𝐋𝐨𝐬𝐭 𝐈𝐧 𝐌𝐲 𝐃𝐞𝐦𝐨𝐧𝐬

𝐞𝐩𝐢𝐬𝐨𝐝𝐞 𝟏𝟎

– Mi a szar? – kérdezem ki kerekedett szemekkel.

– Anne! Túl csúnyán beszélsz fogd vissza magad! – fújtat mérgesen a nő.

– Magának csak Deanne. – rántom meg a vállam, mire Dean elkezd kuncogni.

– Maga tényleg őt akarja elvinni? – néz rám lenézően, mire Dean bólint.

– Akkor kövessen! – int neki. – Gyere te is. – néz rám újra lenézően, mire legszívesebben fellökném. Annyira utálom ha valaki lenéző a másikkal szemben. Hisz mindannyian egy formák vagyunk, senki se több vagy kevesebb. Dean előttem megy, mire hirtelen megragadom a kezét, ő meg kérdőn néz rám.

– Tényleg el akarsz engem vinni ebből a koszos fészekből? – kérdezem hitetlenkedve, mire bólint. – Aha, és miért is? – fonom keresztbe a kezeim magam előtt.

– Azért, mert.. – kezd el gondolkozni – mert rád is vadásznak és csak mi tudunk megvédeni. – néz rám komolyan, de nem is tudom mintha a pillantása változott volna. Biztos történt valami vele.

– Nagyon fasza. – túrok bele a hajamba. – Mond, hogy van házatok vagy akármi. – nézek rá reménykedve, mire bólint.
– Ez az! – csapom össze vigyorogva a tenyerem, majd ténylegesen elindulok a banya után. Ahogy belépünk megpillantjuk a papírokat kereső asztalnál ülő negyvenes éveiben járó nőt.

– Üljenek csak le. – mutat a két fotelre, mi meg teszük azt amit kér. Hanyagul le vágom magam, majd érdeklődve nézek a nőre.
– Kérnék egy nevet és egy személyit. – nyújta a kezét Dean felé, aki persze a kamu személyijét adja oda.

– Troy Thompson. – mondja mosolyogva, mire majdnem kiszakad belőlem egy nevetés. Rosszalóan néz rám, mire megrázom a fejem.

– A te nevedet tudom. – néz rám a nő mielőtt még megszólalnék okos, okos.

– Most tényleg? Troy? – suttogom Deanek kuncogva, mire az asztal alatt bemutat. Kösz, kösz Dean én is bírlak.

– Deanne hány éves is vagy, és mikor születtél? – kérdezi megigazítva a szemüvegét a nő.

– 17 éves vagyok és 2001 október hatodikán születtem. – mondon unottan.
Hát ez a kérdés se a kedvencem, ugyanis rengetegszer hallottam az elmúlt 3 hónap alatt. Lassan már úgy mondom mint egy betanult szöveget. A nő a papírt alá írja, majd le pecsételi és Dean elé tolja egy tollal.

– Írjátok alá itt! – mutat a papír annak a pontjára ahol a gondviselő jelző van és a beteg jelző. Gondviselő, milyen fura. Dean alá firkantja, majd át tolja nekem. Én is alá firkantom, majd a nőnek vissza adom.
– Akkor ezzel meg is volnánk, már csak bejelentem a titkárságon ahol ki adják a bizonyítványt, majd holnap már viheti is őt! – mosolyog Deanre, aki épp felállt. Ezt a tettét én is követem.

– Annyira azért ne örüljön, hogy elmegyek asszonyom. Unalmas lesz itt az élet nélkülem higyje el. – kacsintok rá, mire megforgatja a szemét. – Forgassa csak, hátha megtalálja hátul az agyát valahol.. – mondom gúnyosan kuncogva, mire fel pattan a székből.

– Hogy az a... – dobna meg egy gumi labdával ami az asztalon volt, de Dean becsukja előttünk az ajtót ezért a labda csak koppan az ajtón. – Upsz. – kezdek el nevetni, mire Dean rosszalóan megrázza a fejét.