Összezárva(+18) || Befejezett

1. rész

A feketére színezett hajú srác közeledett felém majd lecsapta egyenesen elém tálcáját. Kis vigyorral arcán foglalt helyet, ilyenkor mindig csillogtak szemei. Őszintén senki nem nézte volna ki ebből a vidámbombából, hogy egyszer egy ilyen helyen köt majd ki. Barna színű ruhája ki volt gombolva, így az alatta lévő fehér póló csak úgy virított rajta. A szokásos szürke sapka volt fején, amitől csak még jobban kiálltak hegyes manószerű fülei. A megszokottnál is vidámabban kanalazta befele azt a szörnyű sótlan krumplipürét, ami a tálcájában hevert, míg én csak undorodottan kapargattam villámmal.
-Nálam van a főnyeremény.-Bökte ki végre teliszájjal mitől is ennyire boldog, majd felemelte az említett "főnyereményt", ami nem volt más mint egy fehércsokis puding. Minden héten van egy ember aki megkapja, sokan ölni tudnának érte állítólag annyira finom. Én még sosem tudhattam birtokomban, mindig csak a hagyományos barnaszínű csokipuding díszeleg tálcámban, amitől állítólag egy hétig megy majd a hasad, ha megeszed. Két éve, mikor idekerültem Hoseok azonnal felvilágosított erről a dologról és még sok másról is. Őszintén nem tudom mi lett volna nélküle, talán már a második napon meghalltam volna valamelyik gettó állat kezei közt, ha ő nincs ott mellettem.
Min Yoongi vagyok, egy 26 éves srác, aki három hónapja szabadult a rács mögül és most elmesélem hogyan is éltem túl az ördög poklát.

-Gyere már Yoongi!!-Húzott kifelé az épületből a maszkos társam. A csengő fülsüketítő hangja töltötte be az egész utcát, mindenki ijedten szaladt arra amerre látott. Összesen négyen voltunk. Jackson Wang, aki a rablás alatt egy új kocsit szervált, mindig is úgy gondoltam egy versenypályán lenne a helye. Jól értette a dolgát, a zsarukat valahogy mindig sikerült kicseleznie. A fiú, aki még mindig kabátomat ráncigálta egy Chen nevezetű srác volt. Sosem mondta meg az igazi nevét, csak annyit tudtunk róla, hogy az apja kínában a maffia egyik legfőbb feje. A kocsi felé szaladtunk, szívem torkomban dobogott, az adrelalin hajtott. Ha akkor nincs ott Lee Jooheon, hogy fejébe repítsen az engem üldöző őr fejébe egy golyót, valószínűleg szépen megpörkölte volna a seggem, azzal a méretes sokkolóval. Olyan gyorsan szálltunk be a kocsiba, amennyire csak lehetett, de ez sajnos nem volt elég. A szírénák már messziről haladszódtak, tudtuk itt van a rendőrség a nyakunkon. Jackson akkor is belevágott, azt hitte majd el tud bánni hét rendőrautóval. Itt az ügyessége nem játszott, az egyik kanyarba teljes erővel nekihajtott egy kocsinak, majd fejjel előre repült ki a szélvédőn. Én kisebb karcolásokkal a karomon és arcomon megúsztam, de a mellettem fegyvert szorongató Jooheon sikeresen elájult. Chennel ijedten néztünk össze, tudtuk muszáj lesz valamit tennünk. Felkaptunk annyi pénzzel tömöt táskát és fegyvert, amennyit csak lehetett. Chent elkapták, vagz hat rendőr ugrott rá, hogy letaszítsák a földre. Nem sírtam, csak testem sokkos állapotba került, de futottam tovább. Nem állhattam meg, kapkodva vettem a levegőt, lábaim remegtek a félelemtől. Egy kisebb utcába tértem be, azt hittem leráztam a zsernyákokat, de kijátszottak. Az előttem álló rendőr idegesen szorongatta pisztolyát, majd rám ordított, hogy adjam meg magam. Remegő kézzel húztam meg a ravaszt. A golyó mellébe ment, előttem esett össze az a fiatal srác. Valószínűleg még előtte állt volna az élet, hogy normális családja lehessen, szép felesége, gyermekei. Joga lett volna hozzá, de én ezt elvettem tőle. A vér egyre nagyobb volt körülötte. Nem tudtam megmoccani. Mintha szívem is kihagyott volna egy ütemet, csak bámultam őt, ahogyan szenved a földön. Könnybe lábadt a szemem, csak álltam ott. Ezelőtt még sosem lőttem le senkit, azt gondoltam ha majd egyszer megteszem jó érzéssel tölt el. De kicsit sem volt így. Hatalmas ijedtség nyílalt minden porcikámba, agyam még most sem bírta elhinni, hogy képes voltam ilyesmire.

-Min gondolkodol ennyire?-Kérdezte Hoseok. A fehér puding körbe ülte száját, úgy nézett ki akár egy kurva az út szélén, aki jól végezte munkáját.-Tudod, hogy ma jönnek az újoncok?-Nyalta le a kanalat.-Nem akarod őket szívatni?
-Nem mindenki talál mások cseszegetésében örömet Hoseok..-Meredtem rá unalmas szemekkel.
-Miért vagy minden nap ilyen búval baszott?-Ült le arcáról az a kis vigyor, amit eddig a puding okozott. Eltűntek ajka mellett azok a pici gödröcskék, komoly arccal meredt rám.
-Nem rémlik, hogy egy kibaszott börtönben vagyunk?-Fermedtem rá.
-Hát ha már amúgy is itt kell rohadnunk legalább álljunk hozzá pozitívan.-Rántotta meg vállait.-Ne nézz így!
-Hogy??
-Mint aki mindjárt öngyilkos akar lenni.
-Ha az akarnék lenni már az első napon megöltem volna magam.-Válaszoltam ridegen. Hoseok épp mondani készült valamit, amikor hirtelen leült mellém egy srác. Telt ajkai barackszínűen csillogtak, arca hófehér volt és olyan ápolt. Csak egy pillanatra néztem rá, narancssárga ruhát viselt, ami az új rabok megérkeztét jelentette. Majd egyre több ilyen alak csapódott le az eddig üresnek vélt asztalunkhoz. A fiú nem lehetett több húsz évesnél, rózsaszín haja volt, amiért majd biztos halálra fogják cikizni az itteniek. Megszeppent arccal nézte a tálcájában lévő moslékot. Nem nyúlt hozzá, még csak a kanalát sem emelte fel próbálkozásképp.
-Jobb is ha nem eszel, bár a csokipuding egész finom.-Bökte oda neki Hoseok, ezzel hivatalosan is kinézte magának azt akit egész hónapban szivathat majd. A fiú mintha meg sem hallotta volna, csak csendben és mozdulatlanul ült tovább mellettem.
-Hé! Eperke! Te még is mi a lószart csináltál, amiért itt vagy?-Állt fel egy színesbőrű az asztalok közül. Egyenesen a mellettem lévő, pink hajú srácra nézett, míg ő csak jobban leszeggezte tekintetét. Egyből hangos nevetés tört ki az egész ebédlőben, de a rendőrök hamar leállították a hangoskodás. Csendben étkéztünk tovább, mindaddig míg Hoseok újból meg nem szólalt.
-Én nem hagynám magamat, hogy így megallázzanak. Máskor jobb ha visszaszólsz eperke.-Nevetett fel Hoseok.
-Az eper neked mióta rózsaszín te fasz?-Szólalt meg hirtelen az eddig néma fiú.
-Minek neveztél?-Hoseok arckifejezése teljesen megváltozott, tekintete elhidegült, orrát kissé felhúzta, száját pedig összeszorította. Mielőtt bármi is történhetett volna a rendőrök figyelmeztettek minket, miszerint az ebéd idő lejárt. A pink hajú egyből elhagyta az asztalt, majd eltűnt a többi rab között.
-Én esküszöm kinyírom ezt a szarházit!-Szorította ökölbe kezeit Hoseok.