Darwin szellemében

6. Macska-egér játék (jelen)

Bár alig tudta levenni a tekintetét a húsgubóról, végül mégis rászánta magát, hogy felegyenesedjen a karbantartójárat előtt. A kézilámpát kikapcsolta és ráakasztotta a deréköve pántjára. Elindult. Tovább kellett mennie, fel, egészen a biztonsági központig. Úgy emlékezett, hogy az egy magasan fekvő, jól védhető hely, és ha ott mégsem találna túlélőket, akkor onnét még mindig tud külső segítséget hívni.

Sajnos egyre kevesebb reményt tudott fűzni ahhoz a feltételezéséhez, hogy a komplexum kihaltságáért holmi adatrablókat terhelné a felelősség. Az előző szinten a hullazsákban talált halott elolvadt arcát könnyen okozhatta Bluementhal házi kedvencének savas mirigye, új ismereteinek tudatában több esélyt látott erre akármilyen laborbalesetnél. Viszont bármi is húzta be azt a szerencsétlen embert a szellőzőbe, biztosan nagyobb volt, mint a terráriumban látott lény. Charlie apró állapotában is elég visszataszító volt, és azóta ugyan ki tudja...

Annyira elmélyedt gondolataiban, hogy elfeledkezett a karbantartónyílás földön heverő, eldeformálódott fedeléről. Néhány lépés megtétele után sípcsontjával alaposan belerúgott, és a fémfödém hangosan csörömpölve csúszott a padlón, majd a falnak ütközve elhallgatott. Éles fájdalom nyilallt a jobb lábába, földre ereszkedett és mindkét kezével ösztönösen odakapott. Legszívesebben hangosan káromkodott volna, olyan cirkalmas fordulatokkal, amiket kizárólag a férfi katonáktól lehet tanulni egy füstös kantinban, ehelyett összeszorított fogakkal várta, hogy a kín izzó parazsa lassan kihűljön. Sziszegve felhajtotta lábán az uniformisát. Közvetlenül bakancsa fölött egy vöröslő sávban kirepedt, gyorsan kékülő zúzódást fedezett fel. „Már csak ez hiányzott!"- gondolta.

Az erős zaj azonban felkeltette a figyelmét a rejtőzködő borzalomnak. Valahonnan a szervizjáratok sötét labirintusának mélyén egy torz torokból vérfagyasztó hang hallatszott, ami leginkább öblös sóhajtásba hajló szörcsögő hörgésként volt leírható. A hátrahagyott alagút szájából a fémfalak sorozatos visszaverődésein felerősödve olyan nesz tört fel, mintha egy test nagy sebességgel tolná magát előre az aknák szövevényében.

Léna megmerevedett, mint éjszakai őz az autólámpa fényében. Automatikusan úgy tett, ahogyan a kiképzésen tanították neki: enyhén rogyasztotta lábait, a fegyver talpát egyik nyitott tenyerébe helyezte, másik kezének mutatóujját néhány milliméterrel az elsütőbillentyű fölött tartotta, és pisztolya csövét a tőle már méterekre fekvő szervizalagútra szegezte. Feszülten célzott, hogy minél pontosabb találatokat tudjon bevinni a közeledő ellenség testébe. A zaj egyre közelebbről, és közelebbről hallatszott, olyan volt, mintha belülről egyszerre dörzsölnék és kopácsolnák a felületet. Aztán a folyosó oldala egy részen kitüremkedett. A hőtartó burkolat nagy robaj kíséretében levált a falról és darabjaiban a földre hullott - immár felszínre került a közvetlenül mögötte húzódó fémjárat külső oldala, és tisztán látszott, hogy valami hevesen préseli magát egyre közelebb a nyíláshoz.

Léna a pisztolyára nézett. Saját kategóriájának remek tagja volt az Übermacht, de nyilvánvalóan nem ilyen méterű célpontok ellen tervezték. Úgy döntött, hogy stratégiát vált: megfordult, és teljes erejéből futásnak eredt. Már majdnem elérte a lépcsőfordulót, amikor hallotta, hogy a lény zajosan kipréseli magát a nyílásból, és sziszegve utána iramodik. Nem hallotta a nagy testekre jellemző trappolást a nyomában, csak cuppogó-surrogó neszeket. Talán ilyen hangot adnának ki Charlie gondolatban erősen felnagyított csápjai, amik a falakhoz tapadva megállíthatatlanul mozgatják előre az ocsmány testet. Nem mert hátranézni, félt, hogy ezzel az apró lassulással is értékes métereket áldozna egérútjából. Az is eszébe jutott, hogy a lény egyre mutálódó külseje mostanra már talán annyira rémisztő, hogy túlságosan sokkoló látványt nyújtana. Egyáltalán nem volt kíváncsi Bluementhal lombik-ivadékára.