Nightingale - Farkasok között [BEF.]

16- Falcon álma

- Nehogy ekkora felhajtást csináljatok már belőle - a hullongó sötétben egyre erősebb léptek topogását hallottam, mintha valaki közeledne felém. Ott volt előttem mindössze néhány méterre az, akitől a legjobban rettegtem. Mit akarhat még tőlem?
- Hagyj most! - kérleltem, és ösztönösen hátrálni kezdtem. Azt láttam az egyetlen lehetsétes megoldásnak, hogy ezekkel az apró mozdulatokkal elég teret nyerek, és a végén majd menekülőre fogom, de Roger ezúttal gyorsabban gondolkodott, mint én: egy ügyes mozdulattal a karom után nyúlt, mit sem törődve a hátam mögött felbukkanó Silverrel.
- Aida - zöld szemével tekintetemet kereste, s mikor megtalálta, kissé nyugodtabb hangon folytatta. - Eszem ágában sincs bántani téged. Hidd el végre, nem mentettelek volna meg, ha nem tartoznál közénk. Kellenek az erős lányok a csapatba, így is hiány van belőlük. Megbecsüljük őket, szükségünk van rájuk. Hagyd hát azt a szürke korcsot, és kövess!
- Nem! - vágtam rá, szinte habozás nélkül. - Illetve... azt hiszem, nem lennék képes rá.
- Egy pillanat - szólt Roger, és kétkedve mérte végig az előtte állót: hideg tekintete teljesen elborult. - Ti... párban vagytok?
Silver egy ideig tétovázni látszott, de viszonylag gyorsan feltalálta magát. Szerettem benne, hogy ilyen kreatív volt, és hamarabb kieszelt egy rögtönzött kifogást, mint bárki más. Nemhiába vágytam annyira a társaságára, a biztonságot nyújtó közelsége, tanácsai miatt kicsivel komfortosabban érezhettem magamat. Továbbá, aggódnom sem kellett az ilyen váratlan találkozások miatt, mert túl eszes volt ahhoz, hogy egy ilyen kérdés kifogjon rajta.
Legalábbis, eddig azt hittem.
- Mondhatni, igen - felelte a legnagyobb nyugodtsággal a hangjában.
- Micsoda? - néztem rá dühösen. Hogy merészel lejáratni pont Roger előtt? Szerencsére idejében észbe kapott, és lesütötte a szemét, mintha csak megérezte volna szúrós tekintetemet.
- Illetve... - hárított, szinte azonnal, de hamar belátta: ezen bizony már nincs mit szépíteni. A kiejtett szavakat nem lehet varázsütésre törölni az időből, most mégis azt kívántam, bárcsak lenne egy olyan mesebeli pálcám, ami képes lehet rá. - Ez hosszú történet. Ahelyett, hogy hallgatod a mesémet, igazán csinálhatnál valami értelmeset is.
Roger gondolkodóba esett. Minden bizonnyal Silver túl ködösen fogalmazott, néha még én sem értettem teljesen gondolatmenetét.
- Mint például? - kérdezte fenyegetően.
- Mint például eltakarodsz innen, amíg szépen kérem. Mindannyian tudjuk a gyenge pontjaid, és ha emiatt Aidának esik baja, azt megbánod - óvatosan megböktem jelezve neki, hogy ideje lenne visszamenni, ráadásul Falcont sem volna célszerű leromlott állapotában megvárakoztatni. Hatásos volt, igyekezett rövidre fogni a nézeteltérés kezelését. - Azt ajánlom, ne próbáld meg újra magadhoz édesgetni. Gusztustalanul csinálod - jegyezte meg valamivel halkabban.
A fekete hajú fiatal azonban nem engedett: smaragd szemével szinte a lelkem mélyébe látott, megtapintva a legkisebb jelét a bizonytalanságnak.
Indultam volna, meg nem is. Aggódtam a társam miatt, jobban, mint valaha: összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, mennyiszer segített már a bajban, én viszont mindezek ellenére nem lehetek ott vele a legnehezebb pillanataiban. Tudtam, hogy még ha nem is mondja ki nyíltan, de neki is támogatásra van szüksége. Talán holnap már nem érinthetem meg kissé szúrós, de annál melegebb bundáját, nem érezhetem már megnyugtató közelségét. Minden perc számított.
De ha most elmegyek, Roger ismét keresni fog, és feldúlja a falka nyugalmát miattam. Valahol ez érthető is volt számomra, elvégre eredetileg hozzájuk kerültem volna, és nem lehetne nyugtalan miattam.
Intettem Silvernek, hogy majd követem, hagyjon csak magunkra. Szemmel láthatóan bántotta ez a mozdulat, hiszen eddig sose szegültem ellen kérésének, most mégis én parancsoltam neki ahelyett, hogy hallgattam volna a szavára.
Roger csendben megvárta, amíg a távolodó farkas alakja teljesen belevész a feketeségbe, majd tovább folytatta.
- Falcon állapota súlyos, de még menthető. Ehhez azonban nemcsak a ti együttműködésetek kell, hanem az övé is.
Kíváncsian bámultam rá. Ilyet még soha senki nem mondott a falkában.
- Egyszer Chiara is hasonló helyzetbe került, igaz, nálunk nincs ilyen ostoba szövetségi rendszer, mint ott. Legyengült, és fény után sóvárgott. Aznap éjjel még a Hold sem ragyogott, amerre a szem ellátott, felhők takarták az égboltot. Ismered a Könnyek tavát? - megráztam a fejem. Egyre inkább kételkedni kezdtem abban, hogy igazat mond. - Gyere, megmutatom!
Követni kezdtem, úgy loholtam utána, ahogy csak erőmből kitelt. Sötét erdőkön, végeláthatatlan füves tereken vágtunk keresztül, de még mindig nem tudtam, hova visz utunk. Ha akartam se tudtam volna menekülni szorításából, bal csuklómat teljes erejével megmarkolta, úgy húzott maga után.
A fák fokozatosan tünedezni kezdtek, a mély sötétség is szűnni kezdett körülöttünk. Mi van, ha mégis csapda?
Társam azonban hamarosan lefékezett, amint egy kisebb állóvízhez értünk. Mellkasa zihált, térdére támaszkodva fújta ki a levegőt.
- Egy... pocsolya? - néztem meg jobban, hova is kerültünk.
- Nem egészen. Ez egy aprócska tó, ami összegyűjti a csillagok fényét. Ha kicsit közelebbről látod, talán felismered.
Azonnal eszembe jutott minden: ebből ittam a megtalálásom napján, miután Roger megharapott.
- Szóval ez lenne az?
- Ez bizony. Tőle nem messze van egy mező, tele fehér virágokkal, amelyeket méregölő farkasfűnek neveznek. Ha ebből néhány érintkezik a tó vizével, a benne lévő farkas meggyógyul, akármilyen betegségben szenvedjen is éppen. Csak annyit kell tenned, hogy megérteted vele ennek fontosságát.
- Mivel bizonyítanád azt, hogy nem hazudsz? - kiabáltam rá. Magamon is meglepődtem, nem volt szokásom ilyen hevesen lereagálni egy helyzetet, de most nagyon kikívánkozott belőlem. Volt egy olyan érzésem, hogy egész idáig nem is volt valódi indok, csak félre akart vezetni, ahogy a legtöbb társamat is. Ráadásul most Silver sem volt itt, akibe kapaszkodhattam volna, ha bármi bajom esne. A válasza azonban még ennél is jobban meglepett.
- Hidd el, tudom, mit érzel. Nehéz lehet bízni bennem azok után, ami történt, de most muszáj lesz megpróbálnod: ez az egyetlen esélyünk! Falcon az én barátom is, álmomban se kívánnék neki ilyen szörnyű halált. Azt akarom, hogy éljen, ha nem is szövetségben, de boldogan.
Elgondolkoztam ezen a válaszon. Úgy tűnt, minden sikerülni fog, a cél itt van előttünk egy lépésnyire, már csak ide kell csalnunk őt.
Körülnéztem. Valóban nem követett senki. Silver minden bizonnyal vele maradt ígérete szerint, így nekem kellett elindulni érte. Valamivel nyugodtabban folytattam utamat, hiszen innen már ismertem a járást, és könnyen odataláltam, akármilyen messze is volt. Az ezüst farkas helyett azonban egy kétségbeesett fiú látványa fogadott, aki türelmetlenül ébresztgeti a karjában fekvő barátját: fehéres haja arcába lógott, és talán még jobban kiemelte sovány alakját. Kardigánját az ölében nyöszörgő Falconra terítette, mielőtt felállt volna. Elmeséltem neki mindent: azt, hogy Roger végig vezetett engem, azt, hogy mennyit kellett gyalogolnunk, és azt is, miként találtunk rá a tóra.
- Értsd meg, nem az ellenségünk - kezdtem könyörögni, miután a hosszas unszolás se törte meg makacsságát. - Illetve most nem az. Szereti Falcont, mint a falkája egy tagját, az ő családjába is beletartozik. Ez az egyetlen esélyünk...
Silver azonban hezitált. Óvatosan végigsimított az állat fején, úgy láttam, ez a mozdulat megnyugtatta valamelyest.
- Végre elaludt. Biztos most kell indulni?
- Igen, mégpedig azonnal! - vágtam rá rögtön. - Nem szabad késlekednünk, most kedvező a Hold állása!
Nem kérdezett többet. Felemelte az elernyedt testet, és együtt folytattuk utunkat visszafelé.
- Soha életemben nem hallottam még róla - mesélte. - Kizártnak tartom, hogy bármiféle hasznunk származzon belőle. Az ilyen gyógymódok nem mindig sikerülnek.
- De ha esetleg visszaváltozik, és az emberi alakjában ragadna... akkor se menthetjük meg?
Erre már nem válaszolt. Szótlanul baktatott mellettem, a feszültség tapintható volt körülöttünk. Szinte éreztem szúrós tekintetét az arcomon, valahányszor csak ránéztem, nehéz súly nyomta mellkasomat. Talán mégsem ez a legjobb ötlet?
Tudtam, hogy ők ketten kibékíthetetlen ellenfelek, de kénytelenek voltunk mindent megpróbálni a gyógyulás érdekében.
A tónál azonban nagyobb meglepetésben volt részem, mint amire számítottam.
- Zion? - meredtem a hatalmas farkasra. Mintha megérezte volna, hogy történik valami, azonnal idesiethetett.
- Ne vele foglalkozz - állt fel Roger. - Addig kell cselekedni, amíg nem szól a Csalogány.
Lassanként elkezdett szállingózni a falka többi tagja is: eleinte csak apránként, egy- egy újabb szemlélődővel találkoztunk, aztán már egyre gyakrabban, kisebb- nagyobb csoportokban jelentek meg körülöttünk. Mindenki nagyon aggódhatott érte. Falcon azonban csendben tűrte a bámészkodókat: sosem szeretett a figyelem központjában lenni, valamiért mégis vonzotta a tömeget. Talán az egész személyisége, vagy inkább a kisugárzása miatt tett szert ekkora hírnévre.
Amint lába a vízbe ért, magához is tért: felült, és kérdőn meredt ránk. Hagyta, hogy sötétbarna bundája teljesen elázzon a tóban, és kíváncsian szimatolta a levegőt.
Csak utána kezdett el ismét köhögni.
Borzasztó volt így látni azt, akit a legjobban szeretek, tudván azt, hogy már nem tudok segíteni az állapotán: megtettünk mindent, és most rajta volt a sor, hogy felépüljön.
Silver elhatározta, hogy felkeresi a virágokat. Egészen messzire követtem, és együtt kutattunk a megfelelő növényke után. Annak ellenére, hogy rengeteget letördeltünk már lépteinkkel, a mező még mindig fehérlett tőlük.
Amikor éppen nem figyeltem, Silver felvett egy apróbbat, és egy kis szenvedés árán a hajamba tűzte. Mosolyogva öleltem át, hogy mélyen belélegezzem megnyugtató esőillatát. Más helyen, más személyekkel és más élethelyzetben talán lehetett volna egy romantikus pillanat, de így egyszerűen csak szomorú volt. Egyikünk sem akarta azt hazudni, hogy minden rendben lesz. Falcon sorsa már a szövetségkötés pillanatában megpecsételődött.
Kicsit közelebb bújtam hozzá, hogy arcomat teljesen beletemethessem ruhájába. Légzésem szaggatottá vált, éreztem, hogy szemem ég, de nem akartam utat engedni a könnyeimnek. Akkor nem volt szabad.
De már késő volt.
Képtelen voltam kiverni a fejemből a gondolatot, miszerint Falconnak már csak egy órája ha van hátra. Tudtam, hogy ez az igazság, éreztem a lelkemben, a zsigereimben, és a levegő rezdülésében. Minden percet vele akartam tölteni, most éreztem igazán, mennyire hiányzik.
- Menjünk vissza, jó? - suttogta testőröm, miközben egy hosszabb hajtincset csavart ujjai közé. - Szeretnék elbúcsúzni tőle.
Bólintottam, és letöröltem könnyeimet. Szótlanul baktattunk tovább az ösvényen, hogy időben ott lehessünk, ahova igazából egyikünk sem akart menni.
Amikor megérkeztünk, már mindenki megjött: némelyek kissé távolabb, tágas kört alkottak, ide sétáltunk be. Silver bedobta a virágokat a vízbe, és letérdelt a farkas mellé. Falcon felemelte a fejét, hogy lássa, ki lehet az. Egyáltalán nem mutatta jelét sem a félelemnek, sem a fájdalomnak. Őszintén csodáltam őt, amiért ilyen erős, és egy kicsit sem akarja sajnáltatni magát, holott nyomós oka lenne rá.
- Alina itt volt - suttogta, szinte alig hallhatóan. - Láttam, amint belépett mellém, és beszélgettünk. Táncoltunk is.
- Képzelegsz - mosolyogtam, és óvatosan megsimogattam. - Biztos nem fáj semmi?
Bólintott, és közelebb kúszott hozzám.
- Rengeteget játszottunk, amíg távol voltatok - mesélte. - Zion azt mondta, ha kicsit tapasztaltabb leszek, nem tartja kizártnak, hogy én legyek az alfa. Szerinted jó vezető lennék? - nézett rám csillogó tekintettel. A csodaszép, borostyánsárga szemek most a szokásosnál is fényesebben ragyogtak, mintha egyfajta megerősítést vártak volna tőlem. Lopva Zionra pillantottam, fehér haja lobogott a szélben. Igazán fenségesen nézett ki, rá volt írva, hogy a helyén kezel minden egyes problémát. Arcát a tenyerébe temetve várta Falcon következő ferdítését.
- Hallom a hangját - szimatolta újra a levegőt. - Itt van valahol, érzem. Egy dalt dúdol, amit annyira szerettem régen: