Unattainable

Six.

Samuel Jenkins

-Finn, jól vagy?-legyezgettem szemei előtt. Hirtelen nagyot nyelt, majd enyhén habogva megszólalt

-Persze! Csak eszembe jutott, hogy ma Francia röpi lesz!-szívem kihagyott egy ütemet, pont ma? Kezdem megutálni ezt a tanárt

-Hát akkor ez megint egyes lesz!-nevettem el magamat-Majd akkor talizunk francián!-intettem neki idegesen és elsiettem. Futottam a folyosón, nehogy elkéssek óráról, de megint sikerült valakit fellöknöm. Egy gyors bocsánatot mormogtam és már futottam is tovább. A terembe érve, gyorsan levetettem magam és elő rángattam könyveimet.

A reggelem teljesen ki fárasztott. Egész este nem aludtam, csak gondolkodtam. Járkáltam a szobámban és zokogtam a fájdalomtól, ami átjárta egész személyemet. Reggel ötkor aludtam el, és az összes buszt lekéstem, így futnom kellett.
A családomon, az életemen, a tegnapi lányon, és Finnen morfondíroztam.
Mindig csak arra jutok, hogy Ő nem is a barátom. Talán több annál, legalább is nekem. De ez a téma mindig is össze kavart.

Finn, Finn, Finn, Finn! Miért kellesz ennyire?! Foggalmam sincs miért, de annyira szükségem van rá, mint a szervezetemnek az oxigénre. Minden másodpercben eszembe jut, és olyankor csak mosolyogni tudok. Előtte a legnehezebb takarni, önfeledt boldogságom. Ez egyszerűen kikészít. És hogy pontosan micsoda is? Finn Michael Wolfhard egész lénye, ami egyszerűen annyira magába szippant, mint egy fekete lyuk. Ebben pedig a legborzasztóbb az, hogy tudom neki én nem vagyok ilyen fontos. Hisz igazából alig két napja ismer. Jaj kit áltatsz Samuel, soha nem fog szeretni!

Ez ment egész este, sírtam. Finn Wolfhard miatt sírtam. Nehéz kimondani. Hisz Ő egy fiú. Én is az vagyok. De a lányok olyan szinten elcsavarják a fejemet, hogy nem lehetek meleg.

Az osztály teremben ültem, szokásosan utolsó pad. Pulóverem kapucniját magamra csaptam, és elő vettem telefonomat. Megnyitottam a böngészőt és beírtam a keresőbe az adott kifejezéseket. Elolvastam mindent. Kétségbe esetten keresgéltem a válaszokat kérdéseimre. Megdöbbentő választ kaptam, nem bírtam felfogni ép ésszel. Én, Én biszexuális vagyok?! Azaz mindenre és mindenkire ,,nyitott" egyaránt. Mi lesz ha valaki megtudja? Ha anya megtudja? Vagy még rosszabb! Finn!
Soha többé nem barátkozna velem, anya meg kitagadna.
Apa. Apa meg addig verne míg nem tagadom le az egészet, és biztos valami táborba vinne, hogy ,,gyógyuljak meg".

Az egész nap ezzel telt, magammal örlődtem és nem bírtam semmit sem csinálni. Én nem lehetek ilyen, beteg vagyok? A családban senki sem volt ilyen, miért pont én lettem akkor?!

-Samuel!-mondogatta sokszor egymás után nevemet Finn francia előtt. Mérgesen felé fordultam és tekintetét fürkésztem-Ma akkor át jössz?-agyamban minden végig futott. Olyan édesen mosolyog, ajkai csókra termettek. Tegnap kis híján megcsókoltam! Igaz véletlenül, de akkor is! Nem tehetem ezt! Hisz, ha megtudja megutál egy életre.

-Öhm-csak ennyi jött ki ajkaimon. Basszus Sam mit csinálsz?!-Ma mégsem tudok, de elmehetünk máshova attól még-javítottam ki magamat olyan gyorsan ahogy csak tudtam

-Mozi?-kérdezte szégyenlősen, bennem pedig megállt az ütő. Mi van ha elkap a hév? És ne talán tán olyat teszek amit nem kéne? URISTEN MI VAN HA FINN ELŐTT LEÉGETEM MAGAM?!! Csak azt ne...

-Okés!-köptem oda neki gyorsan és vissza fordultam. Erősen bele kapaszkodtam padomba és legszívesebben bőmbölni kezdtem volna akár egy csecsemő. Foggalmam sincs mi okból, de meg akartam halni abban a másodpercben. Órán nem írtunk dolgozatot, nem is értem Finn miért mondta. Nagyon lassan sikerült össze szednem magam, lassabban mint máskor. Óra végén nyúzottan felkászàlódtam a padomból és kérdően Finnre néztem. Felpattant táskájával a kezében és elindultunk a pláza felé, ahol a mozi is van. Az út nagy része csöndben telt, miattam. Finn kérdezgetett, de csak egy egy szóval válaszoltam, ami láthatóan nem esett túl jól neki

-Várod már az erdei tábort?-bólintottam és leszegett fejjel tovább baktattam a fiú mellett. Hangosan felsóhajtott, majd telefonjáért nyúlt és írt egy sms-t valakinek. Amikor befejezte felpillantott rám-Olyan fura vagy ma Sam! Valami baj van?-állított meg maga előtt és aggódóan fürkészte tekintetem. Ajkai kissé elváltak egymástól, és minden egyes lélegzet vételnél megremegtek. Úgy megcsókoltam volna, de nem lehet, hisz akkor minden újra szar lenne. Legalább egy kicsit is barátomnak mondhatom már.

-Persze, csak gondolkodtam!-dünnyögtem és tovább sétáltam. Pár másodperc kocogással utolért és tovább folytatta az utat mellettem-Te várod?-sandítottam rá óvatosan göndör fürtyeim takarásából. Egy apró de annál őszintébb mosoly jelent meg arcán.

-Nagyon! A skacok-utalt barátaira-már vagy egy hónapja azt tervezik, hogy milyen piát viszünk és felelsz vagy mersznél kit vetköztetünk le csupán tekintetünkkel!-kacagta vidáman. Ohh hogy ilyen terveid vannak Wolfhard. Hogy is gondoltad Samuel?! Hülye állat, soha nem lesz a tied, tudod ő népszerűbb meg amúgy is, más szinten vagytok

-Az jó! És kit?-nevettem fel én is, bár teljesen logikátlan volt a kérdésem, a fiúnak nem tűnt fel. A nevetésem és a mosolyom is mű volt szavai után, nem tudtam olyan lenni közelében mint általában, önfeledt.

-Nem tudom, nem mondták! Valószínűleg engem is meg akarnak szivatni majd!-kuncogott fel vidáman. Csak hümmögtem, nem mondtam semmit, pedig legszívesebben kiordítottam volna minden kérdésemet, ami a másodperc tized része alatt tört be agyamba.

A moziban páros menűt vettünk. Finn ötlete volt, csupán költségtakarékonyság céljából, nyilatkozta zavartan. A film egyébként nem volt olyan borzasztó mint képzeltem. Horror, sok gagyi van, de ez jobb volt kicsit. Finn nem félős, ahogy én sem. Rengeteget nevettünk, a klisés részeken és a többi sikítozó emberen.

Egész jól elvoltunk, a végére nem is bántam, hogy nem gondoltam végig mit válaszolok neki.
Nagyon jól éreztem magam Finnel, mint mindig. Teljesen kivirágzottam mellette, boldog és önfeledten tudtam viselkedni mellette. Még akkor is ha néha megcsókoltam volna gondolkodás nélkül telt rózsaszín ajkait. Fáradtan vetődtem az ágyamra és boldogabban szenderültem álomba este.

De akkor még nem tudtam, hogy nem a tegnapi volt az első és utolsó alkalom amikor miatta sírtam.