Összezárva(+18) || Befejezett

16. rész

Egy kórteremben ébredtem bilincsel a kezemen. Az arcom úgy éget, mint a szar. Kezdtek beugrani a képek, mikor Jungkook szétvert mindenki szeme láttára az udvaron. Sírni tudtam volna a fájdalomtól és most nem a sebeimre gondolok. Fájt a lelkem, mostmár Jimin is tudta, hogy egy gyenge senki vagyok. Őszintén úgy gondoltam jobb helye van Jungkook mellett. Ő az aki megtudja védeni, talán a sötét lelke mélyén még szereti is egy kicsit Eperkét és nem csak a szex miatt "tartja". Pár könnycsepp csordult le arcomon, amikor magam előtt láttam Jimin alakját. A mosolyát, amint szeme fénye megcsillan, szívem még a képzelete iránt is nagyokat dobbant. Csönd volt körülöttem, becsuktam a szemem, s magam elé vetítettem őt. Ahogy kézenfogva fekszünk egy fa alatt, s egymást fürkésszük. Közelebb hajol hozzám, gyengéd csókot váltunk miközben szívünk eggyé válik. Mindennél jobban vágytam erre, de az egész csak egy képzelet szüleménye volt. Ő mindezt Jungkokkal akarja átélni miközben én széttörök, de őszintén nem tudom ennél lehet e még jobban.
Fél órával később egy orvos jött be a tájékoztatott a komolynak tűnő sebeimről, de már az sem érdekelt volna ha meghalok. Türelmesen hallgattam végig, hogy hány öltés van az arcomban és még az orromat is helyre kellett rakni.
-Fasza.-Szólaltam meg fájdalmasan. A szám is fel volt dagadva, a gyógyszert amit belémtömtek nem használt semmit. Éjszaka semmit nem aludtam, ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de a mellettem lévő beteget nem volt szívem felébreszteni. S ez így ment nap mint nap. Kb egy másfél hétig tartottak bent, majd kilöktek mert kellett másnak a hely, de már amúgy is untam a folytonos fekvést.
Egy rendőrautó szállított vissza a börtönbe, hiányzott a város. Útközben láttam a kedvenc kajáldámat is, fájdalmasan néztem az épület után. Mit meg nem adtam volna egy olyan sajtburgerért, már olyan régen ettem, hogy az ízét sem tudtam felidézni.
Fél óra múlva már ismét a börtönben lehettem. Egy őr kisért végig a folyosón, ahol mindenki szemügyre vehette az összevert képemet. Úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi bolond, akit mindenki megnéz. Visszavezettek a cellámba, ami teljesen üres volt.
-Hol vannak a barátaim?-Fordultam ijedten az őr felé.
-Ahova valók.-Egyből tudtam, hogy levitték őket a lyukba. Óriási bűntudat mardosott, miattam kerültek oda, mikor nekem kellene ott rohadni. Mérgesen vertem a falba, mikor az őr végleg itt hagyott.
-Yoongi!-Szólított meg hátam mögül egy édes hang. Hatalmas szívdobbanásokkal fordultam meg. Lihegve nézett szemeimbe Jimin.
-Ahogy meghallottam, hogy itt vagy elkezdtem futni hozzád.-Mondta, miközben én elszégyeltem magam. Nem akartam, hogy ilyen összeverten lásson, de már késő volt. Aggódva nézett végig rajtam, majd a nyakamba borult.
-Annyira féltem.-Suttogta szipogva miközben szorosabban ölelt.-Köszönöm Yoongi.
-Még is mit köszönsz?-Húzódtam el tőle.
-Ha te nem hagyod, hogy Jungkook összeverjen még mindig rettegésben tartana.
-Rettegésben?-Értetlenkedtem.
-Azt mondta, ha a közeledbe megyek megöl téged. A hülye szabályai szerint kellett élnem. Nem tudod mennyire féltettelek.
-Ó, a szabályokról hallottam..-Mondtam féltékenykedve.
-Yoongi.-Szólítottam meg mélyen szemeimbe nézve.-Szeretlek.-Csavargatta ujjait. Szívem torkomban dobogott, gyomromban pedig feléledtek azok a bizonyos pillangók. Istenem! Kimondta! Ez nem álom!!-Gondoltam, miközben belülről teljesen meghaltam, de csak annyit tudtam kinyögni: -Értem.-Mondtam flegmán, ezt teljesen elcsesztem. Nem bírtam kimutatni az érzéseimet, nem ment nekem.
-Tényleg csak ennyit mondasz?
-Mit kéne még mondanom?-Vontam vállat és én magam sem értettem miért viselkedek így.
-Értem.-Nézett le a földre szomorúan majd beállt az a jól ismert kínos csend. Hátat fordított nekem, miközben bennem egyre jobban gyűlemlett fel minden heves érzés. Nem hagyhattam elmenni, teljesen erőmből vállára fogtam, s felém húztam. Időm sem volt felfogni mit csinálok, ahogy neki se. Rátapadtam tökéletes ajkaira, jobb volt ez az egész, mint ahogyan elképzeltem. Éreztem az összes érzését, a testét, a lélegzését, pedig csak hét másodperces lehetett ez a csók. Mikor elváltunk értetlenül nézett rám, miközben én remegtem a félelemtől. Nem tudtam mit fog reagálni, de egyből megnyugodtam, mikor tarkómnál fogva magához húzott. Az ágyra ültünk és heves csókcsatába kezdtünk, igazából faltam volna még ajkait, de akkor egy erős nyíllaló fájdalom miatt el kellett válnunk. A szám még mindig nem gyógyult be teljesen így eléggé fájt Jimin csókja.
-Sajnálom.-Simított végig combomon.
-Csókolj még!-Kértem.
-Nem akarok több fájdalmat okozni neked.-Közölte velem olyan aranyosan, hogy majdnem belehaltam.
-Érted megéri.-Mosolyogtam. Gyengéden csókolt meg, majd az ágyra feküdve karjaim közt beszélgettünk tovább. Mindig is erre vágytam.