Darwin szellemében

11. Végállomás (múlt)

Léna a biztonsági központ kommunikációs hídjának karzatát markolva, magából kikelve ordított a kissé lentebb elhelyezkedő Bluementhalra. Mivel nem igazán lehetett szép szóval hívni, a lány a biztonságiakkal hozatta fel ide.

-Maga, professzor, pontosan tudta, hogy nincs esélyünk azokkal a pisztolyokkal. Embereket küldött a halálba a tétlenségével. Ez közvetett gyilkosság, amit jelenteni fogok a Genemix vezérigazgatójának!

A professzor felvette szokásos zárkózott testtartását: kezeit piszkos laborköpenye zsebibe süllyesztette, gömbölyű hasát peckesen előrenyomta, és térdein idegesen hintázott előre-hátra.

-Nos, maga konkrétan semmiféle részletet nem kérdezett tőlem. Elmondtam volna, hogy Charlie a kinetikai tesztek során rendkívüli eredményeket ért el. Elasztikus kültakarója megvédi a sérülékeny belső szerveket a legtöbb fizikai behatástól.

Csak négyen voltak a központi vezérlőben, mindkettejüknek jutott egy-egy „fegyverhordozó". Léna mellett Abraham nézte szigorú tekintettel a pókhasú professzort, az öreg oldalán pedig az aggszűz dr. Satomi Ayano pislogott némán a beszélgetés résztvevőire.

-Amúgy felhívnám a figyelmét, Vavilov kisasszony, hogy még egy hete sem dolgozik itt, de ön finoman szólva is túllépte a hatáskörét.- folytatta Bluementhal. -Nem volt felhatalmazása leállítani a létesítményben futó kutatásokat az engedélyem nélkül. Van fogalma arról, hogy fog elszámolni a kiesett munkaórákkal a Genemix a Monopóliumnak?

Léna azt hitte, hogy rosszul hall. Abrahamet hátrahagyva villámló tekintettel lépcsőzött le a kommunikációs hídról, alig egy méterre állva meg az öregtől.

-Csessze meg a hatásköröm, vén barom! A létesítmény személyzetének legalább a fele halott, a másik fele pedig halálra van ítélve, csak mert maga nem tudta pórázon tartani a förmedvényét.

Úgy tűnt, Bluementhalról lepergett mind a sértés, mind az észérv. A padlót bámulva közönyösen folytatta mondanivalóját.

-Emellett maga az intézmény szabályzatára fittyet hányva összeszűrte a levet egy itteni medikai tiszttel. – felnézett a karzaton álló Abrahamre. – Nem igaz, dr. Hayes?

-Menjen a fenébe, Bluementhal!- felelte a fiatal doki – Hihetetlen, hogy magának most ez a legfontosabb, amikor a hülyesége miatt mind meg fogunk dögleni! Nem azért állok Léna mellett, mert barátomnak tekintem, hanem mert igaza van.

Léna mélyen belenézett a professzor szemébe.

-Hogyan ölhetjük meg?

-A jelenleg rendelkezésünkre álló felszereléssel alighanem sehogy. – válaszolta dacosan Bluementhal. – Tudomásom szerint nincs a komplexum területén olyan fegyver, ami elpusztíthatná. De ha ad egy kis időt, visszamehetnék a laboratóriumomba, ahol folytathatnám a munkám, és akkor talán épségben foglyul ejthetnénk Charliet. Pazarlás lenne annyi év fáradtságos kutatómunkáját kidobni az ablakon.

Ekkor nyílott ki a terem közlekedőhíd felőli ajtaja, és sétált be rajta a mogorva tekintetű, erősen kopaszodó Frost főtechnikus. Az izmos kezében tartott tárgy egy cső szájához erősített fúvókára emlékeztetett, aminek a vége két összeillesztett, vállra vehető tartályhoz kapcsolódott. Némán keresztülsétált a termen, és az eszközt a Léna melletti számítógép-terminál pultjára helyezte.

-Itt van, amit kértél tőlem főnök. – hallatszott a főgépész reszelős hangja. –Ilyen rövid idő alatt sajnos csak ezt sikerült összeeszkábálnom. Arra azonban ne kérj meg, hogy használjam is. El kell mondanom, hogy az adagolószelep sajnos elég instabil. Ha a fúvóka túlmelegszik, félő, hogy a lángcsóva visszaég, és akkor szevasz. Lelépek vissza a fiúkhoz, és megpróbálunk annyit összedobni, amennyit csak tudunk. -Megfordult, és mielőtt kimasírozott volna, tetőtől talpig végigmérte a nála jó egy fejjel alacsonyabb Bluementhalt. Kezét ökölbe szorította, de uralkodott az érzésein. –Köcsög! –mondta, és méltóságteljesen visszasétált a kanyon fölött húzódó átkelőre.