Chuuya fanfiction

10.

- Nincs min aggódnod. Hisz ez csak egy szuri - tette csípőre a kezét.
-A francokat! Nagyobb mint az alkarom! - toporzékolt törökülésben Dazai, miközben épp a sebei kezelésének végén jártak.
- Azt se tudod mivel vágtak meg, az a környék tele volt rozsdás vasakkal. Ki fogod bírni. Az életedért nem nagy ár - itt elcsöndesült majd átgondolva amit mondott megrázta a fejét- ne! Ne is mondj semmit a drágalátos életedről! - ezzel a lendülettel a másik meg is kapta a tűt.
- Meghalok! Meghalok! - nyavalygott, amire a másik csak egy halvány önelégült mosollyal felelt.
- Négy órától dolgoznom kell, úgy hogy kb még negyed órát kell kibírnom itt veled
- Ugyan már! Úgy csinálsz mintha nem is bírnád a búrám
- Ha ha - ment el konyhába, hogy betömjön magába egy almát indulás előtt, visszafelé menet felkapta a kalapját a fogasról, a fejére lendítette és lehuppant a kötszeres mellé - Te addig itthon maradsz. Most pár napig-
- "pihenőre vagy ítélve" - szakította félbe gúnyosan - ez inkább szobafokság, nem? Mellesleg mióta vagy az anyám?
- Nem. Nem vagyok az anyád, de ha ez így nem tetszik fel is út le is út.
Tizenöt perc múlva, mikor a kalapos elhagyta a lakást, és Dazai egyedül találta magát, majd fél óra egyhelyben való ücsörgésnek, ebből kifolyólag unalmnak a következménye egy ötlet volt.
- "Fel is út le is út", huh? Rendben.. azt hiszem amúgy is jót tenne egy séta