Mindennél jobban szeretlek! - Noah Schnapp fanfiction

"Csak fogd be és csókolj meg!"

Noah Schnapp szemszöge:

Mikor hazaértünk, akkor Beverly aludni akart. Kicsit elszomorodtam, de amikor azt kérte, hogy feküdjek be mellé, akkor nagyon boldog voltam. Befeküdtem az ágyba, ő pedig a mellkasomra hajtotta a fejét. Egy idő után elaludt. Én közbe telefonoztam. Majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy rugdalózik és sikít. 

- Beverly! Hé!

- NE! NOAH! Noah...- csak ennyit mondott, Majd felriadt és sírt. 

- Na, semmi baj nincsen, itt vagyok. Mit álmodtál?

- Soha nem akarlak elengedni! - mondta. Megmelengette a szívemet, de meg is ijesztett.

- Beverly!

- Igen?

- Mit álmodtál?

- Olyan rosszat mint múltkor, csak sokkal ijesztőbb volt.

- Mit csinált apukád?

- Mindegy, nem is emlékszem. A lényeg, hogy nagyon megijedtem. Félek már apukámtól.

- De ő az apukád. Talán máskor nem bántana.

- Engem talán nem, de téged lehet, hogy bántana.

- Talán ha megmondjuk, hogy együtt vagyunk, akkor talán nem bántana engem se.

- Mondjuk nekem az a legnagyobb fájdalom, ha neked valami bajod esik.

- Én is ugyan így érzek. - itt elmosolyodott én pedig megcsókoltam. Ebben az érzelemben minden benne volt. Félelem, harag, szeretet, boldogság....

- Szeretlek, Kicsim! - mondtam, mire ő olyan vörös lett mint a paradicsom. Megmosolyogtam.

- Mi az?

- Semmi csak olyan aranyos vagy amikor elpirulsz.

- Hagyjál... - és itt felnevetett.

- Semmit nem mondasz nekem? - játszottam a sértődöttet. Erre ő megcsókolt - Nem csak erre gondoltam. Mondd ki!

- Imádlak Noah, és te vagy a legjobb az életemben. - mondta, mire újra nekiestem és egy nagyon hosszú csókcsatát kezdtünk el. Persze megint félbeszakítottak.

- Khm.... - Chloe..... - Imádom a párosotokat, de elrabolhatom Beverlyt egy percre?

- Szerintem kettőre is elrabolhatsz. Nem, Noah?

- Nem. Egy perc. Számolom. Most! 60...59...58...

- Jó megyek. - és elment. Később megjelent.

- Na! Már kezdtem aggódni. Hiszen az egy perc eltelt már 10 másodperce.

- Fú, Noah! Annyira izé vagy ilyenkor.

- Úgy érted, pontos?

- Csak fogd be és csókolj meg, te! - és megcsókoltam.  A csókcsatát folytattuk. Majd Beverly abbahagyta.

- Mi a baj Kicsim? 

- Arra gondoltam, hogy azt a találkozót össze kéne hozni a többiekkel.

- Oké - mondtam és írtam a srácoknak egy körüzit. - Mindenki azt írja, hogy Holnap dél körül nekik jó.

- Rendben. Viszont haza kell hogy menjek, mert pár ruhát még elhozok. Amíg apu nem jön haza, addig itt maradok. De ide nem költözök.

- Kár. Pedig akkor mindig együtt lehetnénk.

- Igen, de egészséges egy kapcsolatba az, hogyha egy napot minimum nem beszélünk, és nem költözünk még egyelőre össze - és felnevetett. Imádom a nevetését.

- Jó...-és elszomorodtam. Ezt láthatta rajtam, mert odajött és megcsókolt. - Siess!

- Amennyire tudok a lábammal, sprintelni fogok. - és elmosolyodott. 

Beverly Sun szemszöge:

Elmentem haza egy pár ruhámért. Bementem a lakásba és felmentem a szobámba a ruhákért és még egyéb dolgomért. De miközben pakoltam, zajt hallottam lentről. Nagyon megijedtem. Elbújtam az ágyam alá, mikor hallottam, hogy jön az a valaki felfele. Felhívtam Noah-t, de nem beszéltem a telefonba csak azt akartam, hogy Noah hallja azt amit én. Egy idő után megunhatta, mert kinyomta a telefont. Szerintem erre felé tart. Az a valaki pedig bejött a szobámba. Próbáltam visszatartani a levegőmet, hogy ne halljon meg. Majd meghallottam a hangot.

- Bev. Én vagyok az. - Apu? - bújj elő kérlek, nem bántalak.

- Itt vagyok. - bújtam ki az ágy alól.

- Szia! - akart megölelni, de nem engedtem neki. - Beverly, gyere ide, had öleljelek meg.

- Apu te ittál! Nem vagy magadnál. 

- De, de....itt vagyok. Na, gyere ide.

- NEM! - ordítottam. - MAJD HA KIJÓZANODSZ! - üvöltöttem és lerohantam. Akkor lépett be Noah.

- Menj el! - mondtam neki. - Itt van apa. Ha meglát, halott vagy, és szeretlek, szóval menj el! - hadartam.

- Nem, és most megmondom neki a magamét! 

- NOAH NE! - üvöltöttem. Apa lerohant.

- KI EZ? - ordította.

- SENKI! VALAKI AKIRŐL NEKED NEM KELL TUDNOD! APA MENJ EL! MOST!

- MINEK? EZ AZ ÉN HÁ...

- MENJ EL! MENJ EL! MENJ EL! - csak ezt tudtam sírva ordítani. Apu elment. - Menj el.....meh-mehenj ehel - sírtam. Noah nyugtatott.

- Shhh, nyugi, már elment.

- Nálad megbeszéljük, most pakolok. - mondtam, és kibújtam öleléséből. Felrohantam a szobámba és bevágtam az ajtót. Idegbajt kapok amikor apa itt van. Noaht meg ezer és egyszer jobban féltem apától, mint anyut féltettem, vagy magamat. Felmentem és pakoltam. Mikor kész voltam, újra elkapott a sírógörcs. Azt se tudtam mit csinálok. Csak ordítottam és sírtam. Noah feljött.

- BEVERLY, MIT CSINÁLSZ? - ordította. Én épp akkor csak egyet beleütöttem egyet a tükrömbe. Kezem tele volt üvegszilánkkal és vérzett. Mikor megláttam a kezem, elájultam, ugyanis nem bírom a vért. Később Noahnál ébredtem. Fel akartam kelni, de a fejem nagyon fájt. Beszélni sem tudtam, annyira fájt. Pedig nem tudtam, hogy hol van Noah, és mit csinál. Reméltem, hogy itt van. Karine jött be.

- Szia drágám, hogy vagy?

- No...No...Noah... - suttogtam. 

- Noah itt van, mindjárt megkeresem. - és elment. Két perc múlva Noah rohant be a szobába.

- Beverly, jól vagy? - kérdezte. Meg akartam fogni a kezét, de mintha megijedt volna, elhúzta a kezét. 

- Fáj.....fáj....a....fejem...-suttogtam.

- Hozom azt a különleges fej fájáscsillapítót. - mondta. A mondatában semmi érzelem nem volt. Se szeretet, se aggódás, se félelem, semmi. Talán nem is szeret már. Hozott gyógyszert, bevettem, majd arra hivatkozva, hogy hagy pihenni, Noah elment. Bennem csak egy fogalmazódott: Noah már nem is szeret. Vagy talán sose szeretett igazából. Különben most nem félne tőlem. Vége. Itt a vége. Noah nem szeret többé.