Összezárva(+18) || Befejezett

14. rész

Ismered azt az érzést, amikor a sötétség teljes egészében felemészt belülről, s elborítja minden fájdalom és düh az összes sejted, s nem bírsz ez érzés alul szabadulni?
Minden egyes nap láttam Jimint és Jungkookot, minden egyes nap késztetést éreztem az öncsonkításra és a vele járó összes fájdalom megtapasztalására. A napok alatt olyan mély depresszióba estem, hogy még enni sem jártam el. Nem beszéltem senkivel a nap nagy részét a cellámban töltöttem, miközben a Jikook páros valahol biztosan jól szórakozott. Gyötörtem magam, elképzeltem ahogy heves smárolásba kezdenek az egyik raktárban, majd később Jimin sírva könyörög, hogy keményebben dugja meg. Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy az az ideg beteg fasz az én szerelmemben van benne.
-Yoongi!-Csapódott le ágyamra Hoseok. Nem szóltam semmit, csak tovább bámultam a színtelen falat, amit képzeletben már annyiszor betörtem.-Sikerült kicsempésznem egy kis ételt.-Nyújtotta felém a kenyérdarabot, mire én fintorodva néztem rá.-Ne csináld már!-Csapott rá vállamra.-Egész héten alig ettél, dolgozd már fel a szerelmi bánatodat.
-Kussolj.-Mondtam, s jobban összeszorítottam öklöm.
-Ez így nem mehet tovább, fogadd el, hogy nem te dugod Jimint, hanem az a buzi.-Szólalt meg ismét. Mintha nem én írányítottam volna magam egy hatalmasat behúztam a fekete hajúnak.
-Azt mondtam kussolj!-Üvöltöttem rá, miközben könnyeim utat törtek maguknak. Hoseok ijedten kapott kicsattant szájához.
-Mi a fasz???-Meredt el véres kezén.
-Hoseok...-Próbáltam bocsánatot kérni, de a sírástól semmit nem tudtam kinyögni.
-Baszódj meg.-Mondta majd az eddig markában pihenő kenyeret a földre dobva kiment. Sírva rogytam vissza az ágyra. Mostmár nem csak Jimint, hanem Hoseokot is elvesztettem. Nem akartam semmi mást csak kiszabadulni erről az átkozott helyről, ami a mélybe taszított. Új életet akartam kezdeni, amelyben nem volt benne Jimin, egy új lehetőséget szerettem volna találni a boldogságra.
A mosdóban menet összefutottam Eperkével, aki kissé aggódó tekintettel mérte végig gyenge testem. Nem szólt egy szót sem csak végig engem figyelt. A csap alá tartottam véres kezemet, melyet az előbb vágtam bele a falba tiszta erőmből. A düh még mindig átjárta összes porcikámat, melyet Jimin iránt tápláltam abban a pillanatban.
-Yoongi!-Sietett oda hozzám, mire olyan csúnyán néztem rá, mint még senkire. Egyből meg is torppant a barna hajú fiú.-Valaki bántott?-Kérdezte tágra nyílt szemekkel, akár egy drogos. Kuncogni kezdtem, mivel viccesnek találtam kérdését. Mintha nem lenne vele tisztában mekkora fájdalmat hagyott szívemben, hogy mit okozott nekem.
-Igen, bántottak Jimin...-Zártam el a csapot.-És az illető közelebb van hozzám, mint hinnéd.-Mértem végig tökéletes alakját, majd elsuhantam mellette, akár egy hirtelen jövő őszi szél.
A cellámba visszaérve lehuppantam ismét kemény, dohszagú ágyamra, mikor mindenki rámnézett. Beleértve azt a srácot is az alsó szinten, akinek általában csak a hátát lehet látni, annyira szociális ember.
-Mi az?-Néztem rájuk ijedten, mire Hoseok ugrott le a felső szintről, majd kireccsentve nyakát méllyen szemeimbe nézett. A seb, melyet én okoztam száján kétszer akkorára dagadt és akkor megijedtem. Úrrá lett rajtam a pánik, nem tudtam mi tévő legyek. Bántani akarnak!-Csak ez az egy mondat visszhangzott fejemben.
-Elbeszélgettünk kicsit a srácokkal.-Lépett közelebb.
-Még is miről?-Remegett meg hangom, próbáltam felkészülni az esetleges támadásra, de nem tudtam még is hogy kéne. A biztonság kedvéért markomba kaptam egy párnát.
-Erről itt.-Mutatott szájára, melyen rászáradt vérfoltok ékesedtek. Mostmár biztos voltam benne. Hoseok megakarja bosszúlni, amit tettem vele. A várt pofon helyett hirtelen leült mellém.
-Segítünk elintézni Jungkookot, hogy a Csokiddal lehess Vanília.-Túrt bele szőke hajamba. Nem erre számítottam, szívem még most sem állt vissza a rendes tempójába.
Nem hittem volna, hogy egyszer nekem is lesz itt a börtönben egy családom, de ahogy végignéztem ezeken az elcseszett embereken a cellában, megértettem. Biztonságban vagyok.