Verseny a halállal

Kulcs

Hűvös napokkal köszöntött be a tavasz. Az idő borús volt, a táj szürke. Az ilyen idő lehangolja az embereket. Senkinek sincs kedve semmihez.
Bonnie egy előadáson ült, de valahogy nem tudott odafigyelni. Aggódott mivel lassan egy hónapja nem látta Lucast és a fiú nem veszi fel a telefont. Daniel szintén nem vette fel. Mintha mindketten felszívódtak volna. Körülbelül egy héttel ezelőtt, Bonnie elment a Lángoló Alapok Házába, ahova Lucas és Daniel járnak, de senki nem látta őket. Ezt furcsállta, és minél többször gondolta végig a dolgokat annál több rémkép született a fejében. Balesete volt? Elrabolták? Meglépett egy csajjal? Nem, ő nem tenne ilyet. De akkor hol van?
Mialatt hazafelé sétált, végig a fejét törte. Az elmúlt két hétben, amikor érezni kezdte hogy baj van, így ment haza mindíg. Közben reménykedett hogy egyszer hazaér és a fiú az ajtajában áll majd, vagy a nappaliban ül, épségben. De ez nem történt meg. Egyre csalódottab volt. De a remény hal meg utoljára, a ,ondás legalábbis így tartja. Vagy Daniel. Ha Daniel megjelenne itt, már boldog lenne. Ő biztos tudna mondani olyan helyeket ahol lenne esély megtalálni Lucast. Azonban Danielt se találta az ajtajában soha.
Bonnie hazaért. Ledobta a kabátját a földre és bement a szobájába. Elindukt az ágya felé hogy lefeküdjön és pihenjen egy kicsit, és mivel nem figyelt oda belerúgott a kis éjjeli szekrényébe ami rögtön az ajtó mellett foglalt helyet. Ennek eredményeképp a kis bútor feldölt. Bonnie erősen szidkozódott a földön ülve, majd hirtelen maga mellé pillantva a bútor helyén egy kulcsot pillantott meg. Megnézte a bilétát és rájött kinek a kulcsa. Lucas lakásához. Ezt kereste már három hete. Felpattant, és úgy ahogy volt, pulóverben rohanni kezdett a fiú lakásához, ami egy pár buszmeggálónyira volt tőle. Olyan izgatott és rémült volt, hogy végig futott. Nem szállt buszra csak futott fellökve pár embert.
Felrohant a lépcsőkön egészen az ajtóig, betette a kulcsot, és miután kinyitotta vadállat módjára tépte fel a kilincset és rontott be a lakásba. Nyitva hagyva maga után az ajtót berohant és fejét kapkodva keresni kezdte őt mindenhol. A konyhában frissen elmosott edényeket pillantott meg, tehát itt kell lennie valahol. Hirtelen beugrott neki. A hálószoba! Villámgyorsasággal az ajtóhoz rohant és berontott rajta. Könnyek lepték el a szemét. Ott volt. Lucas az ágytámlának volt dőlve és látszott rajta hogy megkönnyebbül amikor megpillantotta a lányt. Bonnie azonban hamar elkomorodott. A fiú állkapcsán ragtapasz volt, mellkasán kötés, jobb kezén kötés. Lucas elkapta Bonnie pillantását ahogy végig mérte őt és amilyen gyorsan csak tudott, ami nála ebben a pillanatban nem jelentett túl nagy sebességet, kimászott az ágyából és a lányhoz sietett. Ekkor vette észre Bonnie a fiú lábán lévő sebeket is. A sírás kerülgette, és össze volt zavarodva. Majd lépteket hallottak. Egyszerre kapták a fejüket az ajtó felé. Daniel lépett be rajta, és látszott rajta az aggodalom és a meglepettség. Némán álltak és néztek egymásra Bonnieval mialatt Lucas lesütött szemmel a padlót bámulta. Daniel egyik szemét szintén kötés fedte, bal keze pedig tele volt hegekkel. Bonnie a két férfi között kapkodta a tekintetét, majd a sírás határán, haraggal a hangjában Daniel felé fordult.
- Mi a franc folyik itt?!