Untouchable | Irwin [befejezett] |

seventh

- Igen? Pizza Express? Stephanie Miller vagyok. Óóó, Thomas, szia! - nevetgél Stephanie a telefonban.

Mellette ülök a kanapén, és hallgatom, ahogy pizzát rendel attól a sráctól, akivel kétszer is ágyba bújt.

Különös, de egészen megkívántam ezt a kis ribancot. Talán azért, mert franciában és melltartóban lófrál a lakásban, huncutul illegeti-billegeti magát, mintha csak tudná, hogy megfigyelem. Van is egy tökéletes tervem, amit a rendelése közben eszeltem ki.

Ma este az enyém leszel, drága Stephanie. Újra.

Lássuk, lássuk. Lorenzo azt mondta, hogy beleköltözhetek testekbe (a sajátomon kívül, persze, de hogy miért nem, azt Lorenzo nem mondta el), de csak akkor, ha a bennük élő lélek eltűnik. Magyarul, ha megölöm őket.

Bocsi, pizzás fiú, de nekem most nagyobb szükségem van a testedre.

Egy bokor mellett figyelem a leparkoló pizzás kocsit (nem is értem, miért rejtőzködöm, amikor egy kibaszott szellem vagyok), és várom, hogy Thomas kiszálljon belőle.

Szereztem egy konyhakést, így egyszerű lesz.

Odasétálok Thomas elé, mikor lehajol cipőt kötni. Alig pár méter van köztünk, de ő nem tudja, hogy itt állok vele szemben.

- Bocsi, tesó - mondom, és elhajítom a kést, ami egyenesen hasba szúrja a fiút. Nyögdécselve zuhan le a pázsitra, pár másodperc múlva pedig Thomas lelke már mellettem áll.

- Köszi - biccent a teste felé. - Ezért cserébe úgy húzd meg a kiscsajt, hogy felállni se tudjon.

Felnevetek.

- Rajta leszek - pacsizok össze Thomas-szal.

- De ha végeztél... visszamehetek? - kérdezi félénken.

- Majd meglátom, mit tehetek - nézek rá, ő pedig bólint, majd eltűnik.

A testhez sétálok.

- Dehogy jöhetsz vissza, te balfasz - rázom meg a fejem, és belebújok a testbe.

A kés szúrás nyoma szinte azonnal beheggedt, ahogy belelépek a testbe, úgyhogy nyugodt szívvel kapom fel a pizzákat, és csöngetek be Stephanie-hoz.

- Thomas, bébi, szia! - köszönt két puszival a lány. - Gyere be.

Nem kell kétszer mondani, édesem.

- Itt a pizza, csajszi - mondom, majd Steph biccentésére leteszem az asztalra.

Jézusom, ennek a Thomas gyereknek nincs férfias hangja. Sőt...

- Szomjas vagy? - néz rám Steph nyájasan.

Bólintok.

- Hozok valamit inni - siet ki a konyhába. - Tömény vagy száraz?

- Hozd mindet - mosolygok ravaszul.

A lány nevetve kiviharzik, pár másodperc múlva pedig két üveggel, és két pohárral a kezében érkezik vissza.

- Igyunk - mosolyog, és ,,teljesen véletlen" kigombolja az időközben magára vett blúzának első két gombját, így melleinek felső része láthatóvá válik.

Én pedig teljesen ráizgulok erre a kis kurvára.

- Kérsz még? - kérdezi nevetve, amikor körülbelül csak ő ivott.

Kiveszem a kezéből az üveget, és a tenyeremmel a combja belsejét kezdem el simogatni.

- Nekem most máshoz van kedvem - morgom, és a reakcióját meg sem várva nekiesek az ajkainak.

- Ne... Thomas, gyorsabban! - nyögi alattam Stephanie, én pedig eleget teszek a kérésének, és erősebben tolom.

- Sikítsd a nevem, ha elmész - morgom a nyakába.

- Thomas! - hallom a hangját, és érzem, ahogy eljut a csúcsra, majd követem én is.

Megjegyzem, nincs nálam óvszer, de a csaj azt hiszi, hogy van. Hoppá.

De mivel nem Ashton Irwin-ként dugtam meg, hanem Thomas mit tudom én kiként, ez a gyerek lesz a felelős, ha a város ribanca teherbe esik. És mivel ez volt a célom, ha rajtam múlik, teherbe is fog.

- Mennem kell - suttogom, azzal kihúzom magam Steph-ből, és az alsógatyámat keresve lemászok az ágyról.

- Máris? - kérdezi Steph szomorúan.

Jó színésznő vagy.

- Így is tovább maradtam, mint kellett volna - kuncogok. - Később beszélünk.

Steph bólint, én pedig odahajolok még egy utolsó csókért.

Kicsit hosszúra nyúlik a csók, szívem szerint elrohannék, de nem tehetem. Így hát két hosszú percen át csókolom az ajkait, majd amikor végre elenged, magamra kapom az ingemet is, és kirohanok a házból.

Ez a csaj nem százas. Hagyja, hogy leteperjem? De komolyan. Nem ellenkezett, sőt, olyannyira nem, hogy magától kezdett el vetkőzni.

De megérte ez a sietség, mert most határozottan jobb volt, mint amikor először feküdtünk le. Most jó volt, de nem a legjobb.

Egy nagy sóhaj után lépek ki Thomas testéből, amely tompa puffanással ér földet.

- Hé haver - jelenik meg mellettem hirtelen a lelke. - Visszamehetek?

- Menjél - biccentek.

Elmosolyodik.

- Legalább jó volt? - röhög.

Ravasz mosollyal megvonom a vállam.

- Fogjuk rá - válaszolom, és ellépek mellőle.

Elindulok arra a háztetőre, ahonnan reggel elindultam. Hátrafordulva még látom, ahogy Thomas sikertelenül próbál visszabújni a testébe. Felröhögök, és a tetőhöz sietek, ahol már ott ül Lorenzo, és türelmetlenül felém int.

- Tehát összegezzük - masszírozza meg fekete orrnyergét - Levágtad egy srác farkát, kinyírtál egy másikat, hogy megdugj egy csajt?

- Megérdemelték - mosolygok. - És amúgy is. Nem levágtam, csak megvágtam Jason tökét, nem öltem meg Thomas-t, hanem kölcsönkértem a testét, hogy teherbe ejthessem Stephanie-t.

- Ugye tisztában vagy azzal, hogy mivel megölted azt a fiút, kevesebb esélyed van arra, hogy túléld azt, amit tettél magaddal?

- Ezt hogy érted? - rökönyödök meg.

- Úgy értem, hogy te már nem öngyilkos vagy.

- Akkor mi vagyok?

- Gyilkos. Ashton, te nem a testeddel ölsz, hanem a lelkeddel. Tudod, a gyilkosokat nem engedik vissza a testükbe, hanem őket is megölik.

- Kik? - röhögök fel gúnyosan. - Ki akar engem kiiktatni, amikor egy kibaszott árny vagyok?

- Az árnyakat is meg lehet ölni. Minden más olyan szellem meg tudja tenni, mint amilyen most te is vagy. Nem tetszik nekik, hogy egyszer öngyilkos vagy, azután meg gyilkos. Nem szoktak még hozzá, hogy valaki ilyet csinál.

- Hát, akkor úgy néz ki, divatot teremtek - dőlök hátra nevetve.

Lorenzo megrázza a fejét.

- Ez nem vicces. Ennek komoly következményei is lehetnek!

- Például? - pillantok fel rá.

- Majd meglátod - közli rekedten, én pedig csak nevetve rántom le magam mellé.