8.2 - Stray Kids

06

- Amikor azt mondtam, békülj ki vele, nem arra gondoltam, hogy baszd el a dolgokat még jobban. Jézusom, ez rosszabb, mint hogyha nem fogadnád el az érzéseit! - szid le Jisung. A Woojinnél töltött éjszaka után felhívtam, hogy találkoznunk kéne, szóval most itt ülünk az egyik asztalnál a Felix által csak "cicusos kávézó"-ként emlegetett helyen. Szombat délelőtt révén alig vannak páran rajtunk kívül, így nyugodtan tudunk beszélgetni. Valamint egyből öt cica telepedett körénk, hogy foglalkozzunk velük.

Megsimogatom az ölemben fekvő Süti nevű macskát, majd válaszolok.

- Tudom, de egyszerűen elkapott a hév... Nem tudom, mit csináljak. Akkora idiótának érzem magam - sóhajtok gondterhelten, és beleiszok a kávémba.

- Beszéltél már vele erről?

- Igen, reggel kitálaltam neki. Ő is bocsánatot kért, amiért ilyen faszságot kért tőlem, és azt mondta, próbáljam meg kideríteni, mit is érzek pontosan - halkulok el a mondat végére.

Igazából fogalmam sincs, szerelmes vagyok-e. Tetszett az, amit este műveltünk, de nem tudom, hogy magát Woojint szeretem, vagy csak a csókjait. Olyan jó lenne, ha viszonozni tudnám az érzéseit... Talán mindkettőnknek jó lenne.

De sajnos ezt nem én döntöm el.

- Szerinted mit érzel? - érkezik a következő kérdés. Basszus, Jisung, miért kérdezel ilyen bonyolultakat?

- Nem tudom. Nem hiszem, hogy beleestem volna Woojinbe egy nap alatt - vonom meg a vállam.

A velem szemben ülő gondolkozni látszik, mellé titokzatosan mosolyog. Jaj, ne, ilyenkor már csak baromságok fognak az eszébe jutni! Tuti kifogyott a normális kérdésekből.

- Felállt rá?

- Jisung! - kiabálok rá hirtelen dühömben, de az arcomra enyhe pír szökik.

- Válaszolj a kérdésre, Chan - vonogatja a szemöldökét. Imádom, hogy csak perverz barátaim vannak. Egyszer akarok vele komolyan beszélgetni, erre mit kapok?

- Hát... Igen - hajtom le a fejem, miközben egyre vörösebb leszek.

Barátom csak jót szórakozik rajtam. Mondjuk mit is vártam tőle? Jobb ötlet lett volna Hyunjint hívnom... Ő néha komoly is tud lenni.

Hirtelen abbahagyja a röhögést, és a könyökére támaszkodik.

- Akkor nem értem, mi a probléma - kortyol egyet a cappuccinojából.

- Jisung, az simán lehetett a helyzet miatt is - nézek rá úgy, mint aki szemmel ölni tud, és mostmár kerüljük ezt a témát. De nem, nem hallgat a jelzéseimre.

- Basszus, nem állt volna fel, ha egy apró szimpátiát vagy tetszést nem érzel Woojin iránt! - erősködik, én pedig csak sóhajtva megrázom a fejem.

Nem tudom elhinni, hogy ha eddig nem vettem észre, hogy szerelmes vagyok belé, most hirtelen hogyan lehetne lehetséges ez. Hiszen nem tekintek rá máshogy - csak magamra, még nagyobb pancsernek tartom magam, mint eddig -, és azokat a bizonyos pillangókat sem érzem.

Ez a szerelem-dolog egyre bonyolultabbnak tűnik. Jobb lett volna, ha kerülöm az ilyesfajta ügyeket. Vagy mégsem? Hiszen ennek annyi jó oldala van, nem?

Mondjuk azt csak akkor látni, ha két ember viszontszereti egymást, nem pedig panaszkodik az egyik barátjának arról, hogy nem tudja, mit is érez valójában.

- Woojin a legjobb barátom, persze, hogy szimpatikusnak tartom - forgatom meg a szemem, miközben beletörődöm a tényekbe; reménytelen vagyok.

- Jó, feladom. Téged nem lehet meggyőzni - fújja ki a levegőt Jisung, majd hátradől a széken. - De még egy kérdés. Mit csináltál utána?

- Jisung, hagyd már abba! - szidom le. - Nem rég még lebasztál, most pedig hirtelen azt akarod, hogy beleessek? - kapom fel a vizet. - Bocsánat - mondom halkan lesütve a szemem.

- Ugyan, én kérek bocsánatot - vesz a kezébe egy szürke macskát. - Nem tudom, mi ütött belém. Én csak... - már suttog, miközben könnyek jelennek meg a szemében. Pontosan tudom, mire (azaz kire) gondol most.

Minhora. Talán az juttathatta eszébe, hogy Woojint a legjobb barátomként emlegettem, mivel nála ő töltötte be ezt a szerepet. Most először látom Jisungot szomorúnak emiatt. Eddig erősnek mutatta magát, de most kiderült, hogy törékenyebb, mint volt.

- Sajnálom, nem akartam, hogy eszedbe jusson - szabadkozom, de ő csak legyint, majd elmosolyodik.

- Nélküled is eszembe jutott volna, te szerencsétlen szerelmes - nevet fel pacsira emelve a kezét, én pedig örömmel adok neki egy ötöst. - Igyunk a nyomorunkra!

- Kávét? - vonom fel a szemöldököm.

- Ha már piára nem telik... - biccent, majd koccintunk.