PORSZEM

1. Rész

(Geri)

 - Na szóval! Mondom a holnapi menetrendet. - kezdte Csabi a tenyerét összecsapva én pedig már szorongattam a bringa kulcsát a kezemben. Alig vártam, hogy egy kicsit egyedül legyek és dögöljek a lakásban az utóbbi napok pörgése miatt. Az új lemez teljesen felemésztette minden energiámat és úgy érzem minden csendben töltött perc ajándék. - Megyünk, elkápráztatunk mindenkit, útnak indulunk az ország másik felébe, ott is eltolunk egy bulit, visszatapsolnak, hazajövünk és lazulunk. - ismertette a tervet, és mind tudjuk ennek mi lesz a vége. Mert hogy pihenni egy szekundumot sem fogunk majd, az fix. 

 - Akkor én most mennék is. - tápászkodtam fel a helyemről.

 - El ne késs! Különben tekerhetsz Kaposvárig! - mutatott rám fenyegetően.

 - Az messze van amúgy? - agyalt Gergő.

 - Nem véletlenül vagy BLR és nem Dr. Vincze Gergő, földrajztudós. - válaszolt a neki Csabi, de csóró ettől nem lett sokkal okosabb. 

 - Igen, Gergő! Kurva messze van. - mondtam.

 - Ezért lesz fasza végignézni, ahogy eltekersz odáig az autópályán. - vigyorgott gonoszul én pedig szótlanul felemeltem a középső ujjam. Csabi az, aki halálra tudná szopatni az embert azért, hogy egy jót nevessen.

 - Akkor kajak ne késs. - kortyolt a söréből, majd mivel látta, hogy menni készülök, köszönésképp biccentett egyet, amit viszonoztam.

 - Igyekszem. - mondtam, majd kiléptem a lépcsőházba, és lerohantam a földszintre. Szerencsére csak egy óra innen az út hazáig, amit jó tempóban betudhatok negyven percnek, persze ez a közlekedéstől is függ. 

(Lilla)

 - Nem tudná a bátyád elvinni a tesóidat arra a koncertre? - kérdezte a telefonban Marci. Holnapra be lett tervezve pár fotózás. Nekem még ráér a portfólióm, de hogy Marcit felvegyék az egyetemre, elég sürgős neki és megígértem, hogy segítek. 

 - Sajnálom, Marci! Tudom, hogy megígértem. Holnapután még ha belefér, el tudok menni. - próbáltam alkudozni, de nem sok sikerrel jártam.

 - Megkérdezem Flórát. Hétfőn kell leadnom a fotókat. - sóhajtotta.

 - Ne haragudj, tényleg sajnálom. - kértem még egyszer bocsánatot. Marci elég sokszor besegített a suliban néhány fotóval. És amikor modell kellett neki, akkor én is készenlétben álltam, hogy beugorjak. A kölcsönös haszonból, pedig barátság lett. 

 - Semmi baj, Lil. Megoldom valahogy. Max akkor szombaton eljössz, aztán csak a legjobbakat szerkesztem meg. - gondolkodott, és hiába mondja, hogy semmi baj, cserben hagytam.

 - Viszont szombaton tuti, hogy ott leszek. Megígérem! 

 - Meglátjuk. - mondta és letette. Remek. Az egyetlen barátom is totál kibukott rám. Ráadásul nekem is kellett volna egy kis segítség a Picasso-s házidogámba, hogy ne bukjak meg művtöriből. A művészeti suli átka, hogy az alapműveltségbe beletartozik, hogy A-Z-ig fújjuk a híres művészek híres alkotásait. Ez mondjuk tökéletesen jó arra, hogy ha egy fiú netán múzeumba kívánna elmenni első randi gyanánt, jól be tudd égetni magad, hogy nincs jobb dolgod, csak ilyen poros régiségek minden részéről tanulni. Szóval marhára kellene Marci segítsége, mert még egy évet már nem akarok elbukni az életemből.

 - Hé! Már vagy ezerszer hívtalak, hogy gyere értem. - rontott be a szobámba a nővérem.

 - Bocs. Edzésem volt, aztán elmerültem a művtöriben. Nem hallottam a telefonom. - fogtam a sulira, meg arra, hogy süket vagyok, pedig amúgy tudtam, hogy azért hív, mert nem akar buszozni. Nekem viszont nem volt kedvem kikocsikázni a lovardához, a héten már másodszor.