Azt hittem...[Befejezett]

11.rész

-Megjöttünk! – lököm be magunk előtt a bejárati, ajtót, majd a cipőm levéve a konyhába indulok, Tim pedig rögvest rohan a kertben, csaholó kutyánkhoz.
-Halihó? – lépek be a konyhába, ahol nem várt meglepetéssel szembesülök, a nővérem ül a konyha asztalnál. -Anyuék? – kérdezem.
-A szomszédba segítenek, Kiméknek. -mormogja.
-Mi bajod? – szalad ki a számon, a kérdés ahelyett, hogy csendbe maradnék.
-Na vajon? – kérdez vissza flegmán.
-Kettőnk közül nem én hagytam nálad a gyerekem se szó se beszéd! – forgatom meg a szemem.
- Viszont te ribanckodsz! – pillant rám lenézően.
-Hogyan?- emelem meg a hangom.
-Az idol barátocskáid nem elegek kell a férjem is mi?
-Mi frász bajod van?? – egyre inkább megy fel bennem a pumpa.
-Nem elég azt hallgassam, hogy Sam mindig is beléd volt szerelmes, meg hogy így Byul meg úgy Byul, te újra össze is jössz vele? – kezd ordítozni magából kikelve a nővérem.
-BASSZUS MEGTENNÉTEK, HOGY AZ ELMEBETEG SZERELMI SZARSÁGAITOKBÓL ENGEM KIHAGYTOK? – csapok az asztalra idegességembe.
-Szíves örömest! – szűri a fogai közt.
-Utálom ezt a férget! – magamat is meglepve, köpöm a szavakat.
-Itt vagytok? – hallatszik, anyu hangja. Ezek szerint nem hallotta az iménti ordítozást.
-Igen- szólok ki a konyhából.
-Akadjatok le rólam! – nézek sokat mondóan a nővéremre, és ezzel lezártnak akarom tekinteni a témát.

A régi szobámba az ágyamon fekve kémlelem a plafonom. Nem igazán jön álom a szememre, egy órányi fetrengés után, kikelek az ágyból, és inkább egy éjjeli séta mellett döntök. A mi drága kutyánk, ezt természetesen nem hagyja annyiban, és ahogy észre vesz az előszobában, elkezd csaholni, ezzel tudtomra adva, hogy ne merészeljem itt hagyni. Én jó gazdiként már nyúlok is az előszoba szekrénybe a pórázért de az nincs ott. A kutyánk a púlóveremet megrágcsálva rohan fel az emeletre. Nem volt mit tenni, követtem, és leült a nővérem szobája elé. Nekem pedig leesett, hogy ott lehet a póráz, kiskorunkba, is szívesen dobta le a pórázt a nővérem a saját szobájába. Bekopogtam, de nem jött válasz, így benyitottam halkan, de senki nem volt a szobában. Így nyugodt szívvel kapcsoltam fel a lámpát, és kezdtem el keresni a pórázt. Első körben, az íróasztalán kerestem majd végig néztem a polcán hátha oda dobta le. A póráz a polcon volt, de valami mást is lerántottam onnan. Egy CD tok landolt a lábam előtt. Egy cetli volt rajta, a CD-t felvettem, a nővérem pedig ismét mélyebbre süllyedt a szemembe. Ugyanis ez egy demo, amit még közép iskolában, Yoongi csinált, vagyis közösen készítettük. A dallamok közül a legtöbbet Yoongi írta, én pedig jó párba besegítettem, és szövegekben is segédkeztem. Nehezen sikerült elkészítenünk, a demot, de sikerült. Yoongi talált is helyet, ahol érdeklődtek a demo után. A CD nálam volt, én pedig a szobám, egyik padló léce alatt tartottam, mondván hogy ott majd meg lesz. Viszont eltűnt, akkor fogalmam se volt hova lett. Áttúrtam szinte az egész házat, de biztos voltam benne, hogy hova raktam, de az is nyilvánvaló volt, hogy nincs ott. Mikor ezt Yoongival is megosztottam jogosan kiakadt, és azzal gyanusított hogy eladtam. Ez elég kézen fekvő lett volna, de nem tennék ilyet, és nem is tettem, de a tényen, hogy Yoongi nagy lehetőségét eltüntettem nem változtatott semmin. Hónapokig nem beszéltünk, vagy ha igen akkor Yoongi mindig valamit beszólt. Én egy párszor elnézést kértem, de el tudtam képzelni mit érezhet, és gondolhat rólam így hagytam. Később ő is elnézést kért a viselkedéséért, és kibékültünk, de eddig nem volt meg a demo. Most viszont itt van, és így tovább gondolva a történteket, ez az idő tájt történt, mikor összejöttem Sammel középiskolában. Fel se tűnt, hogy ez zavarta volna a nővéremet, de ezek szerint igen és így szándékozott bosszút állni. Valahogy ennek, ellenére is boldogsággal tölt el, hogy meg lett. Tekintve, hogy a kutyánk, továbbra is arra próbál ösztökélni, hogy menjünk már sétálni, így a CD-vel, és a pórázzal kilépek a nővérem szobájából.