Másvilág

4

Idegesen járom a folyosókat. A srác...bocsánat herceg összeesett és most nem tudok semmit róla, ugyanis annyi ember összegyűlt, hogy nem tudtam nyomonkövetni őket. Végül a palota olyan szárnyába mentem, ahol az egy hónapomba nem merészkedtem. A bejutás egyszerű volt, hiszen senki sem látod. Szóval ügyesen kihallgattam a koronaherceg hollétét, így úgy jártam a folyosókat, mintha én is idetartoznék. Amikor a herceg szobájához értem két női orvos sutyorgott az ajtótól nem messze.

-Azt mondták, hogy a herceg csak úgy kirántotta a testőre karját és a levegőbe hadonászott.

-Te jó ég!

-Sőt, azt is mondták, hogy...

Idegesitő volt a hangjuk, ezért kicsit kinyitottam a tolóajtót, hogy a hangjuk behallatszódjon.

-a felség valami nőről beszélt, de nem állt ott senki.

-Gondolod, hogy a palota szelleme volt az? A koronaherceg látja a kísértetett?

Morgó hangot hallottam a szobából, így elugrottam az ajtótól, ami pár másodperc múlva kivágódott és egy bosszús orvos támadt neki a két lánynak.

-Mégis, hogy mertek így beszélni?! Kifelé a palotából! Nem akarlak meglátni titeket se a palotába, se az óráimon!

-De, Uram!

-Uram...kérem!

Az orvos nem törődött velük, inkább hajlongva bocsánatot kért a szobában lévőktől majd a két lányt hurcibálva elment. Az ajtót bezárta egy zöld ruhás alak, így nem láttam semmi. Összecsücsörítettem a szám, majd inkább a falon keresztül átlibbentem a herceg szobájába. 

-Micsoda népség! Felség, ha akarja elintézem....

-Felesleges! A pletyka hamar elhal. Nos, fiam! Elárulnád, hogy mégis mi történt?!

A herceg sápadtan feküdt az ágyába, míg mellette apja, maga a császár ült aggódva.

-Én se értem. Láttam valakit....lehet hogy csak a fáradság volt, amit a királyi orvos is mondott.

-Aggódóm érted fiam. Lehet hogy meg kéne sürgetni a házasságot.

-Adtál három hónapot. Jól vagyok. Amúgy se fog változni semmi abban ha várunk három hónapot.

Az uralkodó lehangoltan sóhajtott egyet, majd elbúcsúzott fiától és ő meg a tanácsosa elhagyták a szobát.

-Na végre! Már azt hittem sosem mennek el. 

Tohjon

Itt volt. Nem tudom, hogy de itt volt. Hangosan felkiáltottam és kipattantam az ágyamból a falhoz hátrálva.

-Jaj, ne kiabálj, különben idejönnek a katonák! És el kell hogy szomorítsalak, de ők nem látnak engem.

Nem látják? Igaz lenne a pletyka?

-Miért nem látnak?

A lány beljebb jött és leült az asztal elé, majd helyet mutatott nekem, hogy  üljek le. Engedve neki leültem. Az asztalnál furcsán méregetett, mire lenéztem láttam, hogy kint van a mellkasom ezért zavartan összébb húztam a hálóruhám.

-Khm.

-Jól van nem hozlak tovább zavarba. Nos, a kérdésedre a válasz az, hogy kísértet vagyok, bár tudom, hogy nem haltam meg. Már egy hónapja itt vagyok a palotába és eddig senki nem látott engem, egészen a mai napig, ugyanis ma te, kis herceg megláttál és még hallasz is engem.

-Vagyis azt akarod mondani, hogy nem haltál meg, de mégis szellemalakba vagy és idekerültél a Chouson birodalomba?!

-Igazság szerint, eddig is Dél-Koreába voltam, mondjuk inkább úgy hogy a helyszín stimmel, de az idő nem.

-Azt akarod mondani, hogy az időben utaztál?