajt Yoongi. Mire bontottam, a vonalat Byul már félkómás  fejjel, pislogott rám.
-Mennyi az idő? – kérdezi.
-Fél nyolc, szóval bele kéne húznunk. – mosolyodom el.
-Basszus, fél kilenckor indul a busz Daeguba. – kerekednek el a szemei. – Neked meg próbád van.
-Ahogy mondod- biccentek.
-Kérsz, kávét? – kel fel az ágyból.
-Igen köszi. – bólintok. Byul egy szempillantás alatt tér vissza, a szobába, és rángat ki ruhát a szekrényéből, és a kezében egy fehér inggel fordul felém.
-Gondolom a tegnapi ruháid még vizesek. – dobja felém az inget. Egyértelműen férfi ing, így szólásra nyitom szám.
-Miért van nálad férfi ing? – teszem fel az idióta kérdést, mire Byul csak elneveti magát.
-Mindennek meg van az oka. – kacsint rám.
-Hajaj, még a végén kiderülnek itt dolgok? – vonom fel a szemöldököm, egy vigyor kíséretében, bár ezzel csak elakarom nyomni a kíváncsiságom.
-Attól függ milyen dolgok? – vigyorog rám. – Ha esetlegesen az ing korábbi gazdájára gondolsz, biztosíthatlak, hogy nem volt. Csak a futár szolgálat cserélte egyszer el a csomagom, és lusta voltam visszaküldeni. -Ad magyarázatot, mire én gondolatba inkább elsüllyedek ... -Nyugi, általában ruha nem szokott nálam maradni. – kacsint rám nevetve. -Na, ne vágj ilyen fejet inkább öltözz mert elkésel. Néz vissza rám majd ismét ki megy a szobából, én pedig csak mosolyogva megrázom, a fejem, és inkább tényleg elkezdek öltözni, mielőtt elkésnék.

Byul szemszöge
Reggel, még elugrottam Timért, és vele együtt rohantam is a buszpályaudvarra. Az az egy biztos, hogy mikor elhoztam Timet Yoongitól én pedig be kell valljam nem erre számítottam, jól kijöttek. Tim szája be sem állt útközben, annyit áradozott Yoongiról.
A hosszú buszozást követően elgémberedett végtagokkal szálltam le, Tim viszont velem ellentétben teljesen fel volt pörögve.
-Akkor én, most a nagyiékhoz költözöm? – kérdezi, egy hatalmas vigyorral, miközben egyhelyben toporog.
-Igen, ahogy mondod – bólogatok, majd a csomagjainkat megragadva, megfogom Tim kezét is,  és elindulok, ahhoz a buszhoz, amelyikkel régen suliba is jártam.