Az Ikrek, Akik Túlélték - A Titkok Kamrája

Az utazás

A nyári vakáció sokkal gyorsabban véget ért, mint szerettem volna. Bár már türelmetlenül vártam a roxforti tanévkezdést, a nyár utolsó napjai mégis nagyon kellemesen teltek el.
Majdnem minden nap kivonultunk a dombra és délig kviddicseztünk. Aztán visszaballagtunk az Odúhoz és teletömtük magunkat Mrs Weasley isteni főztjével.
Ginnyvel is is nagyon jól kijöttem: teljes délutánokat beszélgettünk át. Harry társaságában sem vert már le annyi dolgot.
Az utolsó délutánon úgy döntöttem: ideje pakolni. A Weasley-lánnyal együtt felsétáltunk a szobájába és nekiláttunk.
A ládák teljes tartalmát kiborítottam és úgy-ahogy kupacokba rendeztem a dolgaimat. Tankönyvek, talárok, mugli ruhák, bájitalhozzávalók, tisztálkodós cuccok, minden egyéb. Majd szép rendben elrakosgattam mindent: ez eltartott egy ideig. Közben Ginnyvel beszélgettem: a lány egy kicsit bizonytalanul fogott neki a pakoláshoz.
- Kész! - álltam fel elégedetten és szemléltem meg kemény munkám eredményét. Minden szép rendben sorakozott, még az üstömnek is tudtam helyet szorítani.
Mr Weasley levitte a ládáinkat az autóba. Elnézve a kis Fordot, nem tudtam, hogyan fogunk mind a kilencen beférni csomagokkal, de amint kinyílt a csomagtartó ajtaja, megnyugodtam. Bent ugyanis egy kicsit több hely volt, mint egy ekkora autóból kinézné az ember. Az utastér sem szokásos méretű volt: az anyósülés inkább egy kisebbfajta kerti padnak tűnt, hátul pedig akár tízen is elfértünk volna.
- Mollynak egy szót se - kacsintott ránk Mr Weasley, ahogy betuszkolta a két hatalmas ládát. - Nem tud az álcázott tágítóbűbájról... De hát máshogy nem is férnénk el.
Mrs Weasley isteni lakomát ütött össze nekünk. Összeválogatta a kedvenc ételeinket és egy ínycsiklandozó tortával zárta le az egészet. Majd Fred és George begyújtott néhányat a Dr Filibuster-féle nedvesen is indítható, garantáltan tűzmentes csillagszóróiból. A kék és piros szikrák több mint fél óráig pattogtak a mennyezet és a padló között. Nem sokkal éjfél előtt térhettünk nyugovóra.
Másnap reggel aztán elkezdődött a kapkodás - legalábbis a fiúk részéről. Kiderült, hogy ők még nem pakolták össze a bőröndjeiket és most fel-alá rohangálva próbáltak mindent összegyűjteni. Mi Ginnyvel békésen reggelizgettünk, és néha megjelent valaki megtudakolni az ideges Mrs Weasleytől, hogy hol van a nyakkendője (George), mérlegje (Fred) vagy ládája (Ron).
Még egyszer utoljára körbenéztem, hogy biztosan mindent elraktam-e, majd becsalogattam drága szabadságszerető baglyomat a kalitkájába és Ginnyvel letrappoltunk a kocsihoz.
Húsz perc múlva az egész társaság a kocsiban ült. Mr Weasley vezetett, Mrs Weasley Ginnyvel és Percyvel elöl ült, mi többiek pedig hátul terpeszkedtünk. Az asszonyság elégedetten végignézett rajtunk és így szólt:
- Kívülről nézve nem is gondoltam volna, hogy ilyen tágas ez a kocsi. A muglik tényleg ügyesebbek, mint hinné az ember.
Mr Weasley beindította a motort és az autó kigurult a kertből. Eltűnődtem, vajon mikor jöhetek megint vissza ide, de öt perc múlva újra itt voltunk: George otthon felejtette a csillagszóróit. Tíz perccel később Fred szaladt vissza a seprűjéért, tizenhét perc elteltével pedig csikorgó gumikkal álltunk meg a fészer mellett, mert Ginny hagyta el a naplóját. Csak egyszer láttam a kis fekete kötésű könyvecskét, pár nappal az abszol úti kirándulásunk után. Mire Ginny visszaért, már szinte biztos volt, hogy le fogjuk késni a vonatot.
Mr Weasley az órájára, majd a feleségére nézett.
- Molly drágám...
- Nem, Arthur.
- Senki sem venné észre. Ha megnyomom ezt a gombot, láthatatlanná válunk. Észrevétlenül fel tudunk szállni, aztán pedig végig a felhők felett maradunk. Tíz perc alatt odaérnénk...
- Nem, Arthur, fényes nappal nem röpködünk - rázta a fejét Mrs Weasley.
Így egy hosszú kocsikázás után érkeztünk meg a pályaudvarra. A hatalmas óra szerint háromnegyed tizenegy volt, amikor kézikocsikra pakoltuk a ládákat és rohanva elindultunk megkeresni a peront.
A King's Crosson van egy különleges vágány. Minden évben szeptember elsején innen indul a Roxfort Expressz, hogy elvigye az iskolába a varázslótanoncokat. Ehhez a kilences és tízes vágány közötti falon kell átmenni, lehetőleg úgy, hogy a muglik ebből semmit se vegyenek észre. Ez az áthaladás egyáltalán nem fáj - csak cselesen kell megoldani.
- Percy, Arthur, menjetek be elsőként - szólt kissé kifulladva Mrs Weasley. idegesen pislogott a nagy órára, ami szerint már csak öt percünk volt hátra.
A fiú határozott léptekkel megindult a, majd pár pillanat múlva köddé vált. Utána a Weasley-ikrek következtek.
- Mily, drágám, gyere te is - integetett nekem Mrs Weasley. - Ti pedig gyertek utánunk - fordult Harryhez és Ronhoz.
- Megyek Harryékkel - mosolyogtam.
Amikor átértek, Ron hozzám fordult.
- Menj előre Mily - sürgetett. - Mi majd megyünk utánad.
- Rendben - vetettem át a hajam a vállam fölött és elindultam a titkos átjárót rejtő fal felé.
Simán átjutottam, csak mintha... nem is tudom. Néhány hajszájam mintha beakadt volna valamibe és túl korán hullottak ki. Csodálkozva fordultam meg, de csak a vörös téglafalat láttam.
- Mily, kis drágám, szállj fel gyorsan - sürgetett a nem messze álló Mrs Weasley.
Ekkor dörrenés hallatszott az átjáró túloldaláról, mintha egy súlyos tárggyal nekimentek volna. De senki más nem foglalkozott vele.
- Mily, van egy kis baj - hallottam bátyám hangját. - Nem tudunk átjutni!
- Várj, visszamegyek - szorítottam a tenyerem a tégláknak, de azok nem engedtek. Közben Mr Weasley felkapta a ládámat és feldobta a vonat lépcsőjén. - Szólok Mr Weasleynek! Ne csináljatok semmit, várjátok meg őket! Rendben?
- Rendben - válaszolt bátyám.
- Mr Weasley! Harry és Ron... bezáródott az átjáró... Nem tudnak átjutni...
Sípszó hallatszott, és a vonat felkészült az indulásra.
- Szállj fel, gyorsan! Majd én foglalkozom Ronékkal - sóhajtott Mr Weasley.
Felkapaszkodtam Ginny mellé. Az ajtók maguktól becsapódtak és a Roxfort Expressz megkezdte az útját az iskola felé - Harry és Ron nélkül.
- Harryék tényleg kint maradtak? - kérdezte Ginny és rám pillantott.
- Úgy tűnik - rágcsáltam a szám szélét. - Az átjáró... valahogy bezárult. Se oda, se vissza nem tudtunk menni.
- Az baj, mert akkor a szülők sem tudnak kijutni - indult meg a lány a folyosón ládáját maga után húzva. - Hoppanálni nem lehet...
- Mipanálni?
- Hoppanálni. Eltűnsz otthon és egy pillanat alatt Londonban vagy, vagy ahová menni akarsz. Vannak kivételek, ahol viszont nem lehet, Ilyen a kilenc és háromnegyedik vágány is - magyarázta Ginny. - Időbe fog telni, amíg anyáék kijutnak onnan.
- Mily! Ginny! - integetett felénk Hermione az egyik kupéból, ami mellett elhaladtuk. Örömmel üdvözöltem barna hajú barátnőmet, majd beszámoltam neki, mi történt Harryékkel.
- Most mit csináljunk? - tettem fel a kérdést, miközben az utolsó csomagot is felraktuk a tartóra és lehuppantam az ülésre.
- Küldünk egy baglyot McGalagony professzornak - adta meg a választ Hermione.
- De az egy csomó idő - ráztam meg a fejem. - Várjuk meg, amíg ki lehet jutni a pályaudvarról és aztán...
Mondatomat félbeszakította Harry hangja, ami a fejemben zengett.
- Mily, mi is úton vagyunk!
- Hogyhogy? - kerekedett el a szemem.
- Elvittük a repülő kocsit. Ron tudja vezetni, Követjük a vonatot és estére mi is megérkezünk!
- Mondtam, hogy várjátok meg Ron szüleit.
- Nem jöttek. Itt vártunk vagy húsz percet, de semmi sem történt. Egyetlen ember sem jött ki...
- Mily! Hé, Mily, minden rendben? - csettintgetett az arcom előtt Ginny.
- Ezek nem normálisak - temettem az arcom a kezembe. - Elvitték a kocsitokat, Ginny. Azzal jönnek utánunk.
- De ezt honnan tudod? - pislogott a Weasley-lány.
- Ikrek vagyunk - tártam szét mosolyogva a karom.
- Ez akkor sem helyénvaló - pattant fel Hermione. - Fényes nappal egy autóval repkedni! Ami ráadásul elloptak!
- Csak kölcsönvették - szépítgettem egy kicsit. - És mi mást tehettek volna?
- Mondjuk megvárják, amíg Mr vagy Mrs Weasley kijut a pályaudvarról és segítséget kérnek? Egyébként is, az átjáró nem záródhatott volna be.
- Most jut eszembe... - emeltem lassan a hajamhoz a kezem. - Amikor átmentem... Harry és Ron előreküldtek. Néhány hajszálam kiszakadt a helyéről... Akkor zárhatták be!
- Azt mondod, bezárták - töprengett Ginny. - Mondd csak, ki állt a fal mellett?
- Senki... anyukád - feleltem töprengve. - De mégis hogyan lehetne ezt véghezvinni? Milyen varázslatot használhattak?
- Olvastam egy bűbájról, ami kővé változtat tárgyakat - morfondírozott Hermione.
- Mindjárt gondoltam - forgattam meg a szemem.
Egy ideig szótlanul bámultuk az elsuhanó tájat. A zöld mezőkön túl városok, falvak épületei rémlettek fel. Majd egyre több lett a domb, völgy, erdő. Tekintetemet az égre emeltem és megpillantottam egy türkizkék autót. Éppen egy fehér hasú felhőből ereszkedett le, majd szinte azonnal el is tűnt benne.
- Láttátok? - kérdezte Ginny. Hermione felemelte a fejét a vaskos könyvből, amit olvasott, én viszont bólintottam.
Fél kettő körül kinyílt a fülke ajtaja és a mosolygós büfés boszorkány jelent meg a nyílásban.
- Kértek valamit a büfékocsiról, kedveskéim? - kérdezte.
- Én nem - vonta meg a vállát Hermione.
- Mi sem köszönjük - mondtam. Mrs Weasley hat óriási szendvicset csomagolt nekünk. Ki is bontottam egyet. hiszen reggel óta nem ettem semmit.
Lassan eltelt a nap. Mire feleszméltem, máris este volt. Gyorsan átöltöztünk talárba. A vonat döcögve lassított, majd megállt. A folyosókra kitódultak a diákok, majd le a peronra, hogy aztán beszálljanak a ló nélküli fiákerekbe. Az izgatott Ginny Hagriddal tartott a csónakok felé, mi pedig Hermionével felkapaszkodtunk az utolsó várakozó kocsiba. Az ablakon kihajolva csodáltam meg a kastély tornyait, ablakait, hatalmas kapuját. Végre hazaértem.
Harryék még vagy húszpercnyire voltak tőlünk, így barna hajú barátnőmmel kettesben léptünk be az óriási csarnokba.
Majd megpillantottam az nagytermet. A négy hosszú asztal mellett nyüzsögtek a diákok, a falon fáklyák égtek, a tanári asztal mögött a Roxfort címerét ábrázoló hatalmas zászló függött. Az elvarázsolt mennyezet most felhős eget mutatott.
A Griffendél asztala felé vettük az irányt, de ekkor egy élesen csengő hang ütötte meg a fülem.
- Potter! Jöjjön ide egy percre, ha kérhetem.
A házvezető tanárom, McGalagony professzor volt az. A tanárnő összeszorított ajakkal várakozott, mint mindig, ha mérges volt. Hermionétől elszakadva követtem a professzorasszonyt, aki egy folyosóra vezetett.
- Potter, tudomásomra jutott, hogy a maga bátyja és Weasley nem érkeztek meg az iskolába. Ugyanakkor az egész varázslóvilág attól hangos, hogy egy repülő Fordról számoltak be a muglik, a Roxfort Expressz útvonalához közel eső városok felett. Gondolom a többit már maga is ki tudja következtetni. Nos?
- Tanárnő - sóhajtottam. - A kilenc és háromnegyedik vágányon Harryék előtt mentem be az átjárón. Valami történhetett vele, és nem engedte át őket. Megkövült. A saját kezemmel éreztem. És valahogyan ide kellett jutniuk...
- Tudtommal a testvérének van baglya.
- De az ezer év, mire ideér - ellenkeztem.
- Mindenesetre ez lett volna a legésszerűbb döntés. Kivel érkeztek a vonatra?
- Mr és Mrs Weasleyvel - néztem a tanárnő szigorúan csillogó szemébe. - De a korlát nem engedett át senkit és Ginny szerint onnan nem lehet hoppalázni...
- Hoppanálni - javított ki McGalagony. - De ez akkor sem Potterre, vagy akár Weasleyre vall, hogy ellopnak egy autót...
Jaj. Ha kicsúszik a számon, hogy a kocsi Ron családjáé... bele sem mertem gondolni.
- Gondolom nem láttak más lehetőséget - motyogtam.
- Egyelőre nem tudunk mit tenni - szögezte le a professzor, feljebb tolva szemüvegét. - Ha látja őket megérkezni, kérem tájékoztasson róla. Ezt üzenem Grangernek is.
- Értettem - rágcsáltam a szám szélét. Ez nem vitás, Harryék jó nagy bajban vannak.
Amennyire tudtam, elkerültem a feltűnést, úgy surrantam vissza a Griffendél asztalához. Még most kezdték el beosztani az elsősöket, de a Süveg daláról már lemaradtam.
- Mit akart McGalagony? - suttogta Hermione, miközben egy fekete hajú fiú ült a székre.
- Harryről és Ronról kérdezett - súgtam vissza. - Meg a kocsiról... Hol van Piton? - futtattam végig a tekintetemet a tanári asztalon.
- Be sem jött - vont vállat Hermione, miközben a Süveg „HOLLÓHÁT"-ot kiáltott.
McGalagony átvette a listát Flitwicktől és szigorúan felnézett.
- Creevey, Colin!
Egy szokatlanul apró, szőke, egérfrizurájú fiú botorkált ki a székhez. Megpillantottam Ginny égővörös hajkoronáját a többiek között.
- GRIFFENDÉL! - hirdette ki a Süveg pár hosszú perc után. Hermionével udvariasan tapsoltunk.
Felidéztem, én hogyan estem át ezen a ceremónián. Mennyire végtelenül nagynak tűnt a terem és mennyire végtelenül sok diák volt benne. A gondolatra elmosolyodtam. Mennyi minden történt azóta...
- Lovegood, Luna! - térített vissza McGalagony hangja az álmodozásomból. Egy piszkosszőke hajú, nagyszemű lány lépett ki a sorból. Máris az L betűnél tartanánk?
A gólyák szép lassan megfogyatkoztak, végül már csak Ginny állt a sorára várva.
- Weasley, Ginevra! - csavarta össze a névsort McGalagony. Tekintetével végigkísérte a lányt, ahogy az leült a székre és a fejére tette a Süveget.
- Nem is tudtam, hogy Ginnynek ez a neve - mire Hermione kimondta a mondatot, a Teszlek Süveg már fel is kiáltott:
- GRIFFENDÉL!
Hangosan tapsoltunk a Weasley-lánynak, aki megkönnyebbülten huppant le a velem szemben lévő üres helyre.
- Annyira izgultam - fújta ki magát.
Dumbledore szólásra emelkedett. A terem elhallgatott, mint mindig, ha az ősz varázsló szónokolt.
- Köszöntök minden régi és minden újonnan érkezett diákot - járatta végig átható szemének pillantását a diákseregen. - Köszönöm, hogy ekkora csenddel tiszteltek meg, de úgy vélem, az ételek elsőbbséget élveznek egy öregember szavaival szemben. Jó étvágyat kívánok!
Tapsolt egyet, mire az aranytányérok szinte megroppantak a beléjük kerülő ételek súlya alatt.
A lakoma kellemes hangulatban telt, bár folyamatosan az ajtót lestem, mikor érkeznek meg Harryék. Az ételek ugyanolyan finomak voltak, mint tavaly. Bár Mrs Weasley is istenien tudott főzni, az itteni konyha egy teljesen más szinten volt.
Mikor a tányéromról az utolsó morzsát is elpusztítottam, elégedetten hátradőltem. Laposakat pislogva néztem a tanári asztal felé. De ott már Piton és McGalalagony széke is üresen tátongott. Elszorult torokkal böktem oldalba Hermionét.
- Szerintem Harryék megérkeztek...
Hermione és Ginny is odafordították szemüket. Ekkor Dumbledore is felemelkedett, egy pillanatra a szemembe nézett, majd elhagyta a termet.
- Basszus - suttogtam.
- Lehet, hogy semmi köze nincs Ronékhoz - próbált nyugtatni Ginny.
- Utánamegyek - határoztam el.
Kiosontam a teremből és a nyakláncomra néztem. Arra az apró, ezüst, félhold medálra, ami anyáé volt, amit tavaly karácsonyra Dumbledore-tól kaptam vissza, és ami láthatatlanná tett.
Egy szempillantással később már a szemnek láthatatlanul követtem az igazgató elhaló lépteinek zaját. Le az alagsorba vezető lépcsőn, majd egyenesen. De ekkor egy hármas kereszteződéshez értem. Egy a bájitaltan terem felé vezetett, egy teljes sötétségbe burkolózott, a harmadikon pedig még sosem jártam. Mondjuk a másodikban sem. A boltíves mennyezetről visszaverődött a léptek halk zaja, több irányból visszhangozva. Ötletem sem volt, merre menjek. Elképzeltem ugyanezt a folyosót napközben. Milyen is szokott lenni? Hideg, nyomasztó. De Piton a harmadik folyosóról szokott érkezni bájitaltanra. Biztos arra van a szobája. Behunytam a szemem.
- Harry...
- Mily, ez most nem a legjobb időpont.
- Csak annyit akartam megkérdezni, hogy hol vagytok.
- Piton szobájában vagyunk. Elkapott minket és...
- Szóval Piton szobája. Oké - bontottam meg a kapcsolatot és indultam tovább.
Bal kanyar, jobb kanyar, ajtó. Megálltam és nekiszorítottam a fülem a hideg fának.
-... de a súlyos kihágás, amit... nem maradhat következmények nélkül - csak foszlányok jutottak el hozzám az igazgató szavaiból. Beharaptam az alsó ajkam. Csak reménykedhettem, hogy nem kapnak nagyon súlyos büntetést. -... írok a szüleiteknek. Ezenkívül... kell rá... csináltok, valóban kénytelenek leszünk megválni tőletek.
Megkönnyebbülten rogytam le a kőfal mellé, hogy aztán rögtön fel is pattanjak onnan. Átkozottul hideg volt! De a lényeg, hogy nem csapták ki őket. És ha Dumbledore ír Dursleyéknek? Kit érdekel? Remélhetőleg a bagoly megint tönkretesz egy fontos vacsorameghívást.
Kinyílt az ajtó. Egy ingerült Piton és egy derűs Dumbledore léptek ki rajta.
- Professzor úr, meg kell mondanom, hogy nem értek egyet a döntésével - sziszegte a bájitaltantanár. - Más diák biztosan nem úszta volna meg ennyivel, de Potter...
- Mindenkinek jár még egy esély - pillantott rá szigorúan Dumbledore, majd eltűntek a kanyarban. A hangjuk még hallatszott egy darabig, majd csendbe burkolózott a folyosó.
Tíz perccel később McGalagony is kilépett a folyosóra. Megvártam, míg lépteinek kopogása elhal, majd láthatóvá váltam és benyitottam.
- Meglepetés!
- Mily!
- Hallod, Mily, a szívbajt hoztad rám! - grimaszolt a mellkasára szorított kézzel Ron. - Honnan tudtad, hogy itt vagyunk?
- Onnan, hogy okos vagyok - pislogtam. -Ron, mi van az arcoddal?
- Fúriafűz - harapott Ron egy hatalmasat a szendvicséből.
- Kérsz? - mutatott Harry a nagy tál sonkás szendvicsre. - McGalagony megkegyelmezett rajtunk.
- Tudod, aki a vonattal jön az ehet rendes kaját a lakomán - vigyorogtam. - Elmondjátok végre, mi volt?
A következő húsz percben felváltva ettek és beszéltek - vagy mindkettőt egyszerre. Amikor felszálltak a kocsival elromlott a láthatatlanná tévő gomb, ezért több mugli is meglátta őket, ahogy azt Piton jól az orruk alá is dörgölte. Már majdnem elérték a kastélyt, amikor lefulladt a motor. Úgy tűnt, bele fognak zuhanni a tóba, de helyette a hatalmas fa ágai között kötöttek ki, ami nem olyan szelíd, mint a fák szoktak lenni. Megpróbálta összepréselni őket, de az utolsó pillanatban a kocsi kimentette őket, majd jó messzire menekült tőlük. Így néhány sebbel megúszták - ja, nem. Ron varázspálcája kettétört, csak pár rost tartotta egyben.
Aztán Pitonba botlottak, aki lehozta őket ide, majd idehívta McGalagonyt és Dumbledore-t is, A többit pedig már tudom.
- Azért iszonyú pechünk volt - dörmögte Ron. - Fred és George már vagy hatszor repültek a kocsival, de őket bezzeg egy mugli sem látta meg. De miért nem tudtunk átmenni a korláton?
- Fogalmam sincs - tártam szét a karom. - Engem épphogy átengedett - pár hajszálam bánta.
- Ezentúl nagyon óvatosnak kell lennünk - nyelte le bátyám az utolsó falatokat is. - Bár beengedtek volna minket a lakomára...
- Legalább olyan jó volt, mint előző évben - vigyorogtam.
- Gonosz vagy, tudsz róla? - dörmögte Ron.
Miután a fiúk csillapították éhségüket, végre elindulhattunk a Griffendél-torony felé.
Megmásztuk a kismillió lépcsőfokot és bekanyarodtunk a Kövér Dáma portréjának folyosójára. Annak a háta mögött volt ugyanis a klubhelyiség bejárata.
Szinte belerohantunk Hermionébe, aki fel-alá járkált a Dáma előtt.
- Hát itt vagytok! Hol bujkáltatok ilyen sokáig? Milyen büntetést kaptatok Dumbledore-tól? Mily, hogy találtad meg őket?
Hermionének is töviről-hegyire elmesélték a történetet.
- Hagyjuk a prédikációt - vágta félbe Ron a lány meg sem kezdett mondatát. - Inkább mondd a jelszót!
- A jelszó „vaktyúk", de most nem ez a lényeg...
A portré azonnal kinyílt, amint meghallotta a jelszót. Bentről tapsvihar és éljenzés szűrődött ki. Úgy tűnt, minden egyes Griffendéles ébren van és csak ránk vártak. Ajánlkozó kezek nyúltak, hogy besegítsenek minket a portrélyukon.
- Zseniális! - lelkendezett Lee. - Micsoda ötlet! Fantasztikus belépő! Kocsival nekirepülni a fúriafűznek! Erről évekig fognak beszélni.
- Szép volt! Ez igen! - hallatszott mindenfelől.
Fred és George jelentek meg hirtelen és kórusban harsogták:
- Miért nem hívtatok vissza minket, mi?
- Hagyjátok, engem sem hívtak - legyintettem. - Pedig engem sokkal jobban bírnak, mint titeket!
- Úgy tűnik, a kisasszonynak nagy az arca - húzta össze a szemöldökét Fred.
- Majd mi letörjük a szarvát - helyeselt George.
- Percy! - sziszegte a fülembe Harry. - Tűnjünk el!
- Jó ötlet - indultunk meg a diákok tengerén keresztül a lépcsők felé. Csakhogy ez nem volt olyan egyszerű.
- Bocs, de elég fáradtak vagyunk - mentegetőzött Ron.
Megragadtam Hermione kezét és magammal húztam a lányt a Ron által nyitott folyosón. Szerencsére a lépcsőn már senki sem követett minket.
Felmásztunk az ismerős csigalépcsőn. Jó éjszakát kívántunk Harryéknek és beléptünk az ajtón, amin piros tábla hirdette: másodévesek.
A szoba semmit sem változott. Lerogytam az ablak mellett álló ágyamra, ami mellé valaki időközben felhozta a ládámat és a ketrecében békésen szendergő Keirát. Parvati és Lavender még nem jöttek utánunk.
- Ez borzasztó! - sopánkodott Hermione. - Így bátorítják a szabályszegést! Nem is csoda, hogy...
- A fúriafűzes és a Pitonos részen kívül szívesen bevállaltam volna - vigyorogtam, amivel kellően felhúztam Hermionét ahhoz, hogy befejezze a prédikációt.
Úgy döntöttem, majd holnap kipakolok. Átöltöztem és bebújtam a puha ágyba. Még egyszer megcsodáltam a szobának minden egyes részletét és elmosolyodtam. Végre hazaértem.

Sziasztok, remélem tetszett az új rész. Köszönöm szépen a vote-okat amik az előző részek alá (is) jöttek, sajnos lusta voltam valami ilyesmit aláírni. Sziasztok <3