Chuuya fanfiction

17.

A függöny meg-meglibbent a hajnalban beszűrődő fénnyel játszva, friss levegő kúszott be a réseken. Az izzadtság és a néhol kiömlött bor tette fülledté a lakás szagát, de ezen a reggelen mégis szivárgott a tavasz illata. Még életében nem érezte magát ennyire álmosnak, szemhéjait csak nagy erőlködés árán tudta felfeszíteni, de megérte. Először csak azt hitte álmodik, mikor Dazai egy szál cigarettával a szájában ül terpeszben az előtte lévő székben, s arcán aggodalom tükröződött. Chuuya a földön fetrengett, a barna hajú fél karját a szék támláján lógatta, másikkal azon könyökölve tartotta a babót. A vörösre fújta a füstöt - Jól legatyásodtál - köpte két szívás közé.
Kék szemeit percekig csak pihentette a látványon, majd pár halk morgás utánegszólalt - Te utolsó gerinctelen dög - vonta össze a szemöldökét, miközben tetőtöl talpig végigmérte a toronyházat.
- Még mindig éles a nyelved, vagy csak nyűgös vagy? - kérdezte játékosan, miközben elnyomta a csikket.
- Hogy a fenébe voltál képes csak úgy itt hagyni? Te kényszerítettél bele ebbe.. - a fáradtság folyt ki szeme szélén, miközben tekintete továbbra is a másik arcát kaparászta.
- Ugyan .. Te vagy az egyetlen, aki nem tud továbblépni... - nagyon idegesítette a kötszeres tekintete, amiből a gonosz aljasság manipulatív gondolkodásmóddal keverve távozott.
- Mégis miért tetted vissza a szemedre a gézt? Legutóbb anélkül láttalak - köhögte ki, majd fejét fogva felült.
- Csak a nosztalgia miatt - a kötés alól friss, élénk piros vér távozott átáztatva azt - tudod... Egész végig figyeltelek.
Chuuya csak nézte, ahogy a folyadék legördül a másik arcán - és mire jutottál?
- Semmire.. nem éri meg visszatérnem hozzád. Nézz magadra - a vörösre hajította az elnyomott szálat, ami annak mellkasán landolt - Ki a franc akarna egy ilyen alkoholista, tönkrement valakit helyrehozni? Azt a ronda kalapodat hol felejtetted? - a vörös beletörődött, Dazai szavai kicsit sem hatották meg.
- Azt a ronda kalapot annak idején még te adtad nekem - a magasabbik alatt megnyikorgott a szék.
- Tényleg... Hogy a csatlósommá válhass, de nem tetted. Kár hogy nem emlékszem már semmire. Nem voltál túl maradandó, tudod? - a flegmaság csak ömlött a szavaiból. Chuuyának rengeteg lehetősége lett volna kérdezni, de nem tette. Sokáig csak csendben meredtek egymásra.
- Már hogy figyeltél volna.. az iroda nem tartott szemmel?
- Már rég nem az irodában dolgozom, drága - kelt fel a székről - sok mindenről lemaradtál... Nem is érdekelt, mi van velem, nem igaz?
- Nem! Rengeteget kerestelek, de nem találtalak sehol, menekültél előlem! Ne csodálkozz hogy feladtam veled... Fogadni mernék, hogy te sem figyeltél - húzta fel magát és felült.
- Chuuya.. -hangja üres és hideg volt, miközben kiállt a nyitott ablak párkányára - nem foglak csak úgy élni hagyni. Hiába haltam is meg - esett ki az ablakon lassan a magasabbik, ahogy szinte kiesett a vörösnek a szíve is a helyéről, mikor felébredt.
A légkör még mindig nyomott volt, teljes sötétség. A kék szemű levegőért kapkodva ült fel a földről. Sokáig csak szíve kalimpálását próbálta csillapítani, amit már sokszori sikertelen próbálkozás után megszokott, és bambult ki a fejéből.

Csend volt.