Tiltott Szerelem

XIII.

Az elmúlt másodpercek mintha egy örökké valóságig tartottak volna. Életem legszebb pillanata volt. Ahogy lassan elszakadtunk egymástól a Tanár úr keze még mindig a derekamon pihent. Én felnéztem rá, Ő lenézett rám. Csak mosolyogtunk egymásra. Jelen pillanatban nem érdelelt senki se semmi csakis Ő. A szeme ragyogása. A gödröcskék az arcán ahogy mosolyog. Csak néztem az arcát és elmerültem a látványba. Néztük egymás arcát, mintha csak miénk lenne a világ.
- Bevallom életemben nem voltam ilyen boldog, mint most- mondta megszeppenve. Én meg csak mosolyogtam ott mint aki nem tud mást csinálni.
- Nem is tudom mit mondhatnák, mert a sajnálom az nem jó, mert nem sajnálom azt amit tettem.
- Örülök, hogy ezt nem nekem kellett kimondani- mosolyodott el.
- De lehet lassan vissza kéne mennünk- mondtam félénken de valójában nem akartam vissza menni. Inkább még távolabb menni, el a világ végére csak vele kettesbe.
- Igen lehet nem ártana- felelte ő is szomorúan és megfogta a kezem és elindultunk vissza a házunk felé. Amikor befordultunk az utcánkba elengedtük egymás kezét.
- Lehet jobb volna ha külön mennénk. Én még gyors beugrom a hugomékhoz, hogy legyen egy normális kifogásom, hogy hol is voltam.
- Igen, ez lehet nem rossz ötlet- mosolyodtam el.
- Szerintem menj előre te utána majd vissza megyek én is, igérem.- mondta de mielőtt elindulhattam volna nyomott egy puszit a homlokomra.

Amikor vissza értem a házba még megvártam, hogy a tanár úr is bemenjen a szomszédba majd felrohatnam a fürdőszobába arcot mostan utána vissza mentem a szobámba. Épp a sminkemet csináltam meg újra amikor kopogtak az ajtómon.
- Gyere!- kiabáltam. Kamilla nyitott be és miután rám nézett egyből fülig ért a szája.
- Úristen mesélj!- lépett oda izgatottan hozzám.
- Mit meséljek?- adtam az idiótát.
- Ne legyél ilyen idióta meséljél mi történt!! Ha nem történt volna semmi akkor nem mosolyognál ennyire ismerlek!!
- Hát jó. Na úristen képzeld ugye elmentünk egy pár utcával arrébb és beszélgettünk.
- Igeeen..miről beszélgettetek??- kérdezte izgatottan.
- Semmi különösröl igazából csak basztattam a hajam amiből jött az hogy elmondtam, hogy kényszerbeteg voltam és megkérdezte a Benjiset vagyis inkább azt, hogy tényleg visszaestem-e erre elmondtam, hogy mi történt elkezdtem sírni és átölelt- mondtam felvállról vett stílusban.
- Mi az..mi az, hogy átlölelt jézusom Liz ez hatalmas. És volt még valami?- nézett rám csillogó szemekkel, fülig érő szájjal.
- Háát...- néztem rá mosolyogva amire láttam az arcán, hogy mennyire izgatott a folytatás miatt- Na szóval miután nem tudtuk, hogy mit kezdjünk magunkkal csak azért, mert átölelt utána megcsókólt...
- HOGY MICSODA? ÚRISTEN LIZ!!! TE JÓ ÉG. EZ KOMOLY? UGYE NEM CSAK VICCELSZ??- tört ki a barátnőmből.
- Shhh ne üvöltözz! De igen utána megint egy kis döntés képtelenség és..
- Úristen és utána te csókoltad meg igaz? Mondd, hogy igen- nézett rám boci szemekkel, fülig érő mosollyal.
- Ohm..igeeen..- mondtam már én is izgatottan.
- Úristen najoo nagyon büszke vagyok rád.
- Ahh Kamilla életem legszebb pillanata volt és várj bekéne engednem- mondtam és már rohantam is le. Amikor az ajtóhoz értem Kamilla még megállt a lépcső alján és onnan figyelte mi történik.
Kinyitottam az ajtót és a Tanár úr épp akkor ért oda és elkezdett mosolyogni ahogy meglátott de persze sajnos nem történt semmi akkor, hisz nem történhetett volna alapból semmi de mi tudtuk mi történt percekkel előtte. Úgyhogy inkább csak beengedtem az ajtón és csak mosolyogtunk egymásra.