Verseny a halállal

Valentin napi különkiadás

Van egy nap a februárban, amit mindenki tud és vár. Február 14. Valentin napja. Bonnie soha nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek a napnak. Gimiben verseket lehetett küldeni a másiknak. Az például tetszett neki.
Ilyenkor nem szeretett bemenni egy plázába, vagy ajándék boltba, vagy étterembe, mert minden úszott a rózsaszínben. Azt hitte a parkban nyugta lehet, de nagyot tévedett. A park tele volt Valentin napi programokkal. Már indult volna haza, amikor kapott egy üzenetet Lucastól, hogy Danielnél van a motor műszakija, és legyen olyan kedves dobja be a lakásába. Bonnie picit bosszúsan, de elment Daniel irodájába, és elhozta a műszakit. Utána Lucashoz indult. Amikor felért a fiú lakásához, meglátta hogy az ajtó tárva-nyitva van. Beljebb érve, rózsaszirmokat vett észre a padlón. Bezárta maga mögött az ajtót, és elindult befelé. Aztán zongora szó hallott ami nem volt újdonság a számára, hisz barátja kiválóan játszik a hangszeren. A nappaliba érve, Lucast pillantotta meg, ahogy egy zongoránál ült, és játszott. Elegáns cipőt, fekete nadrágot, fehér inget és egy olyan mellényt viselt, amit az öltönyök alá szoktak felvenni. Haja tökéletesen be volt állítva. Bonnie teljesen vörös volt. Majd mikor Lucas befejezte a darabot, odalépett a lányhoz, és egy vörös rózsát nyújtott át.
- Drága hölgyem. Elrabolhatom önt és a szívét a ma estére?
- Persze, tisztelt uram.
- Akkor kilencre megyek önért.
- Várni fogom. - mondta Bonnie, és közben próbálta nem elnevetni magát, ami ugyanígy látszott Lucason is.
Kilenckor Lucas elment Bonniehoz. Ő ugyanúgy volt felöltözve mint délelőtt, de a lány mást viselt. Egy fekete magassarkút, egy térdig érő fekete szoknyát, egy fehér blúzt és végül egy elegáns fekete kabát fedte az öltözet nagy részét. Lucas felemelte a kezét.
- Indulhatunk?
- Igen. - karolt bele a lány.
Egy nagyon kedves étterembe mentek. Klasszikus zenét játszottak, apró égősorok világítottak és egy üvegkupola volt a teteje, így látni lehetett a csillagokat.
- Na? Hova hoztalak?
- Egy varázslatos helyre. Esküszöm mindjárt megnézem vezet-e titkos alagút a Roxfortba.
- Megeshet.
Rendeltek, és közben beszélgettek. Az este remekül telt. Miután mindent megettek, elindultak haza. Lucashoz mentek. Felértek a nappaliba és a fiú betett egy zeneszámot.
- Emlékszel még a keringőnkre?
- Egy-két lépésre.
- Én egyáltalán nem. Segítesz feleleveníteni?
Elegánsan felkérte táncolni Bonniet, és ott a nappaliban keringőztek. Hirtelen olyan volt mintha, megint gimisek lennének. Gyerekek akik azt hiszik, már felnőttek. De mégcsak nem is közelítenek afelé. Gimis, nagy gyerekek, akik még azon veszekednek hova menjenek osztálykirándulásra, ki mit mondott a másikra és ilyenek. Most nincs itt senki. Se munka, se a pálya, se tanárok, se barátok, se család, se senki. Csak ők ketten és a zene. Egyszercsak megálltak és Bonnie felnézett Lucasra. Sokáig figyelte a kék szempárt, amik egyenest rá néztek.
- Mit figyelsz ennyire? - mosolygott Lucas.
- Semmit. Csak elbambultam egy kicsit.
- Elvagy te varázsolva. - mosolygott a fiú.
Elkezdtek csak lépegetni, jobbra, balra. Aztán Lucas arca elkezdett közeledni. Végül megcsókolta a lányt. Amikor elváltak nem tudott egyikőjük sem szólni, csak mosolyogtak egymásra.
- Megint tiszta piros vagy.
- Te is. - válaszolta a lány miközben kisimított egy tincset a fiú arcából. Lucas boldogan mosolygott, és ez érthető. Ki ne lenne boldog a szíve választottja mellett?
Az ég alját vörösre festették a város fényei. De most, valahogy sokkal szebben nézett ki mint máskor. Talán a tudat miatt, hogy ma van a szeretet napja.