Unattainable

Ten.

-Tessék!-nyújtotta át nekem a száraz ruhát mosolyogva. Ki sietett, de nem sokkal később vissza is tért két bögre teával a kezében, amit le is rakott a kis dohányzó asztalra. Le kaptam magamról a felsőmet, majd magamra ráncigáltam Samuel pólóját.

-Köszönöm!-mosolyodtam el a kicsit megkésett hálálkodásomon. Percekig csak ültünk egymással szemben. Nem tudtam hogyan kezdjek bele. Látszódott rajta, hogy mondani akar valamit. Néha el-el kezdte, de egy hang sem jött ki torkán

-Figyelj!-sóhajtott fel fájdalmasan-Sajnálom, hogy olyan szar barát voltam! Nem szabadott volna ki kezdenem Meadevel, remélem tudod, hogy egyikünknek sem jelentett semmit!-szabadkozott értelmezhetetlen hangszínben, ideges és nyugodt volt egyszerre

-Ezt miért mondod?-kuncogtam el magam. Nem értettem mi folyik itt, de nehéz is lett volna, főleg a jelen pillanatban rám telepedett igen gyors felfogásommal

-Tudom, hogy tetszett!-nevetett fel hangosan-Hát haver itt az időd, szabad!-vakarta meg zavartan tarkóját

-Mi?!-értetlenkedtem hangosan-Én és Mead? Soha!-ja hát lehet hogy egy hete azért vártam, hogy ezt mondja, mivel én ezt gondoltam.

-Akkor miért jöttél?-húzta össze zavartan szemöldökeit. Mert kurvára nem tudom, te voltál e velem! Fejembe csak ez az egy mondat ordított elmebeteg módjára

-Szerinted?-pattantam fel idegesen-Az egész tábort végig jártam tudja e valaki ki vol velem! Ne mond hogy nem tudtad miért jövök, már az elsőnél is tudták-kiabáltam zaklatottan, féltem a pletykáktól-Mégis mit hittél? Azért jöttem volna, hogy sajnáltassam magam?-néztem le rá cinikusan. Nyugodtnak látszott, még mindig teáját szorongatva ücsörgött a nagy barna kanapén.

-Finn!-suttogta nevemet hirtelen, mire el hallgattam. Felkelt ülő alkalmatosságáról és elém lépett. Kezeivel erősen vállamba kapaszkodott, így enyhén le nyugtatva engem-Nyugi! Nincs semmi baj! Most menj a szobámba, feküdj le és aludd ki magad! Az agyadra ment ez a hülye játék!-nevetett fel, mégis empatikus volt-Oké?-nézett le rám fáradtan. Válaszként bólintottam és úgy tettem ahogy mondta. Ő a szobába lévő másik ágyon aludt. Hamarabb elnyomta az álom mint engem, de nem is vártam el tőle, hogy gondolkodjon velem. Főleg, hogy valószínűleg Ő is tudja. Hiszen mindenki tudja, rajtam kívül.

Reggel arra keltem, hogy Samuel éppen öltözik. Nekem háttal állt, de így is tisztán kivehetőek voltak testén elhelyezkedő lila foltjai és horzsolásai. Csak Őt tudtam nézni, nem tudtam elfordítani tekintetem. Bár jobb lett volna ha ment volna, pont megfordult én meg csak bámultam tökéletesen elhelyezkedő izmait

-Jó reggelt!-mosolyodott el kisfiúsan-Jól aludtál Wolfhard?-felvette egyszerű fehér pólóját és leült az ágyamra. Felültem és egyenesen tiszta kék szemeibe vezettem enyéimet. Olyan kedves, és tiszta. Tiszta lelkű.

-Ki volt velem?-suttogtam lesütött szemekkel. Hangosan felsóhajtott, majd egy apró nevetés hagyta el ajkait

-Neked mièrt fontos ez annyira?-pattant fel és indult ki a faházból idegesen. Utána futottam, már az udvaron volt

-Samuel, várj!-kaptam el csuklójánál fogva. Lassan megfordult és nyúzottan nézett le rám-Az volt az első csókom! Tudnom kell kinek adtam!-néztem mélyen szemébe. Kétségbe esetten festett arcom gyönyörű szemei vissza tükröződésében.

-Már is össze jöttetek, Wolfie?!-kiabált ránk majd hogy nem az egész foci csapat, persze élén Travissel. Zavartan kaptam Samuelre a tekintetemet

-Tessék! Most már tudod!-csapta le maga mellé kezeit és faképnél hagyott. Ezzel beigazolódott a sejtésem. Samuel Jenkins vette el az első csókom.