𝐋𝐨𝐬𝐭 𝐈𝐧 𝐌𝐲 𝐃𝐞𝐦𝐨𝐧𝐬

𝐞𝐩𝐢𝐬𝐨𝐝𝐞 𝟑

– Na szóval, Deanne. – keresztbe tett lábán támaszkodva fürkész. – Vannak még agresszív reakcióid? – teszi fel az ismert kérdést vagy századjára, már kezd unalmas lenni.

– Még mindig nincsenek, és nem is voltak. – sóhajtok, majd meg forgatom a szemeim.

– Ó, dehogyis nem! Esetleg mesélnél arról, ami tegnap délután történt? – néz rám gúnyosan, mire elhúzom a számat.

– Nézze, nem akarok bunkónak tűnni, de ha belém kötnek, ne csodálkozzon, hogy megvédem magam. – fonom keresztbe a karjaim, majd folytatom. – Különben is az ápolónő kötött belém. Rám hívta a pedo gorilláit, mert nem bírta végig hallgatni azt, hogy igazam van vagyis, hogy lószart sem csinál a betegekért.

– De ez még nem ad okot arra, hogy rátámadj az őrökre Deanne! – emeli fel a hangját.

– Ők kezdték! – teszem fel védekezően a kezem. – Meg amúgy is az egyik pedofil őröcskéje magához szorította a csípőm. – magyarázzom az igazat, mi szerint az egyik gorilla biztos, hogy pedofil férfi állat. Nem egyszer láttam, hogy az egyik szöszi dili lányt simogatja. Szerencsétlen lány meg nem tudja, hogy azaz állat mit akar tőle.

– Deanne figyelsz te rám? – térít vissza a valóságba a dili dokim.

– Mi? Ja aha, persze! – kezdek bólogatni.

– Jó akkor mit mondtam utoljára? – kérdezi fel vont szemöldökkel.

– Deanne figyelsz te rám? – ismétlem meg, mire szúrós szemekkel néz rám. Most meg mi a baja? Ő kérdezte, én csak válaszoltam, még ha picit szemtelenül is. Upsz.

– Tudod mit, hagyjuk. – sóhajt lemondóan. – Legutoljára mikor volt az a rémálmod? – kérdezi érdeklődve, mire ismét eszembe jut az amire egyáltalán nem akartam gondolni.

A rémálmok, amik már hosszú idő óta gyötörnek. Amiknek soha sincs vége. Olyan mintha egy kirakós lenne, amihez mindig kapok egy kis részt, hogy megfejtsem, de mindig vége lesz egy időre még mielőtt megoldanám. Lassan már fél éve van ugyanaz a rémálmom, csak éppen mindig van benne valami új. Mindig úgy kezdődik, hogy én menekülök valaki elől, aki meg akar ölni, viszont a gyilkos arcát sose látom. Mintha az álmomban tudnám, hogy ki az, de a valóságban meg semmi. Érezted azt, hogy amikor álmodsz, olyan mintha a tested lángolna, akár a tűz, és az érzés amikor futsz valaki elől, olyan mintha menekülnél egy gyilkos elől? Amikor felébredsz, olyan mintha megnyugodnál, mert tudod, hogy a valóságban nem eshet bajod. Viszont az álmomban, azaz alak, aki elől mindig futok, tudja a nevem, és én csak a szemét látom. A szemét, mely fekete, mint az éjszaka és ami tele van sötétséggel és gonoszsággal. Semmi jó nem rejtőzik benne. Akkor még nem tudtam, de az a sötétség volt a vesztem, de erről később.

– Nem, már nincsenek rémálmaim. – hazudtam, mire bólint. Elhitte.

– Nos ezt örömmel hallom! Még mindig űzöd az íjászatot? – kérdezi, miközben megigazítja a szemüvegét.

– Nem, már abba hagytam. – vonok a vállat. Igen, az íjászat az erőségem, de mivel anyám bedugott ide, ezért már abba hagytam. Utálok idegen légkörben, idegenek előtt gyakorolni.

– Kár, ugyanis nagyon jó a célzó képességed és a reflexeid is tökéletesek. – mondja kedvesen. – Talán apukádtól örökölted? – kérdezi mosolyogva, mire bennem meg fagy a vér. Senkinek nem mondtam el, hogy az apám elhagyott és, hogy anyám miket művelt, de ez a kérdés hideg zuhanyként ért. Kissé feszengeni kezdtem a székben, és próbáltam mutatni az érzéketlen énem. Ugyanis ha a családomról van szó, legyek bármilyen kemény csaj, bennem mindig, mindig meg fagy a vér és elöntenek az érzelmek.

– Lehetséges. –adom meg a semleges választ, miszerint ki tudja.. Végül is van benne valami.

– Deanne. – szólít meg valaki, mire körül nézek. A doki kissé furcsán néz rám, amiért hátra fordultam, de nem kérdez semmit. Ajánlottam is, hogy ne tegye.

– Miért nem beszélsz a családodról? – kérdezi fel pillantva a jegyzetfüzetből, amiben az összes betege állapota benne van. Vajon az én nevemhez mit írhat? Agresszív, bunkó, flegma egyben őrült Winchester?

– Talán, mert nem jó téma számomra. – adom meg az ésszerű választ, mire sóhajt.

– Deanne. – szólít meg ismét valaki, mire megint hátra fordulok. Na jó, ez már kezd para lenni.

– Nos akkor mára ennyi! – mosolyog rám, mire meglepetten nézek rá. – Mivel normálisan válaszoltál, plussz az FBI-osokkal is beszéltél nyugodtan mehetsz. – mondja, mire biccentek, majd olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet, elhagyom a hideg fehér falú szobát.
Elindulok a nappali felé, és meglepve érzékelem, hogy nincs itt senki. Leülök a kanapéra a Tv elé, és bekapcsolva azt keresek valami jó műsort. Egyszer csak azt érzem, hogy besüpped mellettem a hely. Hanyagul oldalra fordítom a fejem, hogy biztos egy újabb beteg ül mellettem, nos nem kell mondanom, hogy tévedtem. Egy olyan személy ült mellettem, akire egyáltalán nem számítottam. Az ereimbe ismét megfagyott a vér ma már századjára. Ki kerekedett szemekkel és mint aki sokkot kapott szemléltem a már jól ismert arcot. Eljött. Ahogy azt ígérte, 3 hónappal ezelőtt. Végig nézett rajtam, majd gúnyosan elmosolyodott.

×Remélem tetszett ez a rész is!
Xoxo.❤️×