𝐋𝐨𝐬𝐭 𝐈𝐧 𝐌𝐲 𝐃𝐞𝐦𝐨𝐧𝐬

𝐞𝐩𝐢𝐬𝐨𝐝𝐞 𝟏𝟑

Dean eléggé gyorsan beront a szobámba, majd érdeklődve fürkész, mire rámutatok az előttem álló ezüst pengét fogó férfira.
– Csak itt termett és nekem akart rontani azzal! – mutatok a pengére, majd hátrálok, mire a férfi előre lép egyet.

– Hé hé hé, Cas! Nyugi! – áll elém, mire a férfi vagyis Cas leteszi a pengét.

– Anne őt itt Castiel, a barátunk. – néz rám Dean, mire ki fújom a levegőt. 

– Castiel vagyok, az Úr egyik angyala. – biccent felém, mire szájtátva nézek rá. – És sajnálom a félreértést! – teszi el a barna kabát zsebébe a pengét. Úgy néztem rá mintha annyit mondott volna, hogy karácsonykor piros hó esik. De mondjuk az egész logikus. Ha vannak démonok akkor angyalok is.

– Deanne Winchester vagyok, öh.. egy ember. – teszem hozzá. – Szólíts csak nyugodtan Annenak. – Castiel meglepődötten néz rá Deanre, majd rám.

– Winchester? – kérdezi értetlenül, mire Dean motyog valamit az orra alatt. – Akkor te vagy Dean l...

– Cas, beléd meg mi az Isten ütött? – nevetett fel erőltetetten Dean. – Megszédültél landolás közben cimbora? – nevet egyre jobban, továbbra is erőltetetten, miközben megragadja a vállát.

– Dean, ő a lány.. – kezdené.

– A lány, akit üldöznek igen. Gyere menjünk, hogy köszönj Samnek is! – vicsorog rá, majd azzal az erővel ki sétál Cassel, majd Dean hirtelen visszafordul.
– Csak hülyeséget hablatyol, ne is figyelj rá. – legyint zavartan, majd becsapja az ajtót. Ebbe meg mi a csoda ütött? Valamit titkol, de annyira nem érdekel, hogy rá is kérdezzek. Majd elmondja ha akarja. Egy kisidő elteltével eléggé unatkoztam, így arra döntésre jutottam, hogy elmegyek boltba, úgyis láttam itt egyet a közelben amikor jöttünk. A hajamat megfésültem, majd a bőrdzsekimet magamra kaptam. Most vagy híztam, vagy csak a dzseki megy össze. Nyilvánvaló. A dzseki megy össze. Majd veszek egy másikat úgyis kopik le a bőr. Ezek után ki mentem a szobámból, majd az ismert folyosón végig mentem a nappaliig ahol a bejárathoz vezető lépcső is ott van. Sam épp könyvet olvasott, majd ahogy észrevett érdeklődve nézett rám.

– Hova készülsz? – kérdezi meg miközben keresztbe tette a kezeit a mellkasa előtt.

– Csak a közeli boltba kajáért, meg egyébért. – túrok bele a hajamba. – Persze ha nem baj. – teszem hozzá.

– Mivel Dean alszik, ezért elmehetsz, de ezt azért vidd magaddal. – csúsztat végig az asztalon egy fegyvert ami a kezemnél ér végállomást. Érdeklődve nézek rá, mire megszólal. – Nem árt az elővigyázatosság. – ejt meg egy mosolyt Sam. Bólintok, majd a bőrdzsekim belső zsebébe csúsztatom. – Pénz van nálad?

– Igen, de azért kösz. – biccentek, majd felérve a lépcsőn kimegyek a bejárati ajtón. Ahogy kilépek a bunkerből megcsap az őszies hideg levegő. A fák levele lehull, majd elkezd fújni a szél. Végig áramlik rajtam a hideg levegő, mire összébb húzom magamon a dzsekit. Vajon eddig is ilyen hideg volt? Vagy csak nem vettem észre, mert túlságosan el voltam foglalva az intézetben. Ahogy a kis minibolt elé érkeztem kissé megnyugodtam, hogy jól emlékeztem és eltaláltam ide. A kezem a kilincsre tettem, majd lenyomva azt kinyitottam az ajtót. A fülemet egy éles csillingelés zavarta meg. Felnéztem a plafon felé és észre vettem a tipikus bolti csengőt, ami azért van, hogy jelezze belépett valaki. Sóhajtva becsuktam az ajtót, majd elindultam az édesség részen.

– Hm, Kit Kat is kell, a Milka csoki is, ez is és ez is. – dobáltam bele a kosárba a kedvenceimet. Elindultam a sós részére és pár chipset is dobtam bele a kosárba. – Lehet kéne rendes kaja is. – gondolkoztam el. Kinyitottam a fagyasztót és pár csirke húst és sertés húst dobtam be.
– Jó lesz ide a fagytasztott is. – rántom meg a vállam. – Kéne üdítő is. Uh meg sör. Ó baszki, nekem nem adnak ki. – húzom el a szám. Másik vásárló furán rám néz gondolom, hogy mit beszélek magamba. – Mivan? Nem látott még gondolkozó embert? Vagy csak jobb más dolgával foglalkozni, mert simán csak nincs élete? – mondom gúnyosan az asszonynak, mire eltátja a száját, majd sértetten megy is a kasszához.

– Hisztis banya. – motyogom, majd elkezdem az üdítőket beletenni és pár sört is, hátha elhiszi, hogy vagyok legalább 18 éves.
Vettem még tojást, lisztet meg egyéb tejterméket, majd én is mentem a kasszához azzal a tudattal, hogy minden meg van amit szerettem volna. Amint feltettem a kis kosaram, vártam, hogy a kasszás nő kezdje el pötyögni a gépen az árakat. Helyette inkább végig nézett rajtam, majd elmosolyodott.

– Lám, lám a kis Winchester. – nevetett fel, mire engem megcsapott a felismerés.

– Ó, a francba! – sziszegem, majd kezdeném elő venni a fegyverem amikor is rám ugrik. Már vásárolni se lehet nyugodtan? Megragadja a nyakam, majd elkezd fojtogatni. Próbáltam le szedni magamról, kevés sikerrel. Észrevettem a kezemnél egy baseball ütő kupacot. A nő elkezdett vigyorogni, mire vagy száz foga kibújt. Ez meg mégis mi a szar? Ez lenne a vámpír? Azokra nem ártalmas a nap? Lehajolt a nyakamhoz, mire az egyik baseball ütőt sikerült leejtenem. Megragadtam, majd egy nagyot csaptam a szörny fejére, mire az kissé leröpült rólam. – Ezeket, hogy a szarba kell megölni? – motyogom magam elé, mire mögülem valaki elkezd krákogni. Megfordultam és egy talpig feketébe öltözött ötvenes éveiben járó férfit láttam. Felém nyújtott egy kést, mire értetlenül néztem rá, még azon fennakadva, hogy hogy került ide ilyen hirtelen.

– Na elveszed még ma, vagy inkább szeretnél annak a vérszívónak a juti falija lenni? – nyújtotta felém még mindig a kést, gúnyosan mosolyogva. Elvettem a kést, majd ismét megfordultam és a felém tartó, éles fogaival vicsorító szörnynek levágtam a fejét. Nem ezt terveztem, csak megijedtem, hogy ennyire közel van és szinte leharapja a fejem. – Mondaniakartam, hogy a fejét vágd le, de úgy látom, hogy nem kell a segítségem. – pillant a hullára, majd zsebre tett kézzel néz rám elismerően. – Csodálkozom, hogy apád nincs itt. – néz végig a helyen.

– Mégis ki maga? – teszem fel már az engem idegesítő kérdést.

– Ha te azt tudnád aranyom. – kezd el nevetni. – Nagy szerencséd van, hogy itt vagyok bár ha meg gondolom magam, annyira nem izgat mi történt volna veled. – rántja meg a vállát amolyan nem törődöm stílusban, mire kezdett elfogyni a türelmem.

– Mégegyszer kérdezem! Kicsoda maga? – tartom felé a kést ha esetleg ő is gyilkos üzemmódba van. Felnevet, mire kérdőn nézek rá.

– Úgy látom ráütöttél, micsoda balszerencse. – rázza meg a fejét. – Egy is elég volt belőle erre itt vagy te. Ahj, mennyi gondom lesz nekem. – dörzsöli meg fáradtan a homlokát.

– Nagyon örülök, hogy tisztába van az apám ki létével, de ahelyett, hogy itt osztaná a nagy észt el kotyoghatná, hogy mégis ki a szar maga! – mondom mérgesen.

– Hát jó, a nevem Crowley és én vagyok a pokol királya. – néz rám mosolyogva, mire eltátom a számat. – Na akkor segítsek a cuccokat haza vinni? – csapja össze a tenyerét.