Nightingale - Farkasok között [BEF.]

10- Holdfény- karnevál

A testvéreimet láttam magam előtt. Vidáman futkároztak a szabadban, két vörös kislány, és egy szőke fiúcska.
,,Ne rohanjatok annyira!" - anyukám sétált mögöttük. Haja fekete volt, akár az ében, ugyanilyen színű estélyi ruhát hordott, egyébként is karcsú derekát ez jobban kihangsúlyozta. Nesztelen léptekkel suhant a fűben. Furcsa volt, hogy ismét őket láttam magam előtt, ezért megvizsgáltam a testem: semmilyen változást nem tapasztaltam, holott a Nap már csaknem teljesen lebukott a látóhatár alá, vérvörösre festve az égbolt kárpitját. Az előttem táncoló emberek sziluettjei összemosódtak, láttam, amint egy férfiszerű alak is bekerül a képbe. Tisztán emlékeztem vonásaira: sötétbarna, csaknem fekete haj, izmos test, és szigorú tekintet. Ez volt minden, amit az elhaló Nap fényében ki tudtam venni. A kicsik körtáncot jártak, a felnőttek pedig kedvesen hívogattak magukhoz, hogy én is bekapcsolódhassak a mókába:
- Aida! Aida, gyere!
Ez nem az ő hangjuk volt. Egy annál sokkal idegesebb, és erőteljesebb hang. - Ébren vagy? - faggatott tovább. - Telihold lesz este, készülnünk kell a karneválra. Falcon már mindenütt keresett.
Kinyújtóztam. Elernyedt testemnek hiába parancsoltam, nem voltam képes megtenni az első lépéseket. Csak feküdtem a földön, és néztem azt az egyre mélyülő feketeséget, amelyik előttem gomolygott. Ki tudja, talán majd engem is magába fog szippantani egyszer. Kinyújtottam a kezem, és megérintettem a semmit. A hideg szél helyett valami mást éreztem: egy nedves orr ért hozzám, pont olyan, amilyen a kutyáknak van. Ijedtemben kinyitottam a szemem. Silvert láttam magam előtt, látszólag sokkal jobban le volt döbbenve, mint én. Ezüstfehér bundáját összeborzolta a szellő, hideg tekintete szinte már fájdalommal töltött el.
- Te itt? - nyöszörögtem, és felküzdöttem magam ülő helyzetbe. Abban a pillanatban valósággá vált minden: Falcon szökése, a harc Rogerrel, és Alina sebe. - Alina! - kiáltottam, és felugrottam ijedtemben. - Ugye nem halt meg? - az előttem álló farkas helyet foglalt velem szemben.
- Szeretnéd, hogy nyíltan hazudjak neked valami sületlenséget, vagy mondjak inkább igazat?
- Egyiket sem - öleltem át. Éreztem, mennyire felzaklatta a kérdésem, hatalmas szíve úgy dobogott mellkasában, mint még soha. - Nem akartam ismét felhozni a témát. Sajnálom.
Silver szótlanul megfordult, hogy felülhessek rá. Amint felkapaszkodtam a meleg bundába, egyből beletemettem az arcomat. Hirtelen megszűnt körülöttem a világ, elmosódtak a fák, és a hegyek. Csak Silver létezett számomra, a védelmezőm, és egyetlen barátom.
- Hagyd csak - kezdett el sétálni a végtelen úton. - Nem haragszom. Neki is meg kell tanulnia, mikor veszélyes kimenni, és mikor nem. De ma telihold van, gyorsabban gyógyulnak a sebek.
- Telihold? - ijedtemben majdnem leestem róla. - Tudod, ha kiérek a tisztásra, lehet, hogy így fogok maradni örökre... - még folytattam volna, amikor a csalogány a fára röppent. Dala egyszere volt hívogató, kedves, és szívbemarkoló. Silver értett a szóból, nem mentünk addig olyan helyre, ahol a holdfény megvilágíthatná az arcom. Csodálatos volt, hogy így vigyázott rám, egészen különlegesnek éreztem magamat mellette. Hatalmas teste megvédett az éjszaka fagyos fuvallatai ellen, éles agyarával könnyedén átharapta volna az ellenség torkát, ha az bemerészkesik a terültetünkre.
Amikor elhallgatott az ének, én is farkassá változtam: hófehér mancsaimmal nem tudtam többé kapaszkodni, és lebukfenceztem róla. Ezúttal aranyszínű bundámra támaszkodhattam, mint hideg elleni védelem, nem szorultam többet társamra. Legalábbis olyan mértékben, mint azelőtt.
- Erre vártam már mióta! - ugrándoztam körülötte. Valahogyan egészen megszerettem az estéket, annak ellenére, hogy Roger falkájában ki nem állhattam őket. Ilyenkor végre egyenrangúnak éreztem magam a farkasokkal, nem kellett többé olyan mértékben bujkálnom, mint előtte. Talán teljesen felhőtlen lett volna jókedvem, ha nem árnyékolja be Alina sérülése, amely már tegnap óta nem hagyott nyugodni. Szüntelenül azon járt az eszem, vajon fel fog- e épülni. Nem akartam elveszíteni a lányt, hiszen már ő is a baráti társaságom szerves részét képezte: tanítása nélkül nem maradhattam volna életben a vadonban. Ugyanakkor Silvert sem állt szándékomban elszomorítani folytonos kérdéseimmel, így is éppen eléggé össze volt már törve. Ez a nap viszont a vidámságé, és a féktelen jókedvé volt. Amikor megfordultam, Ziont láttam magam mögött. Bundája csak úgy csillogott az ezüstlő fényben, szemében ott volt az az örömteli ragyogás, amelyet eddig még sohasem vettem észre nála. Nem ő volt az egyetlen: a falka többi tagja is ugyanolyan feszült izgalommal várta, hogy elsuhanjanak a vékony fellegek, és kezdetét vehesse valami. Valami új, aminek talán most én is részese lehetek.
- Teliholdkor a falka ismét feltöltődik energiával, és ezt meg szoktuk ünnepelni egy táncesttel - szólalt meg Zion. - Általában - tette hozzá valamivel halkabban. Tekintete a húgát ráncigáló Silverre tévedt, de a világért se segített volna kiemelni a most csaknem teljesen életképtelen farkaslányt. Hagyta, hadd szenvedjen egy kicsit, neki is meg kellett tanulnia együttélni a problémáival. Azt azonban nem látta, mennyire tehetetlen. Utáltam ezt az érzést, amikor nem segíthettem neki, mert egyetlen próba nélkül tudtam, hogy azonnal el fog marni, ha közeledek felé. Pedig Alina épsége az én érdekem is volt, mégsem sajátíthattam ki önző módon, szétszakítva egymástól a testvérpárt.
- Üdv itt! - ugrott elém Falcon. Sötétbarna bundája enyhén fekete árnyalatot vett fel a Hold fényében, aranysárga szemeivel izgatottan mért végig. Óvatosan tekintettem körbe: sosem lehetett tudni, mikor ér kinket a következő támadás. Még ha Roger meg is sérült, akkor sem fognak leállni, hiszen rengeteg tartalék farkassal rendelkeznek, akik idővel beolvadhattak a falkájukba. Ahogy engem is magukhoz hasonlóvá alakítottak a semmiből, elképzelhetőnek tartottam, hogy éppen a segédcsapatok utánpótlására használják fel a pihenéshez szükséges kényszerszünetet. - Mi olyan furcsa? - fordította kicsit oldalra a fejét. Meglepett ez a kérdés, biztosan túl sokáig nem reagáltam köszöntésére. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar észreveszi, ha valami más foglalkoztat. - Hiányzik, ugye? - bökött orrával a barlang irányába. - Hát igen, egy szövetség ezzel jár. Néha ki nem állhatjátok a másikat, ugyanakkor képtelenek vagytok meglenni egymás nélkül. De mutatok valamit - ezzel előrefutott. Kisvártatva lassított tempóján, es intett, hogy kövessem. Bevárta a lemaradásomat, és együtt kocogtunk tovább a puha pázsiton. Időközben elkezdtek szállingózni a többiek is: először csak néhány egyed csatlakozott hozzánk, innen- onnan szivárogtak a tagok. Talán rangsorban követhettek minket, mert Falcon lelassított, és mi is bekanyarodtunk a helyünkre. Noha így már nem tűnt úgy, mintha mi vezetnénk a csapatot, mindenki sokkal felszabadultabbnak, és boldogabbnak látszott: az erős testek, villogó szempárok forgatagában hamar megpillantottam azt az egyént, aki odajött Zionhoz az elhurcolásom napján: ő valamivel kisebb volt társainál, bundája inkább aranysárgára emlékeztetett, mintsem fehérre. Előttünk haladt, mondhatni, ő vezette a sort. Határozott iramban tartott minket, nem tűrte a lemaradást, vagy lassítást. Úgy vettem észre, mindenki tökéletesen tisztában volt ezzel: szinte mindenki megtartotta az elfoglalt pozícióját, a nagy tömeg ellenére mindenki kényelmesen elfért a sík terepen.
- Hát ő meg kicsoda? - böktem az arany farkas irányába. Színezete csaknem teljesen megegyezett az enyémmel, azzal a különbséggel, hogy nem viselt fehér zoknikat. Kitartóan rohant előttünk, ő mutatta meg, merre kell mennünk.
- Ő a tiszteletbeli alfánk - válaszolta Falcon. - Egy falkán belül ketten szoktak lenni, arra az esetre, ha a másikkal történne valami. Meglehetősen ritkán veszi át Zion helyét, mondhatni, eddig soha nem volt rá példa. A tisztelet azonban négis kijár neki, elsőként részesül a zsákmányban, és ő szervezi meg a vadászatot. Ha Zion megsebesülne, az ő kötelessége ápolni, és közben a falkát is rendben tartani.
- Ezt nem értem - fékeztem le kicsit, aminek eredményeképpen rengeteg rosszalló pillantást kaptam társaimtól. Páran a fogukat vicsorítottak, vagy belém is haraptak, jelezve, hogy rossz helyen álltam meg. - Hát nem Alina gyógyít?
- De igen - sóhajtott barátom. - Csak ő most nincs itt. Silver jobban tenné, ha kihozná ide, hogy magától begyógyulhasson a sebe, de olyan szeszélyes lett mostanában... nem hajlandó elfogadni, hogy ez lehet az utolsó esély, ami megmentheti a súlyosan sebesült Alina életét. Ez nemcsak az ő, hanem a falka érdekét is képezi, de jelenleg olyan szinten elvakította a fájdalom, hogy még Zionra se hajlandó hallgatni.
- Nem lesz ebből baj? - faggattam tovább. Kicsit messzire kellett mennünk, így elegendő időnk maradt a beszélgetésre.
- Miért lenne? Az ő testvére. A családi ügyeket általában magunk kezeljük, neki pedig úgysincs már senkije rajta kívül.
Nem szóltam többet. Egymás mellett kocogtunk fel az utolsó hegy alján, és megálltunk a végén: hagytuk, hogy mindnyájan utolérjenek minket.
Magasan felettünk, a hegycsúcs tetején már állt az alfa. Zion szőre talán az eddiginél is fényesebben ragyogott, feszes hámján zafírkő védte a fehér csillagot. A béta felkaptatott mellé, és kezdetét vette az ünnepség: vonyításuk az egekig hatolt, így tudatták ellenfeleikkel, hogy a holdtölte beköszöntével még mindig a mienk a hatalom. Egészen addig volt ez így, amíg az égitest el nem kezdett fogyni: Silver szerint ilyenkor az erő Rogerékhez kerül, és egészen újholdig birtokolják azt. Teljesen meg voltam elégedve ezzel a beosztással, végül is ugyanannyi felkészülést biztosított mindkét félnek. Egyaránt volt kedvező, és káros.
Az egész falka válaszolt Zionnak, először össze- vissza, majd rendezett hangok törték meg az éjszaka sűrű csendjét. A körtánc ismét kezdetét vette, de valahogy sokkal másabb volt, mint a beavatásom napján: ezúttal Ziont jártuk körbe, mindannyian a közelében rohantunk. Érdekes volt, hogy én is tagja lehetek a közösségnek, azelőtt sosem tapasztaltam ilyesmit: mellkasomat szinte már feszítette a féktelen boldogság, lábaim alig érintették a talajt. Noha Zion vasszigorral tartotta össze a csapatunk, most mégis képes volt elengedni magát, és lejönni hozzánk: egyetlen szökkenéssel földet ért, és engedte, hogy néhányan hozzásimuljanak. Talán ez is a szertartás részét képezte: bíztak benne, hogy megoltalmazza őket az ellenségtől, mint hű vezető.
- Jut eszembe - Falcon ismét vonyítani kezdett, és lefeküdt a földre. - Mutattam már, milyen szép vagyok ilyenkor? - kelt fel újra. Nem akartam hinni a szememnek: ismét emberként állt előttem, abban az alakjában, amiben megismertem. Azaz mégsem teljesen ugyanabban: szeme világossárga színt öltött, haja az eredetinél valamivel világosabb barna árnyalatában ragyogott a holfényben. - A mai nap igazán különleges: szupertelihold van. Ha ilyenkor kijövünk ünnepelni, pár órára én is élvezhetem az alakváltás örömét - húzta ki magát. Kíváncsian bámultam rá, és helyet foglaltam vele szemben. Vajon ez rám is vonatkozik? Ő letérdelt mellém, és a fejemre tette a kezét. Szürke kardigánját rám terítette, piros pólója lobogott a szélben. - Rajta, próbáld csak ki - mosolygott. Egy ideig eljátszottam a gondolattal, mi történhet velem, de végül inkább csak lemondóan megráztam a fejem.
- Nem lehet. Te a farkas alakodban ragadtál, másképpen reagálhatsz az égi jelenségekre. Én viszont képtelen vagyok szabályozni a testem, mellesleg mi van, ha a következő pillanatban énekel a madárka?
- Emiatt igazán nem kell aggódnod - mosolygott. - Szemmel fogom tartani neked.
Meglepett ez a mondat. Sosem gondoltam volna, hogy valaha érhetek annyit, hogy egy számomra nagyon fontos személy kepes legyen a saját életét veszélybe sodorni miattam. Komolynak tűnt, és elszántnak: valoszínűleg igazat beszélt. Megbízhattam volna régi falkatársamban, valami azonban gátolt benne: mintha ezernyi ólomgolyó húzott volna vissza, ösztönösen vágyódtam a bokor védelmet kínáló ágai közé. Vészjóslóan hátráltam pár lépést a tömegben. Bármennyire is szerettem volna mindenkit hátrahagyva menekülni, már késő volt: amint megfordultam, csalogány röppent az egyik faágra.
- Nem azt mondtad, hogy szólni fogsz? - blokkoltam le. Lábaim remegni kezdtek, egy centivel se tudtam elmozdulni jelenlegi helyemről. Szívdobogásom háromszorosára gyorsult, kezdtem egyre gyorsabban venni a levegőt. Hirtelen úgy éreztem, elhagyott minden erőm: karomra támaszkodva tartottam egyensúlyom, lábaim már felmondták a szolgálatot. Fel akartam állni, de a Hold olyan mértékben elszívta az energiámat, hogy már csak ütemtelen légzésre futotta tőlem.
- Kérlek... vigyél... - hallottam, hogy valami roppant. Nem emlékeztem másra, csak az örvénylő, fénytelen feketeségre, és a magányosságra, amely olyan szorosan ölelt magához, mint eddig még senki. Ilyen lenne az igazi halál?
Hallottam, hogy valaki szólít engem. Hangja meglepettnek tűnt, és kétségbeesettnek: Silver állt előttem, egykor vérmocskos ruhája most tiszta volt, sebei begyógyulhattak a teliholdra. Felemelt a földről, és segített lábra állnom. - Ez aztán különös - simított végig kócos frizurámon. - Sokkal jobban tetszel így, vörösen.
- Megváltozott volna a külsőm? - tekintettem körbe riadtan. Milyen hatással lehet még rám a telihold fénye?
- Nagyon is - közölte Falcon egy huncut mosoly kíséretében. - De most más dolgunk van. Szabad egy táncra? - térdelt le elém. Nem tudtam hova tenni ezt a mozdulatot, valahogyan egészen elkápráztatott. Ő volt az a személy, akire mindvégig barátomként tekintettem, ugyanakkor ilyen semmiségekkel is képes volt lenyűgözni egy pillanat alatt.
Körkörös léptekkel haladtunk, beforogtunk oda, ahová a többiek mentek. Amerre csak a szem ellátott, keringőző fiatalok, vagy holdfényben hempergő farkasok látványa fogadott. Ez volt a legboldogabb ott töltött éjszakám mindközül.
Olyan féktelen öröm ragyogott arcán, amilyet még soha nem láttam. Minden bizonnyal őt is felpörgette a karnevál, ahogy a falka összes tagjával tette. Csodálatos érzés volt a karjaimban tartani barátomat, és mélyen belélegezni a ruhájából áradó enyhe fahéj illatát. Túlságosan élveztem az itt tartózkodásomat ahhoz, hogy visszatérjek Rogerék tarsaságához. Szerető közösség vett körül, és valahogyan megkedveltették velem a farkas életemet is. Akkor még nem tudtam, hogy a róluk kialakult képem az elkövetkezendő néhány napban valóságos rémálommá változik.