A jóslat [ BEFEJEZETT ]

3. - Ez még csak a kezdet

Nem akartam elszakadni Dracotól. Szeretem. Igen, kimondtam! Beleszerettem abba a dögös félistenbe, és én hülye eltaszítottam magamtól! Istenem Potter, hogy lehetsz ennyire idióta? Miért gondoltam, hogy ez így jó lesz nekem, ha üresnek érzem magam nélküle? Miért hittem azt, hogy így könnyebb lesz? Miért akartam megakadályozni azt amit annyira akartam? Miért tettem ezt miközben tudtam, hogy érte akár most azonnal képes lennék megölni Voldemortot és bárkit aki - a most már lehetetlen - kapcsolatunk ellen van?

x Draco szemszöge x

Egyből a Tiltott Rengeteg felé szaladtam, mert ott nem fog megzavarni senki. Miben is zavarna meg? A sírásban. Miért sírok egyáltalán nem Malfoyhoz illő módon? Mert két perce láttam Pottert, és máris hiányzik? Nevetséges. Nevetséges vagy Draco Malfoy.

- Hogy lehettél ennyire hülye Draco? Miért nem küzdöttél érte te szerencsétlen? - kérdeztem magamtól. Hirtelen elkezdett motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy az Avada Kedavra átokkal magadat is ugyan úgy meg tudod-e ölni. Megérdemelném a halált. Szégyent hoztam a Malfoy névre és Harry se lett az enyém. Nem tartozok sem a családomhoz, sem pedig Harryhez. Nem tartozok sehova. Hiányzik Harry. Már régóta tudom, hogy nekem ő sosem volt az ellenségem. Már amikor elsőéves voltam, megfogott benne valamit. És nem az, hogy ő volt a nagy Harry Potter. Végre magamnak is bevallottam, és nem küzdöttem, amikor kellett volna. Elővettem a pálcám és a torkomra helyeztem.

- Avada Ke... - mondtam volna ki, de az erdőből Pany és Hermione futottak felém kézen fogva. Várjunk! Mi van? Pansy és Hermione? Nem volt sok időm ezen gondolkozni ugyanis hirtelen kikapták a kezemből a pálcát.

- Draco te megőrültél? - kérdezik, egyszerre majd egymásra néznek, és vöröslő arccal fordulnak újra felém.

- Nem, nem őrültem meg! - mondtam kissé idegesen.

- Pedig nagyon úgy néz ki. - mondta Pansy ingerülten. Az előbbi zavarba jött énje másodpercek alatt tűnt el. - Na, mond mi történt! - folytatta tovább a lány.

- Potter. - mondtam szinte suttogva.

- Mit csinált? - kérdezte Hermione.

- Azt kérte, hogy ne beszéljünk, és ne találkozzunk többet, mert abba az ostoba jóslatban az volt, hogy a jövőben együtt leszünk, és ő ezt nem akarja. Pedig én nagyon örülnék, ha összejönnénk. Ha lehetne, most azonnal odamennék, és megcsókolnám, mert minden veszekedés, ellenségeskedés ellenére rohadtul szerelmes vagyok Potterbe, de őt csak a hülye jóslat érdekli! - mondtam ingerülten. Szemeimbe könnyek szöktek, de nem engedtem nekik utat. Nem sírhatok!

- Dehát Harry ne... - kezdte el, de ne mondta végig a mondatot, mert elgondolkozott. - Pansy! - mondta hirtelen aggódó hangon. - Tudom miért tette ezt Harry! Nem hisz a jóslatokba, de ennek azért hitt, mert szereti Dracot. - mondta miközben lefagytam. Tényleg szeret? - Draco, hogy mondta Harry, hogy ne beszéljetek? Nevetve, boldogan, szomorúan? - kérdezte sietve.

- Majdnem sírt. - válaszoltam.

- Azonnal Harryhez kell mennem! - túrt bele a hajába Hermione majd elindult. De én utána szaladtam és a kezénél fogva visszarántottam.

- Miért? Miért kell Harryhez menned? - kérdeztem aggódva. Féltem, hogy Harrynek baja esik!

- Mert tudom, hogy ő is ugyan olyan hülye, mint te. - mondta majd a kastély felé futott.

x Harry szemszöge x

Harry! Ne hívd magad Potternek, mert arról eszedbe jut Draco, hisz ő szokott így hívni!