Nightingale - Farkasok között [BEF.]

8- A második küzdelem

- Ne rohanj annyira! - kiáltottam, miközben őrült tempóban szeltem a vidéket, hogy utolérhessem a száguldó farkast. Silver próbált nyitni felém, ugyanakkor meglehetősen rideg tudott lenni néha, és már kezdtem úgy érezni, hogy valamit titkol előlem. De nem csupán ő volt ilyen. Mindenki, akivel ebben a falkában valaha is találkoztam. Talán mégiscsak tőlük kellene jobban tartanom?
Hiába a nagy igyekezet, farkas alakban lényegesen gyorsabban tudtam volna futni. Csak bámultam a távolodó Silver alakját, amint lassan a semmibe veszik előttem. - Lassíts már kérlek! - kiáltottam kimerülten. Ilyen gyorsan talán még életemben nem futottam, homlokom lüktetett, szívem már alig bírta diktálni a tempót. Ám amikor a fáradtságtól összeestem volna, egy régi ismerős tűnt fel előttem. Sötétbarna bundája homályos folttá olvadt el előttem, csak az a fehér csillag látszódott tisztán, ami az összetartozásunkat jelentette.
- Falcon? - csodálkoztam. Még mindig olyan hihetetlennek tűnt számomra, hogy életben van, azonnal rá akartam zúdítani az összes információmat, amelyekben bizonytalan voltam. Ő azonban nem szólt semmit, gondolkozás nélkül megragadta fogaival kabátomat, és a hátára dobott.
- Felejtsd el - csóváltam a fejem. - Nehéz vagyok, nem akarlak kifárasztani. Miért nem engeditek soha, hogy a saját erőm... - még mielőtt befejezhettem volna mondatomat, az állat meglódult, és száguldozni kezdett velem a végtelen ösvényen, ahol Silver alakja tovatűnt a messzeségben. A menetszéltől lélegezni is alig bírtam, akkora nyomás nehezedett mellkasomra, hogy azt hittem, meg fogok fulladni. Hirtelen súlyosnak, és gyengének éreztem magam, amiért mások támogatására szorulok.
- Nem kéne ebben az alakban lenned, Aida - szólalt meg hosszas csendesség után. - Mit gondoltál, vannak itt emberek rajtad kívül? Ha körülnéznél, láthatnád, hogy rejtőzködünk.
- Most nem ez a lényeg - lihegtem. - Csak Silvert akartam utolérni, de hiába, ha nem tudok farkassá változni. Valamit titkolhat előlem, pedig éppen az előbb mondta el élete történetét...
Erre Falcon hatalmasat fékezett. A szálló por beterítette előttünk a terepet, rosszabbul láttam, mint az éjszaka sötétjében.
- Várj... szóval tudod, hogy került hozzánk? - csodálkozott, enyhén félrebillentett fejjel. Ez a kis szünet elegendő idővel szolgált ahhoz, hogy jobban szemügyre vehessem jellegzetes vonásait: bundája dús volt, és barna, akár a kávé. Apró vágások éktelenkedtek lábain, volt egy csúnya sérülés a vállánál is.
- Mesélt róla valamit - motyogtam.
- Még soha senkivel nem osztotta meg ezt. Egyedül Zion tud róla, de neki kötelessége személyesen ismerni mindenkit, hiszen ő a vezetőnk.
- Ugye meg fogsz gyógyulni? - tereltem másfelé a témát. - Tényleg nem akartalak megterhelni - öleltem át. Örültem neki, aki emlékeztetett ugyan a régi falkámra, de azért mégis megnyugtató volt a közelemben tudni az egyetlen farkast, akit jobban ismerek már, mint az eddigi összes alakváltót, akivel valaha találkoztam. Sose beszélgettünk, de ez a pár szóváltás éppen elegendő volt ahhoz, hogy őt is kicsit közelebb tudhassam magamhoz.
- Persze - bújt közelebb hozzám. - Csak szólnom kéne Alinának, de úgy tudom, jelenleg nem tartózkodik a közelben. Ő meg tud gyógyítani a nyilaival, hiszen már a falkájába tartozom. Nem akarom ilyenekkel terhelni, majd elmúlik magától, mire harcra kerül a sor. Inkább nézzünk át Rogerékhez, hátha szívesen látnak minket - huncut mosoly ült ki arcára, és felállt a talajról. - Gyere! - dörgölte hozzám fejét. - Ebben az alakban nem igazán ismerhetnek fel - mancsával kisebb sebet ejtett a karomon, szivárgó véremet nyaldosni kezdte.
- Most ezt minek kellett? - értetlenkedtem. - Ettől sem leszek teljes alakváltó, vagy mégis? És... - tekintettem aggodalmasan a hegyek irányába - mi lesz Silverrel?
- Ne aggódj miatta. Csupán magát is meglepte, milyen meggondolatlan tud lenni néha, biztos egyedül szeretne maradni egy kicsit. Addig mi szépen be tudunk osonni az ellenség területére, ahová a hegyvidék szülötte sohasem tehetné be a lábát. Éppen ezért nem lehet most itt. A véred majd idecsalogatja, ha bármi veszélybe keverednénk.
- Nincs valami békésebb megoldás, hogy láthassam? Mintha azt mondta volna, hogy testőrömként segíteni fog nekem.
- Ez igaz is. Nem engedné meg, hogy veszélybe sodord magad. Ha megérzi a véred szagát, egy másodpercen belül ideér, és elharapja a támadók torkát. De mint már mondtam, nem lesz baj. Talán - tette hozzá valamivel halkabban.
Megmarkoltam a sötétbarna bundát, és futni kezdtünk az ellenség felé. Falconon is ott volt a nyakörv, a medál azonban már régen eltűnt róla. Biztosan átmeneti stádiumban lehetett, azért nem volt képes alakváltásra.
- Már jön - intett a fejével, mikor megálltunk. - Ez az ő hangja.
Hamarosan én is meghallottam azt, amit ő: elkeseredett vonyítás volt, mintha kétségbeesetten keresne valakit.
- Odamegyünk hozzá - jelentette ki.
- Nem maradhatnék inkább itt? - ugrottam a földre. Ha valóban megérezte a vérem szagát, ide tart, és nem leszek egyedül. Ügyesen harcolt velem, számíthatunk egymásra.
- Velem jössz - ragadta meg kabátomat, és eszeveszetten rohanni kezdett Silver irányába. - Azt hiszem, észrevettek. Erősítésre van szükségünk, és a terep felmérése nélkül kell majd harcolnunk.
Körülnéztem. Valóban kiszúrhatták érkezésünket, négyen is voltak a nyomunkban. Mind emberek. Közönséges emberek formájában láttam társaimat, szinte esélyük se volt velünk szemben. Bár lehet, kicsit alábecsültem őket: mindannyiuk értett valamihez, én voltam az egyedüli, aki kimaradt a képzésekből. Haszontalannak, és gyengének éreztem magamat, amiért még a minimumra se vagyok képes: megvédeni a társaim életét. Silver azonban azt mondta, értékes vagyok, biztosan a terv része voltam.
- Mondd, mire gondoltatok, amikor különlegesnek neveztetek? Nem az összetartás az egyetlen fegyveretek? Tudod, én nem fogok tudni szembeszállni velük, hiszen egy vagyok közülük. Ha a testőröm a segítségemre is siet, és nem is hagytok magamra, akkor se leszek képes legyőzni őket. Közéjük tartozom, ez az igazság - csuklott el a hangom. Tudtam, hogy Falcon élete múlhat ezen az összecsapáson, hiszen Roger már a megtalálásakor olyan vadul támadt rá, hogy szinte megpecsételte a sorsát. Nem akartam elveszíteni. Silverrel ellentétben ő sokkal nyitottabb volt, megengedte, hogy felüljek a hátára, és a védelme alá vont, amikor a testőrömnek más dolga akadt. Talán ő volt az első, akivel ténylegesen kezdtem összebarátkozni. - Nem akarlak veszélybe sodorni - suttogtam. Forró könnycseppek gördültek le arcomon, amint a dús bundát simogattam. Még mindig olyan védtelennek, olyan törékenynek tűnt, hihetetlen volt számomra, mekkora erőt birtokol. Torkom összeszorult, bármennyire is igyekeztem, egyetlen hangot sem tudtam kipréselni rajta. Elfojtott nyüszítésnek tetszett óvó kiáltásom, szavaimat elnyelte a fojtogató némaság. - Tudod... én nem leszek képes ölni. Véget vetni azok életenek, akik megtaláltak az erdőben. Noha így nem lehetek hasznos tagja a falkának, mégis úgy érzem, más feladatom van - Falcon hallgatott. Csak a szívverését éreztem, mikor átöleltem erős mellkasát. A puha, kávébarna bunda felitta könnyeimet, és vadvirágok illatát kínálta altató gyanánt.
- Senki nem mondta, hogy meg kell ölnöd őket. Az az ő módszerük. Mi viszont legtöbbször kerüljük a halált, hiszen van ott még pár tag a falkánkból, akiket a fehér csillagon találtak el. Ha őket Alina meggyógyítja a nyilaival, ismét át fognak állni hozzánk, amennyiben nem menthetetlen a helyzetük. Az a lány is a mi falkánkból való, éppen ezért hatékonyan tud segíteni a társain. Másnál viszont előfordulhat, hogy nem használnak a nyilak, például engem nem biztos, hogy vissza tudna hozni az életbe, mert a Csalogány hatása alatt állok.
Ekkor robogott el mellettünk Silver. Ezüstfehér bundáján megcsillant a napfény, egyből támadóállásba helyezkededett, amikor megpillantotta Falcont.
- Na, ezt most tessék befejezni! - álltam a két farkas közé. - Mind a ketten lenyugszotok szépen, különben nem marad erőtök a valódi ellenség felett győzni.
- De nagy szája van valakinek! - morogta Silver. - Aida, tudod mennyire megijedtem, amikor nem találtalak sehol? - ordította. Hangjában halk ugatás visszhangzott, de ezt a jelenséget próbáltam felfogni úgy, hogy még nem értem teljesen a nyelvüket. - Mire gondoltál, amikor faképnél hagytál? Nem Falcon rendeltetett megóvni az életed, hanem én!
- Figyelmetlen vagy, fogadd el! - csattant fel a barna farkas. Borostyánsárga szemei szinte szikrákat szórtak mérgében. - Te és a nagy védelmed? Ha nem vagyok itt, elszöksz a hegységből csak mert meg lett sértve a büszkeséged. Képzeld, nekem is van nyakörvem, nem vagy egyedül. Más kérdés, ki hogyan képes kezelni a problémákat!
- Itt szó sincs menekülésről! - hörögte a szürkés egyén, és egyetlen mozdulattal társa torkának ugrott. - Ostoba vagy, amiért azt gondoltad, meg tudod oltalmazni, ha bajba keveredne. Tessék, itt a veszély! Mit csinálsz majd? Amíg velem marakodsz, Roger be tud törni a területünkre, Zion szégyene!
- Ne merészelj így nevezni, Bolhás! - terítette le a földre. Már éppen nyakon harapta volna, amikor távolból érkező vonyítás zavarta meg a tusakodást.
- Hív az alfa - emelte fel a fejét Silver. - A lány velem jön, eszedbe ne jusson megelőzni minket! - utasította beosztottját, és miután megragadta fekete kabátomat, hatalmasat szökkent a levegőbe. Falcon távolról követett minket, egyaltalán nem állt szándékában a közelünkbe férkőzni. - Erről egy szót se - morogta a farkas. - Ha megtudja, hogy nem voltam melletted végig, az a halálomat jelenti.
- Ilyen komolyan veszitek? - kérdeztem. Nagyon durva büntetésnek gondoltam ezt egy kis figyelmetlenség miatt. Bármikor megeshetett volna, hogy elkóborgok, vagy csak egy pillanatra veszi le rólam a szemét, és az életével fizet érte.
- Mivel közösséget alkotunk, tekintettel kell lennünk arra a félre, aki a védelmünkre szorul. Ennyi az egész.
- Csatasorba! - vonyította Zion, mire mind odaértünk. - Négyen vannak ugyan, de nagyon alattomos trükkjeik vannak.
Nem tudtam róla levenni a szemem: testét neki is vakítóan fehér bunda borította, ugyanakkor jóval nagyobb volt bármely falkatársamnál. Nyakában valami furcsa medálra emlékeztető kövecske lógott, éppen a fehér csillag előtt. Hám feszült széles mellkasára, biztosan védelmet adhatott neki. Csodálatos és egyben rémisztő látványt nyújtott így látni azt, akitől az életem függ.
Körülnéztem. Mögöttem szép rendben állt az a rengeteg vad, akiket társaimnak mondhatok. Tudtam, hogy vigyázni fognak rám, mégsem éreztem magam teljes biztonságban még Silvernél sem. Olyan vad, és rideg tud lenni néha, mi lesz vele harc közben?
Zion ismét jelt adott, és a többiek vonyítani kezdtek. Egyetlen másodperc alatt meglódult a sereg, megcélozván az ellenség területét. Mi azonban kissé másfelé tartottunk.
-

Alina megint eltűnt, de hagyott itt pár nyilat - szólalt meg Silver. - A te feladatod lesz kilőni őket rájuk.
- Micsoda? Miért az enyém? El fogom rontani! - szabadkoztam. - Ha azt a két embert akarjátok ekkora túlerővel legyőzni, mire kellenek a nyilak? Hát nem nyilvánvaló, hogy győzni fogunk?
- Ne becsüld alá őket! - rugaszkodott el a szikláról. - Most! - kiáltotta, és elengedtem az íjat. A talajba fúródott, viszont a körülötte lévő sokaság pillanatok alatt szerteszét futott. Könnyűnek tűnt a beférkőzés, a falkánk két külső szárnya már a csata lezárására készülődött: szűk szögben törtek előre, hogy közrefoghassák Rogert és csatlósait. Többszázan lehettek.
- Hogy növekedett meg ennyire a számuk? - faggattam riadtan társamat. Választ nem kaptam, hiszen éppen egy tüzes nyíl elől ugrott el. Csak a szőrét égette meg pár helyen, azonnal folytatta a harcot.
- Vannak szövetségeseik, csak titkolták előled, hogy velük maradj - mesélte. - Roger határterülete jóval kisebb, mint a mienk, de kétszer annyi támogatóval rendelkezik, mint bárki. Ezek az önkéntesek az utolsó szívdobbanásukig harcolnak.
Többet nem szólt, egyenesen egykori vezetőmnek rontott. Tudtam, hogy a sok kiskorában történt igazságtalanság miatt bármikor végezhetne vele, úgy tűnt, valóban ezt is tervezi.
Azonban amikor egymásnak feszülhettek volna, valaki felégette a teret. Egy hatalmas kör közepén találtam magamat, széle lángokkal volt borítva, akár a beavatásom napján. Csakhogy ezt most nem kellett eltűrnöm.
- Hagyd! - ragadtam meg Silver nyakörvét. - Segítsünk Zionnak! - fordítottam a fejét jobbra, hogy láthassa, mi történik a távollétünkben. Úgy tűnik, rossz ötlet volt.
Amint elindultunk, testőröm oldalába fúródott egy nyílvessző. Riadtan bámultam irányába, hogy láthassam, kivel kell először végeznem. Chiarát láttam magam előtt vérvörös ruhájában, szeme izzott, akár a parázs.
- Mihaszna - morogta farkasom, miközben sikertelenül próbálta nyalogatni a sebét. Vonyítani kezdett, hátha Alina a segítségére siet, de nem így történt. - Mi van azzal a lánnyal? - kérdezte idegesen. Én is meg tudtam volna gyógyítani, ha nem rettegek annyira attól, hogy nem fog sikerülni.
- Várj itt! - ugrottam le róla. - Hozok segítséget - éppen indultam volna, amikor utánam kiáltott. Jégkék szemével üresen bámult rám, hiszen az én hibámból kapott sebet.
- Ugye tudod, hogy ha én meghalok, te sem élsz már sokáig? Nos, a szövetségbe beletartozik életünk összekötése, a szó legszorosabb értelmében. Nekem mindegy, de azt ajánlom, siess, ha élni akarsz.
- De az csak egy seb...
- Huszonnégy órám van - szakított félbe. - Teljesen mindegy, mekkora, a méreg a lényeg. Rogerék esténként kígyókra vadásznak, mert olyan ügyetlenek, hogy a többi állatot nem képesek utolérni. A mérgét fegyvernek használják, és valljuk be, elég hatásos szokott lenni. Pláne most, amikor éppen az nincs itt, aki értene a gyógyításhoz.
Rászorítottam a kezem. Közben arra gondoltam, mennyire szerencsések, hogy Alina velük van, és nem esett még áldozatul Roger csábításának. Noha meglehetősen ritkán lehet látni, biztos támaszt nyújt a sérülteknek, akik neki köszönhetően újult energiával töltődnek fel, és ismét képesek lesznek folytatni a harcot. De hol lehet most?
Már kezdtem feladni a reményt, amikor megjelent mellettem. Minden bizonnyal eszébe jutottak a fegyverei. - Ez a tied... azt hiszem, ezt keresed - nyújtottam át neki a tegezt. Mosolyogva fogadta el, és egyenesen a sebbe lőtt. A vér szivárgása egy szempillantás alatt elállt, a vessző pedig szertefoszlott.
- Semmi baj - simogatta meg a farkas fejét. - Most újra egészséges vagy.
- Furcsán viselkedsz - állt fel Silver. - Először a fegyvereidet hagyod szét, utána meg lelépsz, mintha életedben nem tartoztál volna közénk.
- Ne legyél ilyen rosszindulatú - korholtam. - Örülj, hogy segített. Nálunk ez egyáltalán nem megszokott.
- Itt kötelesség - jelentette ki határozottan, amikor egy segélykérő vonyítas ütötte meg fülünket. - Ez Falcon - állapította meg egyből, és teljes erővel rohanni kezdett a hang forrása felé.

Kicsit hosszabb részt próbáltam hozni, remélem nem lett túl unalmas.
Még nyáron jelentkezem az új résszel, ha nem jön közbe valami. Nagyon sajnálom, hogy elhanyagoltam a történetet, igyekszem újraéleszteni és befejezni.