PORSZEM

6. Rész

(Lilla)

- Kicsit fordítsd a fejed balra! - hunyorított a kamerába Marci, én pedig szótfogadva elfordítottam a fejem. Az ablakon kinézve láttam, hogy a nap hét ágra süt, és valószínűleg rettenetesen meleg is van odakint. Élvezet lesz így elmenni bevásárolni. Remélhetőleg a lovarda estére hűl valamicskét és nem lesz annyira nagy hőség, de ha mégis, akkor estére teszem a lovagló edzést. Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Egy részem várja, hogy újra lórapattanjon, a másik felem viszont a világ végére is elfutna. - Min gondolkodsz? - kérdezte a fekete hajú fiú a fényképezőgép mögül, mintha csak a fejembe látna. Mondjuk már elég régóta ismer.

- Semmin. - vágtam rá. Ezek a feleslegessé vált, viszont túlságosan megszokott párbeszédek teszik ezt a barátságot halhatatlanná. Mindig megkérdezi, mi bánt, mi jár a fejemben, én pedig mindig csak annyit mondok, hogy semmi. Már lassan négy éve játszuk ezt a játékot.

- Rendben. Akkor a semmivel telelévő fejed, most egy kissé döntsd jobbra és csinálj úgy mintha éreznéd a szellőt a bőrödön. - fogalmazott költőien, én pedig imitáltam az előbb bemutatott pózt. Elképzeltem, hogy az esti városban sétálok, és szemből fúj a lágy tavaszi szél. És hogy Gergő mellettem sétál, valami bárgyú viccen nevetve. Úristen! Hogy került a képbe Gergő?! Akaratlanul is elmosolyodtam a kedves srác gondolatától és észre sem vettem magam addig a pontig, amíg Marci meg nem említette. - Lilla! - szólt rám, mintha valamit nem jól csináltam volna, majd furcsán vizsgálta hol az arcomat, hol a gép kijelzőjét. - Te mosolyogtál? - kérdezte, mintha szellemet látott volna.

- Ki? - kérdeztem vissza zavartan. - Én? Mosolyogni? - játszottam túl a szerepem. - Na ne röhögtess már!

- Nézhetsz hülyének, de a kép bizonyítja! - nyomta az orrom alá a gépet. - Látod? Az az apró grörbület, ott a szád sarkában. Na azt hívják mosolynak.

- Tudom, mi az a mosoly, Marci. - toltam félre az orrom alól a gépet.

- Tényleg? - tettetett döbbenetet. - Azt hittem ismeretlen fogalom a számodra. - vigyorgott gonoszul. Imádja szívni a vérem a baromságaival. Néha csak úgy bele tudnék boxolni egyet abba a helyes pofijába, csakhogy ne érezze magát akkora királynak.

- Jól van, seggfej! Szólj ha meguntad. - veregettem vállba és az ajtó felé indultam.

- Most hova mész? - kérdezte és a hangján hallottam, hogy azt hiszi, megsértett.

- Dolgom van. - felkaptam a táskám és egy puszival elköszöntem. - Majd dumálunk. Cső! - az ajtó felé rohanva intettem neki, majd gyors léptekkel igyekeztem a legközelebbi sportszer áruházba. Szükségem van egy új bukóra, a biztonság kedvéért könyök- és térdvédőre, egy lovaglócsizmára, nadrágra és azt hiszem ezzel el is búcsúzhatok az összes pénzemtől.

(Gergő)

Ma  péntek van. A "mozis" este óta nem találkoztam, sőt beszélni sem beszéltem Lillával, ami egy kicsit hiányérzetet kelt bennem, de az is lehet, hogy szimplán csak éhes vagyok. Ugyanis marhára idegesít, hogy nem sikerül tökéletesíteni a dalt, idegemben pedig alig eszek, így az sem lenne csoda, ha a hiányérzetemet az éhség okozná. Múltkor a Magházban észrevettem, hogy egy rakat szendvics és süti is van náluk, meg egy csomó bio cucc, viszont mindig csak a szokásos narancslevet iszom, ami már a könyökömön folyik ki. Ha szerencsém van, elmegyek a Magházba, veszek egy ütős szenyót, és még Lillával is összefuthatok. Ha nincs, akkor ettem egy szenyót.