Összezárva(+18) || Befejezett

20. rész

Már egy hete nem mentem be a börtönbe, még csak meg sem próbáltam elérni Jimint, mivel féltem Jungkook őrültségeitől. Attól tartottam ha megpróbálok kapcsolatba lépni akárkivel onnan ő tudni fog róla és bántani fog valakit, de igazából még így is rettegtem. Ha börtönben van nem lehet egy szabálybetartó ember, bármikor neki ronthat az én kis Eperkémnek.
2:34 volt az idő, a plafont bámultam. Nem jött álom a szememre, csak Jiminen járt az eszem. Már nagyon hiányzott az édes nevetése, az illata, az érintése. Borzasztó szenvedésen mentem át abban a pillanatban, mikor próbáltam visszaidézni csókjának ízét. Fájt, hogy csak képzelgés. Azt akartam, hogy itt legyen velem és szerintem ezzel ő sem volt máshogy. Vajon ő is rajtam agyal e pillanatban? Ez volt az egyetlen lehetősége, hogy fel tudja eleveníteni magában az érzéseket. Jungkook ezt nem tudta elvenni tőle, az emlékeit nem. Reménykedtem benne, hogy semmi baja sincs és Hoseok szemmel tartja az eseményeket.
Fáradtan tápászkodtam fel a hideg takarók alól a hűtőm felé sietve. Egyetlen sör maradt bennem, amit unottan nyitottan fel.
-Faszom..Munkát kell keresnem.-Néztem magam elé, majd böfögésem hangja bezengte az egész konyhát. Undorodtam magamtól, az összes megmaradt pénzemet alkoholra és dohányra költöttem, a zuhany alatt Jimint elképzelve elégítettem ki magam. Elhagyott voltam, igazából nem is érdekelt csak a szerelmemet akartam visszakapni.
Másnap telefonom csörgésére keltem fel. Úgy futottam a vezetékes készülék felé, mintha élet-halál kérdése lenne odajutnom.
-Háló??-Kaptam fülemhez a kagylót.
-Yoongi..-Szólt bele egy ijedt hang,Jimin volt az.
-Jimin!!!-Kaptam fel hangom.
-Yoongi..-Sírt a vonalban.
-Mi a baj??
-Nem szabadna felhívnom, de annyira hiányzol..-Suttogta.
-Nekem is nagyon, de nagyon!!-Érzékenyültem el.-Minden rendben ott?
-Nem..-Csuklott el hangja, gyomrom ismét összeszorult az idegességtől. Nem ezt a választ akartam hallani.-De már csak két hét és szabadulok innen..
-És akkor magunk mögött tudhatjuk ezt a sok szarságot.-Fejeztem be mondatát.
-Igen, együtt túl leszünk ezen.-Sírt még mindig.-Most mennem kell.
-Rendben.
-Szeretlek.-Csapta le a telefont, meg sem várta, hogy én is mondhassam neki ugyanezt.
Két hét. Két szaros hét és Jimin már a karjaim közt feküdhet ágyamban. Előttem volt a jövőnk, amiben itt hagyjuk ezt a lepusztult várost, s családot alapítunk. Apróságokon veszekszünk majd szexbe folytjuk dühünket. Felneveljük a gyerekeinket, s együtt öregedünk meg. Elkísérjük egymást végső utunkra és boldogan távozunk a föld színéről. Itt volt előttem az egész, szívemet melengette a gondolat, hogy egyszer tényleg boldog lehetek.
Most viszont el kellett mennem munkát keresni. Az utcán sétáltam a boltokat nézegetve sok helyen kerestek embereket, de nekem valahogy egyik sem jött be. Nem akartam a napjaim részét egy pult mögött tölteni vagy egy mocskos konyhában miközben valaki összegányolt tányérját kell mosogatnom. Valahogy nem vonzottak ezek a dolgok, de egy hirdetés megállított a sarkon. Egy gamer bolt volt, ahol pénztárost kerestek. Bementem, s jelentkeztem az állásra. Azt mondták két nap múlva értesítenek, de nekem nem volt annyi időm. Azt mondták azonnali munkát is tudnak ajánlani. Így hát beálltam takarítónak. Jobb volt, mint a semmi.
Másnap
Bezárás előtt voltunk pár perccel, éppen unottan sepregettem, mikor két nagydarab fickó rontott be az ajtón. Nem voltam erre felkészülve, az egyik elkaptam karomat és lerántott a földre, míg a másik rugdosni kezdett. A pénztáros azonnal hozzám sietett, de nem volt semmi ereje velük szembe. A falnak vágták, ahonnan leesett az összes pc játék.
-Jungkook azt üzeni, ha mégegyszer kapcsolatba lépsz Jiminnel elintézi, hogy egyikőtök se maradjon életben.-Közölte velem az egyik kopasz. Sírva kaptam hasam után, miután elhagyták a boltot.
-Yoongi!-Sietett felém a munkatársam, a mentőket akarta hívni, de időben leállítottam. Nem tudtam volna megfizetni az ápolás összegét, inkább csendben szenvedtem tovább a földön.
-Legalább a pénzt nem vitték el.-Nevettem fel. Annyira nevetséges volt ez az egész helyzet. Egy ember megakadályozta mások boldogságát és ebből pont én vagyok az egyik. Még a börtönön kívül sem lehetek szabad, rettegésben kell élnem. Még is milyen világot élünk? Mi értelme van itt lenni, ha úgy is csak szenvedünk a minket ért fájdalomtól?
A kérdések csak úgy özönlöttek a fejemben, nem értettem az élet lényegét.