Untouchable | Irwin [befejezett] |

sixteenth

Kéjes mosollyal az arcomon hagyom el a Mullingar-házat. Most nincs kedvem végignézni, hogy mit ügyködnek, amint észreveszik a holt fiút. Szívesen maradtam volna nevetni, de most nincs rá időm.
Haza kell érnem. Cassidyhez.

Alighogy elindulok, Lorenzo pattan elém, és állja el az utamat.

Rámosolygok.

- Szia, de rég láttalak! - ölelem magamhoz.

Nem ölel vissza.

- Még mindig haragszol, mi? - kérdezem felvont szemöldökkel. - Oké, tudom, hogy hülyeséget csináltam, nem is egyet, de már befejeztem, mert...

- Nem. Nem haragszom - szakít félbe. - De örülök, hogy bevallottad, hogy hülye farok voltál.

- Köszi - röhögtem fel ,,sértődötten". - Mi a helyzet?

- Nem sok jó. Ashton, hová tartasz?

- Cassidy-hez. Hova máshova? - mosolyodok el.

Aprót bólint.

- Oké, hülye kérdés volt. De ajánlom, hogy most ne menj vissza hozzá - néz rám kétségbeesetten.

Felnevetek.

- Cass-hez?

- Igen.

- Miért? Mi van Cass-nél, ami miatt nem mehetek haza? - vigyorogtam.

- Nem egyedül van - suttogja.

*****

Lélekszakadva rontok be a bejárati ajtaján, miközben Lorenzo siet utánam. Egész végig kiabált nekem, de nem figyeltem rá.

Felrohanok a lépcsőn (igen, szellem vagyok, na és? Attól még lépcsőzhetek.), és belépek a hálóba. Meg kell tudnom, hogy kik vannak vele.

Amint beérek, elkerekedik a szemem, a lábaim pedig a földbe gyökereznek.

Azt a kurva élet!

Lorenzo-nak igaza volt. Nincs egyedül.

Ránézek az árnyamra, ő pedig elhúzza a száját.

Cassidy felé lépek, mire megemeli a fejét. Szeméből kövér könnycseppek gördülnek le, szemfestéke az arcára folyik le.

Mellette pedig az összes eddigi áldozatom áll.

Egytől-egyig.

- Megmondtam, hogy nem lesz jó vége, Irwin - néz rám diadalittasan Stephanie.

- Te csak fogd be, kurva - morgok rá.

- Ne bántsd! Ő csak segíteni akart - szipog Cass. Hangja remeg.

Segíteni? Ahh, ugyan már. Ezek annyira akarnak segíteni neki, mint amennyire én vagyok Vilmos herceg.

- Miket mondtatok neki? - pásztázom körbe a társaságot.

- Csak az igazat - mosolyog rám Jason.

Mármint? Bővebben már!

- Mindent elmondtak neki - néz rám Lorenzo sietve. - Elmondták, hogy te ölted meg őket, és azt is, hogy te csak kihasználtad Cassidyt....

A lány rám emeli mélykék tekintetét.

- Mondd, hogy hazudnak - kérlel. - Mondd, hogy nem használtál ki, és tényleg szerettél!

- Ezt nem mondhatom. - Nehezemre esik kimondani, de ez az igazság.

Ennél a pontnál Cass felém lép, apró, vékony keze csattan az arcomon.

- Miért kellett ezt tenned velem?! - zokogja. - Én azt hittem, tényleg szeretsz!

- Szeretlek is, de... - próbálkozom.

- De? Arra kellettem, hogy élhess? És mi lett volna, ha nem találkozol velem?

- Cassidy, kérlek...

- Még nem fejeztem be! - kiált rám élesen. Vagy mi lett volna, ha ők nem jönnek ide? Utánuk engem is kinyírsz? - vágja az arcomba.

Nem válaszolok, csak lehajtom a fejemet.

- Egy aljas, tapló, gerinctelen, szemétláda fasz vagy, Ashton Irwin! - sikolt, felkapja a cuccait, és kirohan a szobából.

Nem megyek utána.

Mert igaza van.

- Kellett ez neked, Ashton? - néz rám szomorúan Lorenzo.

- Dögöljetek. Meg. Mindannyian! - üvöltök a szellemekre, mire összerezzennek, és hátrébb lépnek.

Kintről egy ideges kocsiajtó csapódás, motorbeindítás, majd a tövig betaposott gáz hangja töri meg a csendet. Szinte kettészeli a levegőt.

Lorenzo-ra emelem a tekintetem.

- Menj utána - nyögi.

Szó nélkül kirontok az ablakon.

Szemmel kell tartanom Cassidy-t.

Érzem, hogy baja fog esni.

Miattam.

Azt pedig nem bocsátanám meg magamnak.

Soha.