Darwin szellemében

9. Kelepce (múlt)

Léna és Dr. Kwame lélekszakadva rontottak be a kettes műtőbe, ahol Abraham épp a Robodoki programozásával foglalkozott. A gyógyászati automata zárt üvegfala mögött épp Loyds gépész feküdt, bal lábának combcsontja élesre törve türemkedett ki bőre alól. A fiatal orvos egy pillanatra kérdőn felvont szemöldökkel hátranézett , majd ujjaival sebesen kopogva a klaviatúrán tovább táplálta az automatába a finomhangolásra szolgáló paramétereket. A fekete bőrű doki még akkor is lihegett, amikor a lány futástól kipirult arccal belekezdett mondanivalójukba.

-Dr. Hayes, kénytelen vagyunk elvinni öntől néhány használaton kívüli, mobilizálható kórházi ágyat.

Abraham néhány pillanatig még némán pötyögött, aztán színpadias mozdulattal megnyomta az aktiváló gombot, és vendégei felé fordult forgószékében. Mögötte a Robodoki kamrájába épített fémszínű félgömb egy sínhálózaton a sérülés fölé csusszant, és az ebbe kapcsolódó karokba szerelt gyógyászati műszerek szorgos póklábakként kezdték meg a törött láb gyógyítását. Felvonta a szemöldökét, és hitetlenül mosolygott.

-Elnézést, megismételné az előbbi mondatot? Mintha kórházi ágyakat szerettek volna kérni...

-Jól hallottad, Abraham! – szuszogta dr. Kwame. – Minden alkalmas eszközt összegyűjtünk. Szükség van rájuk a barikádoknál, amit a legfelső szinten építünk.

Hayes dokinak gyorsan lehervadt a mosoly a fizimiskájáról. Látogatóinak az arcára volt írva, hogy nem tréfálkozni jöttek, és sietős a dolguk. Tőle szokatlan módon hebegni kezdett:

-Barikádok? Visszajöttek az adatrablók? Hogy mi van?

Léna sietősen odalépdelt az egyik kérdéses ágy mögé, aminek talpazata beépített kerekeket tartalmazott– rendeltetés szerinti használatkor még eszméletlen, vagy gyenge betegeket toltak ki vele a műtőből. Megmarkolta a fejrésznél lévő keretet, és arcát Abraham felé fordította.

-Bár úgy volna, dr. Hayes. Sajnos a Bluementhal laboratóriumból megszökött a professzor drága kísérleti eredménye. Az organizmus eltűnése két nappal ezelőtt történt, de nekem csak ma reggel jelentette dr. Kwame.

Az említett orvos bűnbánó tekintettel nézett maga elé. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Bluementhal utasítását megszegve szólt Lénának. A lány az ágyat a néger doki elé tolta, aki új szerzeményével elindult a folyosó irányába. Miközben visszaindult saját magának is egyért, folytatta a mondanivalóját.

-A lény kétségkívül veszélyes, feltételezhetően köze van a személyzet öt tagjának nyomtalan eltűnéséhez. Dr. Kwamenek van egy ötlete, hogy csapdába csaljuk, de ehhez barikádokat kell építenünk. Arra kérem, dr. Hayes, hogy figyelmeztesse a szinten dolgozó személyzet összes tagját a veszélyre. Az életmentő egészségügyi ellátások kivételével állítson le minden orvosi, és kutatótevékenységet. Mondja meg mindenkinek, hogy zárkózzanak be a szobáikba, lehetőleg többen egy helyre, halmozzanak fel akár több napra elegendő élelmet és vizet, és ha tehetik, torlaszolják el a szobájukba vezető szellőzőjáratot. Ne jöjjenek elő, amíg nem mondom azt, hogy elmúlt a veszély. Hamarosan ugyanezt a hangszórókon keresztül mindenkinek elmondom.

-Ha leállítok mindent, az öreg Bluementhal engem elevenen megnyúz!

-Vészhelyzet van, és ilyenkor posztomból fakadóan én felelek az intézmény biztonságáért. Kövesse az utasításaimat!

Abraham tátogott, mint friss hal a szatyorban, a szemeit pedig úgy forgatta, mintha rejtett kamerát keresne. Nem tudta, mit mondjon a hallottakra, így csak a következő mondatra futotta tőle: