PORSZEM

2. Rész

(Lilla)

 - Nyugi, Lilla! Ha idegeskedsz, nem fogod megtalálni. - csitított a nővérem, de nem sok sikerrel járt.

 - Aha.  Köszi. Ha netán nem lenne meg a telefonod, majd én is pont ezzel foglak nyugtatni. - pakolásztam tovább idegbeteg módon. - Rohadt életbe már! - már a sírást is majdnem elkezdtem. Marci már tutira ezerszer hívott, hogy akkor holnap megyek-e. - Jó, feladom! - vágódtam le a kanapéra duzzogva. 

 - Előkerül majd. 

 - És addig mihez kezdek telefon nélkül? - kérdeztem, és nem is az zavart a legjobban, hogy nem tudok telefonálni, mert az annyira nem volt fontos, nem sokan kerestek telefonon. Viszont zene nélkül nem tudok meglenni, kell valami, ami elnyomja a gondolataimat. Úgyhogy sürgősen elő kell kerítenem azt a kibaszott telefont. 

 - Ha zenét akarsz hallgatni, ott az mp3-lejátszóm. - ajánlotta fel. Imádja azt az mp3-at. 

 - Köszönöm. - előkereste és a kezembe nyomta. A szobámba vonultam, bekapcsoltam a gépem, közben pedig átvizsgáltam Kata zenéit. Nagyrészt magyar pop és rap volt rajta, egy csomó idétlen szöveggel és üres gondolattal, de volt egy kettő értelmes példány is, például Follow The Flow-t is találtam, ami egészen elviselhető, sőt a mai koncert után és a szövegek miatt még tetszenek is. Jeleztem Marcinak, hogy a holnap áll, ott leszek és megcsináljuk a portfólióját, aztán ki is léptem, nehogy valamelyik értelmes osztálytársam írjon, hogy reggel suliba menet ugorjak már be nekik dohányboltba és majd kifizetik. Szar dolog, ha kétszer megbuktál, mert elfoglalt a gyászolás, előtte pedig lusta voltál. Mikor másodszor megbuktam, úgy döntöttem, nem szórakozok. Ha nem tanulok, akkor anya értelmetlenül halt meg. Szóval, ha kell belerokkanok az egészbe, csak hogy legyen értelme fősulira költeni a pénzt.

(Geri)

Nem bírtam megállni. Hajtott a kíváncsiság, és ahogy egy jó ember szokta mondani, könnyebb rosszat tenni, mint jót. Úgyhogy megnéztem a lány telefonját. Nem volt lezárva, ami azt jelenti, nincsenek titkai. 

 - Mit csinálsz? - ült le mellém komótosan Gergő, és gyanús tekintettel pillantott a kezembe lévő telefonra. - Azt hittem nem kontárkodunk bele.

 - Tudod, hogy vissza tudjam adni a gazdájának, meg kell tudjam, hogyan érhetem el. - tártam szét a kezem, mintha egyértelmű lenne.

 - Ez jogos. - gondolkodott el és elengedte, én pedig kiengedtem a benntartott levegőt.

Elsőnek a zenéit néztem meg. Azt mondta, hogy a mi műfajunkat nem nagyon szereti. Viszont legalább a szövegek tetszettek neki. A lejátszási-listája tele volt külföldi előadókkal, de egy-két magyar zenekart is találtam. Túlnyomórészt rockot. Sőt, csak rockot. Másodszor a galériáját csekkoltam. Pár albumot találtam benne, portfólió néven, amikbe belekukkantottam. Rengeteg kép volt benne, leginkább fekete-fehérben. Majdnem az összes képen ugyanaz a srác volt ebben a mappában, de egy csomó csendéletet is találtam és volt néhány kép róla is. Egyiken sem mosolygott. Nem túlzok, egyiken sem. Aztán találtam egy mappát anya névvel. Egy idősebb, szőke hajú hölgy szerepelt a képeken, hol egyedül, hol egy kisfiúval, vagy a három lánnyal. De az egyik képen egy sírfelirat terve szerepelt, meg egy minta, amit mellérajzoltak. Ahogy a képeket néztem, amik időrendben haladtak, megfigyeltem, hogy az anyukája folyamatosan soványodik és minden képen egy fokkal gyengébbnek tűnik. Biztosan beteg volt. A közös képeiken boldognak tűntek. Mintha csak a pillanatnak élének. Voltak vicces képek és aranyosak. A lány is mosolygott. Őszintén. A haja pedig nem vörös volt, hanem nagyon világos barna. A legutolsó képen egy sírkő szerepelt. Remek fotó volt, de szomorú. A lány anyukája meghalt. A dátum szerint négy éve. Szegénynek, szörnyű lehet az anyukája nélkül. A képek alapján nagyon is közel álltak egymáshoz.