Nightingale - Farkasok között [BEF.]

9- Az összetört testőr

- Túl kevesen vagyunk - sóhajtott Roger. - Még így is, hogy bevettettük a szövetségeseinket. Semmi esélyünk ellenük.
- Miket beszél? - súgtam Alinának. A bokor mögött lapulva figyeltük a jelenetet, nem akartam kitenni magunkat veszélynek. Hófehér bundája puha volt, kissé szúrós fedőszőrei testétől elálltak. Ritkán változott farkassá, hiszen ebben az alakban csaknem képtelen volt használni a nyilait, egyetlen fegyvere nélkül pedig végtelenül haszontalannak érezhette magát. Mesélte, hogy egyszer ő is a Csalogány átka alá került, de mióta Zion megmentette, már teljes életet élhet. Nem fért a fejembe, hogy képes egy olyan kedves alak, mint Roger ilyen alantas dolgokat művelni az ellenséges falkában. Úgy ismertem őt, mint aki a többieket védi, és hátsó szándék nélkül, tisztán harcol a területéért.
Ezek szerint nem így volt. Mégsem tudtam utálni. A megmentésem éjszakáján esélyem se lett volna az életben maradásra, ha ő nem talál rám, és változtat farkassá. Alináék álláspontja azonban szöges ellentétben volt az én véleményemmel, és ez cseppet sem tetszett. Hiszen bármennyire számít az ellenségünknek, ha ő volt az egyetlen, aki törődött velem.
Falcon küzdelme elhúzódhatott, amely eleinte egyáltalán nem izgatta a fantáziámat, mivel elég erősnek tartottam őt ahhoz, hogy végezzen egyszerre három másik farkassal, azonban amikor a második elkeseredett vonyítás jeleit észleltem, mindenáron segíteni akartam neki. Alina visszarántott.
- Nem szabad - suttogta. - Silver arra kötelezett, hogy maradjak melletted, és ne vigyelek a frontra. A közelharcra még várnod kell, amíg meg nem tanulsz pár ütős önvédelmi taktikát.
- Ha Falcon megsebesül, kénytelen leszek elharapni a volt alfám torkát - morogtam. Minden bizonnyal komikus látványt kelthettem egyedüli emberként a hegységben, mégis én voltam a legjobban felháborodva. - Értsd meg kérlek, hogy sokat jelentenek nekem. Ha bármelyiküknek baja esik miattam, azt nem élném túl.
- Éppen ezért legyél velem - tette a vállamra a mancsát. - Tudok gyógyítani ha bármi történne veled, de nem garantálom, hogy túléled, ha nem vagy teljes alakváltó.
- Igazad van - sóhajtottam. Bármennyire is szeretném, nem szabad magam úgy kezelni, mint a többieket, hiszen nem a saját akaratomtól függően cserélek testet. - De ugye van mód rá, hogy az legyek? - kérdeztem. Egyenrangú szerettem volna lenni a társaimmal, éppen elegem volt már abból, hogy Rogerék különcként kezeltek és titkoltak valamit előlem, noha ez itt se lehet teljesen másként. De Zion testőrt adott mellém, és olyan szertartásban volt részem, amelyben soha ezelőtt. Talán már ezt is eléggé meg kellene becsülnöm ahhoz képest, hogy csak pár napja vagyok itt, de én valami többre vágytam. Még mindig nem rendelkeztem annyi tudással, mint ők. Tanulni szerettem volna, és éppen ezt a célomat elégítette ki Alina annak ellenére, hogy meglehetősen ritkán találkoztunk.
Éppen kérdésre nyitottam ajkaim, amikor Silver dühös kiáltása törte meg a csendet:
- Mihasznák! Ne csak bámuljatok, segítsetek is!
- Még jó, hogy azt mondta, várjunk itt - sohajtottam. Alina azonban szótlanul felállt, és engem is felsegített.
- Igyekeznünk kell. Falcon élete veszélyben van - erre a kijelentésre minden további ellenállás nélkül felugrottam rá, és megindultunk a frontvonal felé. Kezdtem megszokni ezt a fajta utazást, kellően izgalmasnak tűnt ahhoz képest, mennyire tartottam tőle az elején. Alina gyorsan szaladt, éreztem a hűs levegőt a bőrömön. Közeledtünk a harcosokhoz, jobbnak láttam tehát, ha előkészítem a nyilakat. De vajon eltalálom majd?
- Most! - kiáltotta, és elrugaszkodott a talajról. Megfeszítettem az íjat, és céloztam. Falcon éppen kitért előle, talán megijedhetett a hirtelen jött segítségtől. Tovább forogtak egymás mellett, hol fekete, hol pedig vörhenyes szőrcsomókat tépkedve egymás testéből. Őt is legalább annyira megleptük, mint Rogert: döbbenten tekintett hol rám, hol pedig Alinára. Nem fért a fejébe, hogy lehetek itt, pedig fogadni mertem volna, hogy az egész erdőt átkutatta értem.
- Aida, te... - kezdte, miközben eltette a fegyvereit. - Mit keresel itt?
- Falcon, a csillag! - ordította harcostársam, mire a barna farkas, pillanatnyi tétlenségét kihasználva, torkon ragadta ellenfelét.
- Többre számítottam - vallottam be. Roger olyan erősnek és kiszámíthatatlannak tűnt, elképzelni se tudtam volna, hogy ilyen könnyen le tudjuk győzni. Fekete hajára ráfröccsent a vér, itt - ott vörös cseppeket festve arcára. Egy darabig feküdt a földön, de kezével erősen szorította ellenfele nyakörvét, megfosztva ezzel a visszavonulás minden lehetőségétől. Tudtam, hogy innen már nincs menekvés: vagy ő öli meg egykori alfáját, vagy fordítva történik. De akármelyik is következzen be, tisztában voltam vele, kegyetlenül fog fájni. - Ne tedd! - kiáltottam utolsó lehetőségem gyanánt, amikor láttam, hogy Roger még így is jelentős előnyben van társához képest: jobb kezével a nyakörvet szorongatta, bal markában egy tőr villant fel. Elég lett volna egy óvatlan mozdulat, és Falcon sorsa megpecsételődött.
- Ne törődj velünk - változott vissza Alina. - Te fogsz nyerni! - ezzel ellőtte az utolsó nyilát, amely társunk nyakába fúródott. A farkas felvinnyogott egy pillanatra, de a következő másodpercben már újult erővel készült leharapni ellenfe kezét.
- Ha megsebzel, azonnal meghalsz - hörögte a földön fekvő ifjú. - Tudod, ha nem számítanál nekem, sorsodra hagytalak volna már akkor, amikor a Csalogány hatása alá kerültél. Egy felettébb kedves falkatársam veszne oda, ha használnám a kést. De tudod, az alfát hiba megtámadni... - ezzel belevágta a tőrt ellenfele nyakába. Valami azonban megakaszthatta, hiszen bármekkora volt az ereje, nem volt képes megsebezni.
- A nyíl miatt, ugye? - faggattam társamat, aki ugyanolyan feszülten figyelte az eseményeket, ahogy én.
- Nem, a nyakörv az oka - mosolygott, amikor megpillantotta az átvágott bőrdarabot. - Hiába tagadja, most bizony ez mentette meg az életét.
- Kizárt dolog - morogta, mielőtt fogaival elroppantotta volna Roger csuklóját. - Csupán nem akartam ezzel a nyomorulttal tovább húzni az időt. Kíváncsi vagyok, hogy boldogul fél kézzel ellenünk - egyenesedett fel. Még egy ideig bámulta egykori vezére vérrel áztatott kezét, aki a meglepettségtől el is felejtette a nyakörvet.
- Azt hittem, velünk vagy - Roger szeme szikrákat szórt mérgében, úgy vicsorgott, mint aki ölni készül. Milyen kár, hogy madárdal nélkül képtelen átváltozni, biztos ügyesen harcolt volna fél kézzel is. - De ne aggódj, nem adom meg magam ilyen könnyen. Tudod, a hozzád hasonlóaknak, akik már egyáltalán nem változnak át, meg vannak számlálva a napjai. Nehogy azt hidd, hogy teljesen farkas lettél. Ez csupán egy aljas álca, amely segítségével könnyedén elrejtőzhetsz a vadonban. De mivel már akkor se hallgattál rám, amikor elszöktetek, nem mesélem tovább, vess magadra - állt fel végül.
- De Chiarával mi lesz? - kiáltotta utána. - Ő is velem tartott, és még csak meg se támadtad, ahogy velem tetted!
- Ezt nem fogom neked elmondani, és egyébként sem a te dolgod! - hörögte, mielőtt ismét nekiugrott volna. - Milyen szomorú, hogy még így se vagy elég erős ahhoz, hogy legyőzhess engem! - ragadta meg.
- Igazad van, nem vagyok - felelte. Hangja határozott, és egyben végtelenül nyugodt volt a helyzet súlyosságához mérten. Talán nem fogta még fel, hogy Roger átvághatja a torkát, amint megszabadul a nyakörvtől. - Ezért dolgozunk csapatban, ami a te akaratos természeted miatt szinte teljesen lehetetlennek bizonyult.
- Még hogy miattam! - mordult fel újra. - Talán én akartam összeverekedni magammal a holdfényben?
- Tudod, hiába véded, ha még Chiara is cserben tud hagyni téged. Nekem viszont olyan alfám van, akire valóban számíthatok - felelte. A civakodók mellett egy szempillantás alatt megjelent egy hatalmas árnyék: Zion alakja rajzolódott ki a földön, mellkasán a kék kövecskével, amelyet hám rögzített a fehér csillag elé. - Semmirekellő vezetőkre nincs szüksége senkinek.
- De nagy szája lett valakinek!
- Az utamban állsz - szakította félbe a marakodókat Zion. - Eltakarodnál, kérlek?
Roger nem felelt. Mindannyian az alfát bámultuk, oldalán a heves harctól még lihegő Silverrel. Átöleltem, amikor megláttam. Ő csendesen tűrte az érzelmi hullámaimat, noha nem viszonozta a gesztust. Igaz, farkasként esélye se lett volna, de még így is volt benne valami vonzó, amely a többiekből hiányzott. Talán csak az a hideg ragyogás tükröződött szemében, amelyet már akkor megpillantottam, amikor a beavatásom napja volt. Azóta meglehetősen megkomolyodott, és Falconnal együtt tanítani próbálnak a csapatban élés előnyeire, illetve hátrányaira. De az, ami ténylegesen megfogott benne, az illata volt: amíg Falconnak enyhe fahéjra, az ő bundájának inkább esőre emlékeztetett a szaga, amely keveredve a hegyi levegővel, igazán üdítő hatást nyújtott a csatákban.
- Nem lesz baja - nyugtatott Silver. Furcsa volt ezt hallanom tőle, mintha belelátott volna az elmémbe. Jobban belegondolva, ez valóban így volt, elvégre összekapcsoltuk az életünket. - Jobban vigyázok rá, mint Roger, sőt, Alina is meg tudja gyógyítani, ha megsérülne.
- Úgy tűnik, nem érted - távolodtam el tőle. - Neki nem lehet parancsolni, túl makacs hozzá. Ha valamit eltervezett, azt véghez is fogja vinni, teljesen mindegy, hány napba vagy akár évbe kerül, kitűnő bizonyíték rá, amimor fejébe vette, hogy elhagyja a területet. Roger is pont ilyen. Ha ezek ketten egymásnak feszülnek, annak előbb- utóbb halálos kimenetele lesz. Nem ez volt az első alkalom, hogy veszekednek, minden bizonnyal sokkal mélyebb a probléma gyökere, mint gondolnánk. - Silver az égre szegezte tekintetét: bundájába belekapott a hűvös szellő, ezüstfehér szőrszálait a megszokottnál jóval nagyobbra fújta fel. Úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt bolyhos kutyus. - Azt hiszem, fél kézzel nem harcol ma már - hanglejtéséből éreztem, hogy mosolyog. - Falcon kitűnő harcos, nem engedi megfutamodni. Különben is, ha egy cseppnyi értelem szorult belé, most megtanulta a leckét: nem fog velünk kikezdeni egy darabig - fordított hátat az acsarkodó ellenfélnek - Induljunk. Tudok egy helyet, ami tetszeni fog.
Szőrébe markoltam, és felugrottam rá. Erő sugárzott testéből, minden egyes szőrszálán megcsillant a Nap arranyló sugara. - Ott fogunk maradni addig, amíg ránk nem alkonyul - kezdett sétálni.
- Alkony? - ismételtem meg. Már a gondolattól is kirázott a hideg, miszerint naplemente hatására egy vérszomjas szörnyeteggé változom majd, és nem tehetek ellene semmit. Gyűlöltem azt az alakomat, legszívesebben örökre levetkőztem volna, csak nem volt rá lehetőségem. - Mi lesz, ha rosszkor vagyunk rossz helyen? Tudod, én... - nem tudtam befejezni. Kimondani is nehezemre esett, hogy valószínűleg soha nem leszek olyan, mint ők. De hiszen Falcon és Silver annyira próbálnak segíteni rajtam, lehetetlen, hogy ne tudjam meghálálni valahogy. Elhallgattam. Csendben vártam a szidást, amiért még mindig nem bízom Zion falkájában, teljesen jogosan kaptam volna fejmosást. Ez azonban elmaradt: torkom összeszorult, miközben egyre jobban belesimultam az ezüstfehér bunda melegébe. Szemem szinte már égetett, levegőt is alig kaptam a mellkasomra nehezedő nyomás miatt. Első könnycseppjeim végiggördültek arcomon, forró csíkot húzva maguk után bőrömön. Hirtelen levegő után kezdtem kapkodni, szaggatottan lélegeztem be az életet jelentő oxigént. - Bocsáss meg... tényleg nem tudom, mi van velem - fúrtam ujjaimat a fehéres nyak melegébe. A szőrszálak egy pillanat alatt felitták könnyemet, szemem ismét valamivel szárazabb lett, és az égető érzés is elmúlt. - De annyira félek, hogy haszontalan leszek - suttogtam neki. Némán hallgatta monológomat, egyetlen egyszer se szólt közbe. Hiába vártam, hogy vigasztalni fog, ahogy egy barát tenné ebben az esetben, vagy talán ledob majd magáról, amiért ismét nyafogok a saját kicsinyes problémáim miatt.
- Tudok egy jó foglalatosságot - emelte fel a fejét. Hegyes füleit ide- oda forgatta a zaj forrásának megfelelően. - Hordozd te a sebesülteket. Ha az én gerincem nem törik ketté, a tied se fog, és mégis milyen boldoggá tennéd őket - vigyorgott huncutul.
- Győztél - mosolyodtam el végül. - Nem sérültem meg. A saját lábamon megyek arra a helyre - szálltam volna le róla. Már éppen áthelyeztem súlypontomat a talaj felé, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül meglódult, és teljes sebességre kapcsolt. Úgy száguldott végig a végtelen terepen, mintha nem is érdekelné, mekkora súllyal nehezedek rá. Hiába igyekeztem minden izmomat megfeszítve kapaszkodni, hogy megkönnyítsem a dolgát, képtelen voltam ellentartani a gyors iramnak.
- Hé, ne siess ennyire! - kérleltem, miután ismét megtaláltam az egyensúlyomat. - Mi ennyire sürgős?
Csak akkor fejtette ki bővebben, miután felkaptatott az emelkedő tetejére: itt lényegesen sűrűbb volt a levegő, növények alig éltek meg a kopár hegyoldalon. Nagy mancsaival megkapaszkodott a szemcsés talajban, mielőtt válaszolt volna.
- Ha tovább maradtunk volna, talán még Rogert is visszasírnád - jegyezte meg huncutul. - Pedig nála soha nem részesülhetnél ilyen utazásban.
Elnevettem magam. Tisztán érződött a hangjában, hogy szívességet tesz nekem, ugyanakkor úgy próbálta beállítani kedvességét, mint egy magától értetődő ösztönt, amely azt súgja neki, segítsen a gyengébbeken.
- Nem kell ám megszakadnod - mosolyogtam tovább, leléptem a fűre. Az egész hegyet zöld pázsit borította, még életemben nem láttam ehhez hasonlót. Világéletemben úgy gondoltam, hogy a hegy tetején csak kopár sziklák vannak, vagy hóval borított csúcs jelzi az út végét. - De miért hoztál ide?
- Rossz volt rád nézni, úgy aggódtál Falconért. Ez őt is megzavarhatja a koncentrálásban, ezért éreztem szükségesnek, hogy közbeavatkozzak. Hagyd egy kicsit magukra őket, hadd küzdjenek még.
- De ez így nem jó - sóhajtottam, és elfeküdtem a pázsiton. - Sose fogom tudni meghálálni neki azt, hogy nem hagyott magamra az idegen falkában. Legalább egy kicsit hadd segítsek.
- Nem lehet - kuporodott mellém Silver. - Ez az ő harcuk. Ebben az alakban csak hátráltatnád őket. Inkább pihenj le, sokat dolgozhattál már. Egy ilyen gyenge lánynak nem szabadna megerőltetnie magát - takart be a farkával. Furcsának találtam, hogy még mindig nem váltott alakot, ezek szerint veszélyben érezhette magát. Hiába kérleltem, folyton más irányba terelte a témát, míg végül feladtam, és békét hagytam neki. Talán még nem talált elég érettnek arra, hogy megossza velem titkait, hiába volt a testőröm. Mégis, olyan mély szomorúság csillogott szemében, amelyet csak a farkasok érthetnek. Vártam tehát, amíg meg nem nyugszik, és saját magától mondja el mindazt, ami lelkét terheli. Csak Falcon volt makacsabb nála, kiszámíthatatlan cselekedetei miatt kellett egy kis idő, hogy megszokjuk egymás társaságát. Bár a régi falkatársaknak ez könnyebben ment, mint gondoltam.
- A húgom olyan furcsa mostanában - nyögte ki végül. Elképedve meredtem rá: van testvére? Egészen idáig úgy gondoltam, ő az a tipikus magányos farkas, ezért volt szükségünk a szövetségre: ezáltal társakra lelhetünk, és segítünk egymásnak a harcban.
- Alina lenne az? - riadtam meg. Silver bólintott, és az ölembe hajtotta a fejét. Miközben lassan simogattam, éreztem, mennyire bántja valami. Hatalmasakat sóhajtott, orrhídját igyekezett elfedni mancsával. Ha emberként állna előttem, már régen eltűnt volna a legközelebbi menekülési útvonalon, most azonban nem volt hova futnia: ebben az alakban túl nagy feltűnést keltett volna a környéken.
Olyasvalamit tapasztalhatott meg, amit én nem voltam képes érzékelni. Talán a közelgő veszély, vagy a halál szaga nyugtalanította ennyire, mégse mondta ki nyíltan.
Óvatosan oldalára döntöttem, hogy a hasán lévő lágyabb, és valamivel világosabb bundát simogathassam. Amíg volt kutyám, szerette, ha ezt csinálom vele, bár sajnos nem őriztem már róla túl sok emléket: elpusztult, mielőtt befejeztem volna az általános iskolát. Egy szürke husky volt, féktelen jókedvvel, és jégkék szemekkel megáldva. Valamelyest rá emlékeztetett most Silver, hiába telt el azóta több, mint hat év, az űr még mindig üresen tátongott szívemben. - Megkeressük?
- Nem érdemes - ült fel lemondóan. - Azt se tudom, egyáltalán hogy szökhetett el, amikor csillag van a mellkasán.
- Akkor miért aggódsz ennyire? - öleltem át. - Nincs mitől tartanod, ha egyszer törvényes falkatag.
- Igazad van - állt fel. Pár másodpercig szimatolt, amíg fel nem fedezte testvére szagát. Ekkor tekintetét az égre szegezte, és vonyítani kezdett. Teste vakító fényben lobbant, a lángnyelvek azonban hamarosan eltűntek, és ugyanaz az ezüstfehér hajú fiatal állt előttem, akit már láttam valamikor. Futni kezdett, át a szűk tisztáson, és a hegyek folyóin, átugrott minden kisebb cserjén. Fészkükből riadtan reppentek fel a madarak, a nyulak a bokrok takarásában kerestek menedéket maguknak. Minden bizonnyal ők is érezték rajta farkas mivoltát, hiába leplezte most a külvilág elől. - Igyekeznünk kell - pillantott hátra, de valamelyest megnyugodott, amikor látta, hogy követem.
- Várj! A teljes alakváltókról még nem is meséltél! - lihegtem. - Én is lehetek az? Mivel jár? - észrevettem, hogy lassít tempóján, míg végül megállt egy pillanatra.
- Most nem ez a legalkalmasabb időpont az okításra, de ígérem, amint megtaláltam Alinát, betanítalak minden apró trükkre, ami eddig kimaradt az életedből - zihálta, és feltekintett az égre. Így nem megyünk sokra. - Többször próbált vonyítani, azonban olyan mennyiségben igényelte megerőltetett szervezete az oxigént, hogy csak harmadszorra sikerült szaggatott hangját tisztára cserélnie. A következő pillanatban az ezüstfehér farkas állt előttem. Erős testalkata jól bírta az egyenetlen terepet, tökéletetesen alkalmazkodott a zord körülmégyekhez. - Mire vársz? - tekintett rám. Óvatosan felszálltam rá, és pár ugrással a csata helyszínén voltunk. Megdöbbentett a látvány: Falcon csupa seb volt, hátára fordulva könyörgött az életéert, miközben Roger torkon ragadta. Kissé tavolabb Chiara szőke haját véltem felfedezni, amint épp Zion kardjának feszíti a sajátját. Vörös kabátján nem látszott a vérfolt, noha fogadni mertem volna, hogy nem pont a legalkalmasabb személyt választotta. Más, eddig ismeretlen félfarkasok is ólálkodtak a környéken, szinte kivétel nélkül fekete hajuk és sötét ruhájuk volt. Elszántan küzdöttek a mieinkkel, itt- ott pár sérült feküdt a földön, akikhez még nem ért el Alina nyila. De hol volt ő?
- Alina! - vonyított Silver, és kivágtatott alólam. Úgy futott, mint a villám, mindaddig, amíg meg nem pillantottam én is: a lány ott feküdt a földön, nyilai szerteszét hevertek a porban. - Alina, miért? - rángatta fel kicsit sem ügyelve arra, hogy elkerülje a sebeit. - Miért nem harcoltál farkasként, ahogy mi is tettük?
Ő azonban nem válaszolt. Tejfölszőke haja összegubancolódott, vérmocskosan tapadt széttépett ruhájára. - Nem halhatsz meg - rebegte bátyja, miközben egy többé- kevésbé biztonságos helyre vitte mozgásképtelen húgát. A lány kinyújtotta kezét, és megérintette megmentője arcát. Lüktetett az izgalomtól és a kétségbeeséstől.
- Nem fogok - mosolygott. - Most már mindannyian visszaértetek, és ez a lényeg. Zion majd vigyáz rám, nem akarlak lelassítani titeket - kezét hanyagul lelógatta összetört teste mellé, másik karjával ügyetlenül átölelte társa vállait. - Örülök nektek.
Ez a jelenet teljességgel sokkolt. Alina volt a legjobb barátom, vele kezdtem el először beszélgetni, és ő volt az, aki olyan nyitottan fogadta az unalmas kérdésrohamaimat, hogy majdnem minden felmerülő kétségemnek búcsút mondhattam.
- Talán még van nyilam - kutattam a táskámban. Tegnap este találtam meg a kardigánom alatt, övre lehetett rögzíteni a fekete tartót. Oda tettem pár nyilat, amikor Falcont lőttem meg, hátha elhibázom, és szükség lesz még néhányra. Így azonban még maradt is egy kevés. Alina tudta, mire készülök, óvatosan lefogta a kezem.
- Hagyd. Rajtam nem segít a saját nyilam. Csak a telihold tudja begyógyítani a sebeim, addig viszont még több, mint egy nap van hátra.
- De ha nem hagyod, hogy tegyünk valamit, nem fogsz megmenekülni - ordította Silver magából kikelve. Még életemben nem láttam ilyen idegesnek. Szeme szinte villámokat szórt, mégis inkább az ijedtség látszott rajta, mint a harag. Hiszen hogyan is tudott volna haragudni egyetlen testvérére? Biztosra vettem volna, hogy csak ő maradt meg családjából, ezért megpróbál megadni neki minden tőle telhető segítséget. Éjjel - nappal vigyázott rá, egyszer sem engedte el a közeléből. Talán ezért rénülhetett meg, amikor nem találta a környéken, holott minden lehetséges helyet felkutatott érte. Úgy ölelte magához, hogy ne fájjon neki, különösen ügyelve nyílt sebeire. Tudtam, hogy most van az az alkalom, amikor háttérbe kell vonulnom, és egy szóval sem szabad zavarnom őket, hadd örüljenek egy kicsit egymásnak. Engem is boldogság töltött el, amikor megpillantottam a testvérpárt: kitűnő alkalmam nyílt megfigyelni, mennyire hasonlítanak egymásra: hajuk közel azonos színű volt, mindössze egyetlen árnyalattal lehetett másabb Alina frizurája. Mindkettőjüknek kicsi orra, és hatalmas szeme volt, nagyobb, mint amilyet farkasoknál láttam. Arcformájuk alapján szinte bárki megmondhatta volna, hogy vérrokonság van a két farkas között, ezt csak azért nem vettem észre eddig, mert sosem láttam őket ilyen közel egymáshoz.
- Vigyázni fogok rá - öleltem át Silvert. Bőre meleg volt, ereiben még mindig hevesen lüktetett a vér. Forró izzadságcseppek gördültek végig haján, és egyenesen a földre, vagy ruhájára hullottak. - Betegek lesztek, ha sokáig álltok a hidegben. - Ő azonban nem figyelt mondandómra. Tovább ölelte Alina összetört testét, mintha valamitől még meg kellene óvnia: talán most próbálta bepótolni az elmulasztott alkalmat, amikor itt kellett volna lennie vele, hogy ne egyedül őt érje támadás. Most azonban már késő volt. Megtörtént a baj, és már csak azt tudta megakadályozni, hogy vérbe fagyva találjanak rá.
- Miért nem szóltál, buta lány - morogta. - Tudod, hogy idesiettem volna. - Alina megrázta a fejét, és szorosabban hozzásimult testvéréhez. - Neked más dolgod akadt, én hibáztam el. Gyenge voltam, mert nem készültem fel rendesen a támadásra. De most ne rágódj ezen.
Silver felkapta a földről, és a hegység mögött meghúzódó táborba vitte. Döbbenten tapasztaltam, hogy már mindenki ránk várt: ifjak, és felnőttek, kicsik és nagyok egyaránt. Zion állt középen. Óvatosan átvette Silvertől a lányt, és egy direkt súlyosan sebesülteknek kialakított barlangban helyezte el. A kis üreg mellett forrásvíz csordogált, bátyja azzal mosta ki a sebeit.
Én csak álltam, és bámultam őket. Meglepő volt, hogy ragadozó farkas létükre mennyire szeretik egymást. Azt hiszem, a legtöbben olyan kapcsolatot szeretnének, mint nekik volt egymással.
Aznap Zion és Falcon mellett töltöttem az éjszakát. Nem akartam megzavarni a testvéreket, ráadásul végre én is a jóval erősebb farkas alakomban voltam, nem szorultam mások segítségére, se testi, se lelki értelemben.

Legalábbis, eddig azt hittem.