Chuuya fanfiction

2.

Egy ismerős arcot pillantott meg homályosan, mely felülről nézett le rá. A szokásos arcot, ami rég még mindennapos volt, de akkor már a múlt rejtélyei közé tartozott. Göndör, sötétbarna fürtök, ravasz juhar szirup színű szemek és az az idegesítő tekintet, aminek a felét most géz takarta.
- Chuuya~ -mondta mézes hanggal Dazai.
- Ó hogy rohadnál meg - vette tudomásul a helyzetet a vörös, és lassan oldalra készült fordulni, amikor ráeszmélt, régi barátja ölében fekszik. Ekkor hirtelen felpattant volna, ha csak azok a szétkötszerezett karok nem tartották volna vissza -Eressz!
- Én csak meg akarlak kímélni a felesleges fejfájástól, ha már ilyen kedvesen üdvözöltél - hangjában kevés aggodalmat lehetett felfedezni, de ennek az érzésnek a helyét hamarabb átvette az agyafúrtság.
- Tehát nem vagy bajban, féreg -mormogta bosszúsan a szuicid hajlamúnak - Képes voltál csak azért leitattatni, hogy aztán ilyen helyzetbe hozz?
- Ugyan már, arra voltam kíváncsi mennyire érdekel a testi épségem, Chuu~ - ekkor egy sunyi mosoly kúszott az orra alá - úgy tűnt hogy eléggé.
- Menj és akaszd fel magad végre - próbált ismért felülni, ezúttal sikerrel. Ám mihelyett felkelhetett volna hatalmas fájdalom nyilalt narancs fürtjei alá. Azonnal rámarkolva visszaengedte magát barátja lábaira.
- Én mondtam, de te egyszerűen nem hallgatsz rám - intett tehetetlenül - Olyan makacs vagy
- Mint? - vágott közbe a kék szemű.
- Mint régen - felelt kicsit megkomolyodva. Felszisszenve reagált rá az amúgy is felhúzott társa, lassan felült és Dazai felé fordult.
- Hol vagyunk és mi a fenét akarsz tőlem?
- Ejnye, ennyit az illedelemről - folytatta volna, de Chuuya ismét közbeszólt.
- Annak már akkor annyi volt, amikor elraboltattál - morcoskodott.
- Komolyan nem ismered fel a régi szobád? - kíváncsiskodott, mellyel mégjobban felbosszantotta az idősebbiket.
- Nem is hasonlít rá! Akkor még szürke, kopott volt a fal, a fogast is elvitték és az a nagy vérfolt is eltűnt.
- Milyen vérfolt? - kérdezett vissza.
- Tsch! Az egyik sikertelen merényleted eredménye ha rémlik - válaszolt gúnyosan.
- Már megvan! Te emlékszel ilyenekre? Olyan kedves tőled - olvadozott.
- Valahogy minden nap eszembe jutatta az a folt, amit képtelen voltál eltakarítani.
- Ha akkor nem húzod ki belőlem a drótot most nem lennénk itt - mondta okoskodva.
Szép lassan körbenézett, minden modernebb volt mint régen. Az ágy, az asztal, a székek mind kicserélve, a konyhabútorok újrafestve. Lassan felállt, a fejfájással küzdve körbejárta a lakást.
- Franc! Otthagytam a kalapom - jelentette amikor hátra pillantva meglátta jó öreg fejfedőjét a vigyorgó barátja fején. Lekapta, megigazítva felvette. Sunyin visszanézett az akkor már lekonyult szájúra - most mivan?!
- Semmi.. azt hittem tetszeni fog - sütötte le a szemét.
- Jól állt rajtad ha ez megnyugtat - csalt mosolyt ismét arcára.
- Hiányoztál, Chuuya - a szavai őszinteséget sugároztak, holott pontosan tudta, hogy az ő ajkainak nem szabad könnyelműen hinni. Kisebb csend keletkezett, melyben mindkettő megszenvedett.
- Utállak - törte meg a csendet a vörös.
- Változott valami azóta?
- Régen szerettelek utálni - váltott halkabb hangnemre. A barna elmosolyodott elégedetten - hazamegyek - jelentette ki lezáróan az alacsonyabb.
- Itthon vagy - vágott közbe - Mostantól újra itt laksz. Elintéztem.
- Hát ez fantasztikus, mi a csavar?
- Én is itt fogok lakni, veled~ - derült vigyor mesterkélt arcára.
- Kitől tanultad a szemétkedést?
- Most nem örülsz neki?
- Csak azért intézed ezt el, hogy újra csesztethess.
- Talán igen, de kicsit jobban is bízhatnál bennem...
- Kizárt - erősítette meg azt, amit Dazai pontosan hallani akart.