Untouchable | Irwin [befejezett] |

nineteenth

Tehetetlenül állok a szakadék szélén.

Csak figyelem azt a sok embert, akik ide-oda szaladgálnak.

Mindenfelé roncsok hevernek.

Mindenütt vér.

A mentõsök már kihúzták az autóból Cassidy-t. Gépekre, infúziókra kötötték, sürögnek-forognak körülötte.

Kiabálnak.

Az életéért küzdenek.

Ha nem próbálok meg öngyilkosságot elkövetni, ez soha nem történik meg. Nem lennék szellem, nem ismertem volna meg közelebbről Cassidy-t, nem gyilkoltam volna meg ártatlan (vagy kevésbé ártatlan) embereket, nem használtam volna ki azt a szeretetreméltó, kedves, önzetlen lányt, nem jelennek meg a többiek, nem veszünk össze Vele, nem ül be a kocsijába... és most nem lenne életveszélyes állapotban.

Mindez miattam van.

Mert féltem szeretni. Bármit. Õt.

Féltem szeretve lenni.

Teljes, tiszta szívbõl.

Mert Õ szeretett engem. Úgy, ahogy vagyok, és én ezt nem becsültem meg.

Semennyire.

Magamnak sem akartam bevallani, de azt hiszem, beleszerettem Cass-be.

De erre csak most, túl késõn jöttem rá.

És már nem tarthatom Õt soha többé a karomban.

Önhibából.

- Meg fog halni - sírom el magam. Igen. Én. - És nem tehetek ellene semmit!

Gépcsipogás.

- Dehogynem - teszi a vállamra a kezét Lorenzo. - Igazából két választási lehetõséged van.

- Mi? - fordulok felé.

Lassabb gépcsipogás.

- Nos. Az elsõ. Hagyod õt meghalni...

- Nem! - szakítom félbe.

Lorenzo megrázza a fejét.

- Hallgass már végig, azután alkoss véleményt! Na szóval. Az elsõ. Mint már mondtam, hagyod õt meghalni, nem avatkozol közbe az elkövetkezendő tíz percbe. Hagyod, hogy minden menjen a maga rendje és módja szerint. Akkor teljesül a kívánságod: visszatérhetsz a testedbe.

Hatalmasat nyelek, de bólintok.

Csábító ajánlat.

De nagyon.

- A második, és egyben utolsó - folytatja. - Meggyógyítod. De akkor te meghalsz. Ténylegesen - mondja ki kíméletlenül.

Újabb lassú gépcsipogás.

Arcomra kiül a döbbenet.

- Mégis hogy gyógyítanám meg? - A hangom remeg.

Lorenzo elmosolyodik.

- Tudod te azt nagyon jól. De most döntsd! Nincs sok idõd.

- Mi? Miért ni...? - nem tudom befejezni, mert éles sípolás üti meg a fülem.

- Gyorsan, mindenki hátra! 360! Üsd ki! - üvölt az egyik mentõs.

- Cassidy! - fordítom felé a fejem.

Próbálják újraéleszteni.

Aztán, pár perccel késõbb meghallom azt a rideg, de mégis ismerõs mondatot:

- Vége, ne próbálkozz tovább. Elment. A halál beállta: 19:45.

- Döntsd el, Ashton, mit akarsz? Azt, hogy te élj, vagy azt, hogy Õ? - rivall rám Lorenzo.
Összeszorítom a szemeimet.

- Mi értelme élnem, ha Õ nincs már velem? - suttogom magam elé.

Elindulok a hordágy elé, amelyen az én egyetlen, igaz szerelmem fekszik. Megállok mellette, majd egyik kezemet Cass mellkasára téve lehajolok hozzá, és puha, hideg ajkaira nyomom az enyémeket. Csókunkba csak ennyit búgok:

- Annyira sajnálok mindent. Szeretlek.

És lehunyom a szemeimet.

Vége.