A jóslat [ BEFEJEZETT ]

11. - Szeretlek

- Nem vagyok az öcséd, és nem veszem be a hazugsággal teli mondataidat! Tudom, hogy nem akarod rendbe tenni a családod! Mit akarsz valójában?

- Pottert! - mondta ki egyszerűen.

- Tessék?

- Lehet apa említette a kis szerelmedet... Tényleg eléggé helyes. Akarom! - mondta határozottan. Mióta beszél ő apámmal?

- Minek ő neked? - kérdeztem mire leguggolt Harry mellé, és megsimogatta az arcát.

- Segítek a Sötét Nagyúrnak befejezni, amit elkezdett! - válaszolt majd felkapta Harryt, és kivitte, én pedig rögtön követtem. Amint kiléptem ő, és Sirius beszélgettek az ajtó előtt.

- Köszönöm, hogy segítettél Harrynek! - tette Matt vállára a kezét Sirius miközben hálásan ránézett.

- Ez a legkevesebb, de most már tényleg haza kéne vinni Harryt!

- Gyere! - mondta, majd sietősen elindultak, hogy minél hamarabb haza tudják vinni Pottert.

• Pár nappal később •

Ma már újra be kellett menni az iskolába, de én egész nap nem tudtam odafigyelni. Egész végig azon járt a fejem, hogy Harry otthon fekszik, és még mindig nem ébredt fel. Fel fog egyáltalán? Ez mind az én hibám!

- Ne aggódj Draco! Fel fog épülni! - mondta Hermione a vacsora után.

- De mi van, ha mégse? - aggodalmaskodtam mire a mellettem sétáló lány maga felé fordított.

- Emlékszel arra, amikor megütöttelek?

- Hogy is felejthetnem el? - nevettem.

- Úgy fogok még egyszer behúzni neked egyet, ha nem hagyod abba! Harry jól lesz!

- Remélem is!

...

- Szia Draco! - köszönt nekem majd felemelte a kezét.

- Szia Sirius! - csaptam bele a tenyerébe. - Bemehetek Harryhez?

- Ott van Matt!

- Ahhhh... - mondtam majd levetettem magam az egyik székre. Minden nap eljöttem ide. Még ha nem is hallhatom, Harry nyugtató hangját legalább lássam őt.

- Amúgy akartam kérdezni, hogy ti rokonok vagytok?

- Ő a testvérem, de 10 évesen elszökött az egyik barátjával és többé nem láttuk. Azután lett apám ilyen rideg, anya pedig sokkal féltőbb lett, és ezért az egész család tönkrement. - mondtam el neki röviden a történetet.

- Sajnálom. - tette a vállamra a kezét Black.

- Mit sajnálsz? - jött be a konyhába Matt.

- Azt, hogy... - itt elgondolkozott majd folytatta. - Hogy nem mehet be Harryhez, mert most te vagy vele, de most már mehetsz Draco! - nézett rám mire én azonnal felálltam, és sietősen felmentem Harryhez. Benyitottam a szobába és leültem mellé. Megfogtam a kezét és úgy néztem percekig, az ágyon fekvő fiút. Az egyetlen megnyugtató dolog az volt, hogy láttam a fel-le emelkedő mellkasát, ami tudatta velem, hogy életben van.

- Sajnálom, hogy mindent elrontottam! Ha aznap reggel nem lettem volna flegma veled, akkor most nem feküdnél itt eszméletlenül! - suttogtam, és legördült az első könnycsepp az arcomon. - Emlékszel, amikor a vonaton az ölembe estél? Az volt az a pillanat, amikor be mertem vallani saját magamnak is, amit érzek. Amikor pedig a Csillagvizsgálóba voltunk, te utánam szóltál, és megkérdezted mit akartam mondani. Akkor akartam elmondani, hogy szerelmes lettem beléd Harry Potter! - a homlokomat az ő homlokára támasztottam és úgy folytattam. - Ne hagyj, itt kérlek! Szükségem van rád. Szükségem van arra, hogy melletted aludjak el és melletted ébredjek. Szükségem van az érintésedre. Mindenedre szükségem van. Kérlek, ébredj fel... - sírtam el magam. Kezeimmel puha arcát simogattam, és kívántam, hogy bárcsak kinyitná a szemét és megláthatnám gyönyörű íriszeit, de ő csak ott feküd, rezzenéstelen arccal, emlékeztetve engem arra, hogy mit is tettem. Nem tudok tovább itt lenni! Lassan felálltam, és az ajtó felé vettem az irányt.

- Szeretlek Draco! - mondta ki nehezen mire rákaptam a fejem, miközben szívem nagyot dobbant a hangja hallatán. Amint ránéztem láttam, ahogyan a pillái lassan felemelkedtek és rám vezette a tekintetét. Istenem azok a szemek! De nem csak ez a szempár hiányzott, hanem a hangja, ahogy kimondja a nevemet. Lassan vissza sétáltam mellé, és megfogtam a kezeit.

- Én is téged! - mosolyogtam rá, ő pedig nehezen, de viszonozta.

- Ahhoz, hogy kiöntsd a szíved pár napig eszméletlenül kellett lennem? - húzta fel az egyik szemöldökét, majd amennyire csak tudott, felnevetett.

- Sajnálom, hogy bunkó voltam veled! - hajtottam le a fejem.

- Draco. - mondta gyengéden, és kezeit az állam alá helyezte, és kényszerített, hogy nézzek rá. - Ne legyél szomorú! Semmi baj. Tényleg!

- De nagy baj! Állandóan sírtál miattam és szomorú voltál! Folyamatosan csak fájdalmat okoztam neked. Eltaszítottalak magamtól és emiatt egyszer majdnem Voldemort kezei közé kerültél. Most pedig... most pedig majdnem meghaltál. Miattam! - kezdtem el sorolni minden szörnyű dolgot, amit vele tettem.

- Nem te hibád! Igen lehet, hogy nagyon dühös és szomorú voltam, de amiatt nem kellett volna innom. Viszont most a lényeg az az, hogy itt vagy velem! Tudom, hogy mindig ezt mondom, de nekem tényleg csak ez a lényeg.

- Akkor is nagyon sajnálom! - mondtam majd megpusziltam a kézfejét, mire durcásan nézett rám. - Mi az? - nevettem fel.

- Én nem oda kérem a puszit! - hisztizett mire én újra felnevettem. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is ilyen.

- Akkor hová?

- Ide! - húzott közelebb magához majd ajkait az enyémre tapasztotta. Végre újra érezhettem az mézédes ajkai ízét, ami úgy hiányzott már.

- Harry? - suttogtam az ajkaira megszakítva a csókot.

- Igen? - huh! Jól van Draco. Menni fog.

- Sokat szenvedtél már miattam, azért mert küzdeni próbáltam az érzéseim ellen, de rájöttem, hogy felesleges, mert úgysem foglak tudni elfelejteni. Én veled akarok lenni és senki mással. Leszel a barátom?