Unattainable

Four.

Finn Wolfhard

Teljesen össze zavarodva ültem le családom mellé, vacsorázni. Holly egész végig engem fürkészett, éreztem, hogy gondolataimba akar látni. Jack és Jarvis nem igazán foglalkozott velem, sajnos csak egy rövid ideíg. Általában sokszor piszkáltak, ovis korunk óta, csak régen Nick megvédett, most már nem teszi ezt.
,,Nem leszek mindig melletted, hogy megoldjam a problémáid! Itt az ideje, hogy a sarkadra állj, és felnőlj!"
Tizenöt voltam amikor ezt mondta nekem, épp hogy gimis lettem. Azóta nem nagyon beszélünk, már csak a saját életével törődik.

-Ki volt ez a srác, Finnie?-mosolygott rám Jean. Már a desszertet ettük, nem hittem, hogy rám terelődik a szó! Mindenki rám kapta a fejét. Gyorsan le nyeltem a falatot, melyet még ízlelgetnem és rágnom kellett volna

-Csak nem a pasid?-huzogatta szemöldökét Jarvis. Szem forgatva leraktam evő eszközeimet, majd bele kezdtem

-Ember, nem vagyok meleg! Amúgy is tanulni jött át!-basszus minek mondtam a második mondatot? Gratulálok Wolfhard így kell mindent elcseszni

-Ja "tanulni"!-kontrázott rá rögtön Jack is. Éreztem, ahogy fel megy bennem a pumpa és nem sok kell, hogy teljesen kiakadjak

-Nem is tanultak! Állandóan csak pofáztak!-mormogott az orra alatt Holly-De Finn nem meleg! A másikról meg nem tudok nyilatkozni!-nevetett fel halkan. A másik két fiú is nevetni kezdett, ezzel betelt nálam a pohár

-Egyszer az életben nem tudnád befogni azt a lepcses pofád?-kiabáltam rá húgomra. Kilöktem magamat az asztaltól és fel rohantam szobámba. Az ajtót persze jó erősen becsaptam, hogy hallják, dühös vagyok.

-Finn Michael Wolfhard, most azonnal gyere le!-kiabált anyám, de én válaszként, csak magamra zártam az ajtót. A földre csúsztam és arcomat tenyerembe temettem.

Olyan jó volt vele a mai nap. Nem értem eddig miért nem barátkoztam vele. Pedig lehet akkor nem itt lennék ahol most. Nem lennék depressziós és kényszer beteg. Talán még soha nem éreztem magamat ilyen jól tanulás közben. Volt valami fura érzés ami elkapott, de ez csak elsuhant bennem. Sam más mint a többi, jó értelemben. A családom nem volt hozzá kedves, akkor is ha Ő ezt nem is tudja igazán. Nem tudom hogy miért segítek neki, nem is vagyok annyira jó franciaból.

Felpattantam eddigi helyemről, magamra kaptam egy pulóvert, az ablakhoz siettem és kinyitottam azt. Egy pillanatra vissza néztem ajtómra, itt az idő. Óvatosan kimásztam és leugortam onnan. Sietve kirohantam udvarunkról és tovább szaladtam egészen Meadeék házáig.

Egykor legjobb barátok voltunk, de elszúrtam kapcsolatunkat. Szerelmes lettem, a legjobb barátnőmbe. Én hülye ezt be is vallottam neki, Ő elrohant és utána nem beszéltünk, kínos volt. Most viszont szükségem van rá, ezt meg kell értenie.

A ház előtt álltam, felkaptam egy követ és neki dobtam Meade ablakának. Ezt vagy még ötször megismételtem, mire kinyitotta a lány az ablakot

-Finn? Te mit keresel itt?-suttogta kihajolva az ablakból. Közelebb lépkedtem hozzá és felnéztem rá

-Beengedsz?-kicsit hezitált, de óvatosan bólintott, majd el is tűnt az ablakból. Pár másodperc múlva nyitódott az ajtó és maga felé intett. Besiettem és szorosan magamhoz öleltem. Sírni kezdtem, nem bírtam már tovább. Nem szólt egy szót sem, csak magához húzott és hátamat kezdte el simogatni

-Gyere fel!-engedett el lassan és fel segített a hosszú mogyoró barna lépcsőn. Betessékelt szobályába, ami semmit sem változott azóta-Foglalj helyet!-mutatott az ágyra, úgy is tettem ahogy mondta-Mesélj, mi van veled?-fogta meg bíztatóan kezemet

-Minden egyszerre omlott a nyakamba! A családom kikészít, beteg vagyok, lelkileg-mély levegőt vettem és kimondtam-Hiányzol Mead, tényleg!-újból át öleltem, nagyon hiányzott

-Jaj te!-kócolta össze amúgy is kócos hajam-Te is hiányoztál, Buksi!-nevette el magát, régen mindig így hívott-Sajnálom ami akkor történt, túl reagáltam. Én is szerettelek, úgy mint te engem!-kuncogta el magát-De az már a múlt, nem?-nézett rám kérdően, bár érzelmeket nem tudtam leolvasni arcáról, sosem tudtam

-De!-mosolyogtam rá bíztatóan-Mesélj te is!-kezdtem el kislányosan ujjongani

-Azt hiszem minden rendben van!-nevetett fel vidáman-Nem akarom hogy haza menj, főleg ha otthon nincs minden rendben! Itt alszol?-nézett rám boci szemekkel

-Sajnos most nem, anya megölne, ha reggel nem találna otthon! Tudod milyen!-nevettem el magam-Majd legközelebb! Mindent köszi Mead!-utoljára megöleltem, kiugrottam az ablakon és futni kezdtem

-Szeretlek, Finn!-kiabált utánam remegő hangon. Vissza fordultam felé és egy percre megálltam, majd újra futni kezdtem.

-Én is téged, Meade!-mondtam magamban, mivel neki nem voltam képes többé kimondani.