Chuuya fanfiction

20.

Nyílt láng volt köztük, egy pár szivar, egy fedett és egy félig fedetlen kéz. Most mérföldekről sem szagolnak egymás dolgába. Néha még láttatta magát egy bézs kabát, vagy egy-egy vörös fürt, de titkon maradtak. A vörös nagyon dühös lett az extársára, aki továbbra is elunta az agyát.
Dazai elhatározta, hogy mindenképp beszélni akar Chuuyával, a vörös azonban egy nem adott válaszokat, ezért a magasabbik keresett egy üres éjjelt, egy ismerős ajtót, egy ismerős nyikorgást.
Amint belépett egy ismerős nyomás a falnak szorította, a vörös vérben forgó szemekkel a kése hegyét a kötszeres nyakához érintette, hogy azon keresztül használhassa a másik ellen a gravitációt.
- Igen - nyöszörögte ki elszorított hangon - idetoltam a pofám - bőrébe belevájt az acél, mire ő csak hideg fejjel figyelte az előtte állót - nem nőttél sokat - nyögte még mielőtt megérintette volna a másik csuklóját, aki abban a pillanatban elrántotta kesztyűs kezét. Dazai egy nagy levegő után mégegyszer végignézett volna a kék szeműn, akinek a lába a látványt félbeszakítva taposott űrt a látogató gyomrába.
- Túl lassú - jelentette ki a vörös még pár kék foltot ajándékozva. Társa lefolyt a földre, és csak ült, amire a másik még pár erőszakos mozdulattal felelt. Pár rúgás között körbenézett, tisztaság volt és rend. Semmilyen személyes tárgyat nem látott a kalapon kívül, ami még most is a másik fején honolt. Hirtelen felkelt, és be akart mosni az örjöngőnek, aki meglepően gyorsan satuba fogta a másik karját, és törésig feszítette. El is törte volna ha nem csillan fel egy régi mosoly előtte. Ez kissé kizökkentette, de tudta, azt a mosolyt elhagyták, valahol a múltban ragadt. Dazai tudta, hogy az érzegősködéssel most nem megy sokra, nem akart könyörögni - ugyanazok a hacukák, mint régen? - hányta a másik szemére.
- Bajod van vele, féreg? - szemében cikázott az ölni akarás.
- Nekem? Ugyan.. de a mellénynek elszakadt a varrása - Chuuya lenézett, mire kapva alkalmon a magasabbik kirántotta a karját és tarkón vágta a másikat, hogy eltávolodjanak pár méterre, de pár pillanat múlva a egy dühös felkiáltás előzte meg a következő bordatörést. Dazai lassan a falnak támaszkodva felkelt - Ne legyünk gyerekesek.. ritkán látjuk egymást.
- Ha bocsánatot akarsz kérni, hát tessék - tette keresztbe a kezét.
- Bocsánatot? Hát nem vagy normális..  - sajnálta a szavakat, amit mond, hisz legszívesebben átkarolta volna a másikat.
- Reméltem is hogy nem kezdesz el hadoválni. Miért jöttél? - Dazai elővett egy pár szál cigit.
- Van tüzed?
- Nem dohányzol a lakásban te neveletlen paraszt - szinte minden szavával szúrt volna, ha képes lett volna rá.
- Menjünk le a Lupinba.. jót tenne nekünk.
Mindkettő meglepetésére a kalapos nem utasította vissza a meghívást. Szavak nélkül távoztak a lakásból, hagyták maguk mögött a lépcsőket.